rosta írta:
Kedves Fony, ha nem haragszol nem próbálnám meg beleásni magam a problémádba. Gőzöm sincs, hogy ki is az a Bucó, akit nekem emlegetsz, én a Népszabót ismerem, meg a Para-Kovácsot. ezekről megvan a magam véleménye.
Egy érzékeny mozgássérült ember segélykiáltása egy dolog, aki lehet, politikailag elkötelezett ember is egyben. A másik dolog meg az, amit emlegetek, hogy ne szövegkörnyezetből kiragadott Népszabós anyaggal szórakoztass bennünket, hanem tényekkel. Idézd a Demokrata cikket ezt kértem, ha már éppen nácizni van kedved neked is. Érveket szeretnék kérni. Idézeteket szeretnék kérni, nem hangulatkeltő harmadkézből jött beírásokat.
Teljesen félreviszed a topicot, mert egyszerűen nem vagy hajlandó idézni, csak harmadik áttételen keresztül fasisztázol. Ez nem eljárás!
Kedves Rosta!
Úgy tudom valóban elkötelezett emberről van szó - elkötelezett jobb oldali demokrata beállítottságú mozgáskorlátozott emberről, aki nem csak a saját érdekében, hanem egy szervezet felelős vezetőjeként az általa képviselt emberekért is kiáltott.
Ami náci, az náci, barátocskám, és ha valaki erre keresztény létére nem túlérzékeny a nácizmus borzalmai után, ott valami baj van.
És hogy ne vigyem félre a topikod témáját, hát maradjunk ennél.
Az idézetet megkaptad, ismét nem arra reagáltál, hanem a kibúvókat keresed továbbra is, hogy ne kelljen színt vallanod.
De ez a mai jobboldal általános betegsége és így törvényszerűen a veresége is.
Megítéled Para Kovácsot, de nem érdekel, ki az a Bucó, aki a Demokratában leírhatta ezt a mocskot, szidod a "Népszabót", de a Demokrata felé nincs megjegyzésed, pedig a cikk megjelent, ha hiszed, ha nem.
Pedig hát "csupán" erről volt szó:
Egy fasiszta a demokráciában
Segélykiáltás a jobboldal demokratáihoz
http://www.meoszinfo.hu/hir_0252.php
"Az olimpia az egészség szimbóluma is. Az, hogy megjelentek a fogyatékosok számára indított játékok, az egész szellemiség nyílt szembeköpését jelenti. (...) Mellesleg oktatási intézményeinkben pluszpontokkal kompenzálják a fogyatékossággal élőket, így az ép testi-szellemi képességekkel rendelkezők kerülnek hátrányba. Az eredmény mind nemzeti, mind biológiai szempontból katasztrofális."
Idézi "Bucó" azaz Pozsonyi Ádám sorait Para-Kovács Imre a Népszabadság 2007. május 18-i számában. Az "Ember alatt" c. írásban így értékeli a Demokrata c. újságban megjelent írást:
"Mondanám, hogy ez alatt nincs semmi, de már bizonytalan vagyok. Van lejjebb, és kitartással, szorgalommal el is lehet jutni oda, ám nem hiszem, hogy érdemes. A kereskedelmi tévék "kaki-pisi-kövér ember" univerzuma ehhez képest az Akropolisz, itt már valami olyasmit feszegetsz, amihez ember nem nyúl, még bottal sem piszkálja meg."
Vitatkozom és egyetértek.
Egyetértek, hogy egy ilyen kijelentésnél aligha süllyedhet mélyebbre valaki, de vitatkozom, hogy ne kéne megpiszkálni ezt az ügyet. Piszkáljuk csak meg, de nevezzük is nevén a dolgokat.
A Magyar Demokrata c. újságban megjelent sorok egy fasiszta gondolatai. Ez még tűrhető volna, hiszen tudjuk, ma is vannak fasiszták, akik szerint a zsidók, a fogyatékosok túlélése nem kívánatos, degenerálttá teszik az emberiséget.
Mégsem elég, ha egyszerűen megállapítjuk, hogy Pozsonyi Ádám alias Bucó egy fasiszta. Tovább kell mennünk. Fel kell tennünk néhány fontos kérdést:
Hogyan lehetséges, hogy a Magyar Demokrata c. újság leközöl egy ilyen írást?
A szerkesztő is fasiszta? A kollégák is azok? Senki sincs aki az ilyen mocskos mondatoknak útját állja?
Kérdem én Bencsik András főszerkesztőtől, Jókuthy Zoltán főszerkesztő helyettestől, Sinkovics Ferenc vezető szerkesztőtől, Szalay Károly és Lovas István közismert neves publicistától, Szentmihályi Szabó Péter írótól, hogy csak a lap hírességeit említsem, ők is úgy gondolják, hogy az ép testi-szellemi képességekkel rendelkezők számára hátrányos a fogyatékossággal élők támogatása?
Hogyan lehetséges, hogy a demokratikus jobboldal neves személyiségei egy ilyen írás megjelenése után órákkal nem tartanak sajtótájékoztatót arról, hogy nem kívánnak többé szerepelni egy olyan lapban, melynek "sportszerű" álláspontja szerint a fogyatékossággal élők olimpiai szereplése az olimpiai gondolat szembeköpése?
Navracsics Tibor és Orbán Viktor, hogy csak azokat említsem, akik a Magyar Demokrata címlapján az elmúlt hónapban szerepeltek, miért nem kéri ki magának, hogy egy papírlapon legyen látható a képük Bucó úr szemétségeivel?
Nincs igaza Para-Kovács Imrének, amikor azt írja, innen már nincs lefelé, mert nem érdemes.
Ha a jobboldal demokratái ezt eltűrik, bizony van út lefelé. Nagyon, nagyon mélyre lehet még jutni.
Miért a jobboldal demokratáit szólítom meg?
Azért, mert a Magyar Demokrata jobboldali hetilap.
Ezért a tisztességes jobboldalnak kell helyére tennie ott a dolgokat. Máskülönben Bucó úr fasizmusának mocska rájuk kenődik.
Ja, és hogy valaki félre ne értse: nem az a baj, ha valaki fasiszta és úgy is nyilvánul meg.
Az a baj, ha valaki egyetért vele, de magát demokratának nevezi. Pláne, ha Magyar Demokratának.
Nem az a baj, ha valaki polgárpukkasztással akarja színesíteni tehetségtelen írásait.
Hanem az, ha ezt polgári gondolatnak nevezzük.
Nem az a baj, ha valaki úgy gondolja, jobb lenne a fogyatékosokat lelökni a Taigetosz hegyéről, hanem az, ha úgy véli, ez az olimpiai gondolat lényege.
Minden tisztességes jobboldalitól kérdezem: ugye nem gondolják, hogy Pozsonyi Ádám tisztességes magyar ember? Ugye nem gondolják, hogy egy fasisztának helye lehet a demokráciában?
Dr. Derera Mihály
(2007.05.20.)