Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 448 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12 ... 30  Következő
 

Árvai Emil: Jónás példája
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2007. máj. 30., szerda 05:09 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 17:12
Hozzászólások: 2793
Tartózkodási hely: Magyarország
Árvai Emil:

JÓNÁS PÉLDÁJA

"Hangosbemondó: Figyelem!
Jónást lenn várják a halban!"...
Nem vicces; megtörtént velem:
belehulltam s belehaltam

már majdnem, míg partra hányt a
cet. S számot vetve magammal
eldőlt, hogy mennem KELL: hátha
életet mentek szavammal.

Nemsoká elnyelt a város...
Nagy vihar előtti csendben
vészjóslón szólt a magányos

próféta, mint félreverten
zúgna harang, harsogná most
hangosbemondó: Figyelem!...


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 02., szombat 19:39 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Kipling:

Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: ,,Kitartani'',

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 03., vasárnap 12:43 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Márai Sándor:
Halotti beszéd

Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat.
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A "pillangó", a "gyöngy", a "szív" -– már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt,
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi-t olvasol, és azt feleli: oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
"A halál gyötrelmei körülvettek engemet!..."
Az ohiói bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan, és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd, s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: "Az nem lehet, hogy oly szent akarat..."
De már tudod! Igen, lehet... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. --
Havi ezret kap és kocsit. A mistress s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
"Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is,
Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: "Testvért testvér elad"
Egy hang aléltan közbeszól: "Ne szóljon ajakad..."
Egy másik nyög: "Nehogy, ki távol sír e nemzeten..."
Még egy hörög: "Megutálni is kénytelen legyen."
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért?
Vagy: "Rosszabb voltam, mint ezek?..." Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A rádióaktív hamu mindent betemet.
Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt --
Mert ez maradt. Zsugorian még számbaveheted
A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,
Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 11., hétfő 15:27 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Juhász Gyula

Köszönöm...


Köszönöm néked, Ismeretlen,
Hogy engedtél itt énekelnem,
Néznem világod víg csodáit,
Bár oly rövid a mulatás itt.
Hogy láttam hajnalt hasadóban,
Fehér hattyút fekete tóban.
Piros rózsákat, zöld mezőket
S mikor virul a temetőkert,
Hogy hallgattam szél orgonáját,
Mikor megzendülnek a nyárfák,
Békák koncertjét a Tiszában
És hogy nem éltem itt hiában,
Mert néhány szív hajolt dalomra,
Mint cipruság a sírhalomra.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 11., hétfő 17:54 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
De szép!


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 18., hétfő 22:18 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Sík Sándor

Az Isten ölében


Már nem is kutatlak.
Se lakatos ajtó, se függönyös ablak,
Se tilalmas torony már nem csalogatnak,
Nem is riogatnak.

Erdő kanyar árnyán
Nem viszket a talpam, hogy mélyire járnám.
Ha távol a tölgyek, a picike páfrány
Töve is jó párnám.

Gyenge moha-sarjon,
Zúzó kavics-élen: egy a derekaljom.
Fűszál puha zizzén, lomb-messze-morajjon
Csak az egyet hallom.

Csak az egyet érzem:
Takaró mennyboltom és heverő fészkem,
Szívó levegőm és szívvér-pihegésem,
Általjár egészen.

Ugyan merre mennék?
Ugyan hova lenne moccannom is innét,
Ahol ilyen édes-odahaza lennék,
Nem tétova vendég!

Itt jó nekem éppen.
Futkosásba fáradt kicsi-fiúképpen
Apró lábaimmal megsimulok szépen
Az Isten ölében.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 22., péntek 08:22 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Vörösmarty Mihály: A farkas

Juhász lett a farkas, s egymás után
Faldosta föl szép nyája tagjait.
Szokása lévén bõrt, bélt, csontokat
Meghagyni, hitte, hogy még van juha,
S õrzötte õket. Ím de megéhezék,
Akkor tudá meg, hogy már nyája nincs,
S midõn a bûzhödt bélt is faldosá,
Gebedve dõlt el a csonthalmokon.

Uralkodók! mi lesz belõletek,
Ha nyúzni jõtök népetek nyakára?
A bõr, bél és csont nem tesz nemzetet,
S ezeknek õre hentes, nem király.

Pest, 1824


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 24., vasárnap 13:56 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Sík Sándor
A kis gomba dicsérete


Az erdő szempilláin dús cseppek ezre ül.
Egy kicsi gomba kandikál a nedves fű közül.

Mellette zúgva tombol el havasok patakja,
Nehéz sziklákat ostoroz türelmetlen haragja.
Fenn bújdosó sötét szelek vad titkot trombitálnak
A végtelenbe szökkenő imás fenyősudárnak.
Villámmal vemhes fellegek, vén ördögflotta-gályák
Az ég vizét kormánytalan, cél nélkül úszdogálják.
Alattomos, búvó ködök lelesnek a tetőrül,
Sziklán a sas fészkébe bú, a völgy kutyája szűköl.

De itt a vén fenyő tövén a kicsi gomba áll,
A fű közül a fára fel nevetve kandikál.
Olyan picinyke, rózsaszín és puha és kerek:
Barázdás férfi oldalán így néz a kisgyerek.

Mohos gyökér közt megsimul páfrányos rejteken,
Bizalmasan és csendesen és engedelmesen.
Fenn végtelenbe zajlanak a szirti orgiák:
Itt csend van, illat és meleg: egy kis, kerek világ.

Meleg sugár hasítja szét a morgó felleget,
S egy kandikáló gomba-szem az égre fölnevet.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 28., csütörtök 18:50 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Petőfi Sándor


SZÜLÕFÖLDEMEN

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendõ telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendõ... az idõ hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Hol vagytok, ti régi játszótársak?

Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fûzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
„Cserebogár, sárga cserebogár”... – –

(Félegyháza, 1848. június 6–8.)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 29., péntek 07:27 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 03., kedd 07:57
Hozzászólások: 1476
Tartózkodási hely: Rákoskeresztúr
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg, 104

Azt álmodtam, hogy gyerekek vagyunk még:
összevesztünk, én megütöttem arcod,
most te sértetten menekülsz előlem
fokszikutyáddal.

Hosszú kórók közt tipegő babuska,
átölel sűrű puha őszi zsongás,
pókfonál csillog libegő hajadban
s futsz pityeregve.

Én kinálnálak fanyar-édes őszi
szép bogyókkal, míg te csak egyre sírsz-rísz,
ülsz a kuckón és a szemembe nézel
zord gyűlölettel.

Hogy fölébredtem, ragyogott a reggel
s fájt, hogy többé már sohasem veszekszünk.
Őz-patán fut zöld tavaszom s te is már
nagy baba lettél.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. júl. 06., péntek 13:03 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 03., kedd 07:57
Hozzászólások: 1476
Tartózkodási hely: Rákoskeresztúr
Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég -
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemt,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor a képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
és mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz,
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó -
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, s gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld, s megegyed -
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam neked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?

Hogyan nyújtsak néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.

/Toronto, 1980/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. júl. 09., hétfő 13:49 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. nov. 09., csütörtök 16:08
Hozzászólások: 56
Tartózkodási hely: Szlovákia
Váci Mihály
ESŐ A HOMOKRA

Használni akartam – nem tündökölni,
sem esztétikák rangsorát pörölni.
A halhatatlan szent tülekedésben
lemaradtam - a startnál már lekéstem.
Ezért a pályát mesze elkerültem,
a robotoló tömegbe merültem,
és dolgoztam hajnaltól éjszakáig,
a gondolat, míg csonton átvilágít,
s míg csillagok közt kószált annyi bajnok,
- gürcöltem, mint egy elnyűtt hivatalnok.

Nem restelltem leszállni a keresztről,
ha egy paraszt kéréssel keresett föl:
s két megváltó ihlet közti szünetben
értekezleten szóltam – bár ügyetlen.

Nem hittem én az elnyomott zsenikben: -
ki tenni akart – az tehetett itten!
- Volt mit! Mert volt kereszt is, hogy reája
feszüljön vagy meggörnyedjen alája.
Volt pokol is - megjárni mindazoknak,
kik nemcsak vonakodva tusakodtak,
fennszóval áhítva a pokoljárást,
vigyázva: - maguk semmibe ne ártsák.

Volt itt dolog, nagy ügy, kárhozat annyi!
Lett volna – volt! – miért élni, meghalni.
Voltak milliók – elhagyva ügyükben –
kikért élhettünk volna vert hitünkben.
Volt pálya, ügy, elhívó kötelesség,
biztató kor – közülünk várva hősét.
Ez az idő se nyújtott kevesebbet,
csak mi – fiai voltunk kevesebbek:
- bősz nagyravágyók: - lesve a csodákat:
nem tettük azt, amiből csoda válhat.

Mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna
kitartó, csendes, hű forradalomban
élni: - szeretni, hinni a világot;
tenni valamit, mivel besugárzod;
melegítni: - telet a gyertya lángja;
szelidítni: - aszályt a szik virága;
rázni a világot: - szellő az erdőt;
kérlelve biztatni: - karsztot a felhők;
lázadni – úgy hogy magadat naponta
feláldozod, ha mégoly kisdologra;
ellenszegülni: másképp nem? – parányi
toporzékoló ügy nyergébe szállni;
osztani magad: - hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni – hogy magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot,
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni – eső a homokra –
sivatagnyi reménytelen dologra,
s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb:
- kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!

Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt nem lett volna lehetetlen.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. júl. 20., péntek 19:16 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Pilinszky János


Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. júl. 23., hétfő 19:52 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 03., kedd 07:57
Hozzászólások: 1476
Tartózkodási hely: Rákoskeresztúr
Kántor Péter

Nyári anakreon

Nyáron hosszú az élet,
mint rétestészta, nyúlik
a perc, akár az óra,
árnyéktalan, csupasz dél,
oszloptalan nagy oszlop,
esztendő-lassú este,
melynek nincs célja semmi,
mégis pihenni nem vágy,
a nap nyugodni nem bír,
alig bukik le, felkel,
s mintha pezsgőspalackból,
fröccsenve szétsugárzik,
de eltörpül a nyár is,
viszi zöld selyemingét,
töltésen vonat kattog.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. aug. 01., szerda 17:36 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Reményik Sándor
Egy perc


Egy percre ma
Úgy néztem fel a csillagokra én,
Mintha bámuló, nagy gyerekszememmel
Legelőször tekinteném.
Egy percre ma
Gyöngyvirágillat szállt át a szobán.
Csodálkoztam, mint hogy ha legelőször
Csodálkoznék el édes illatán.
Egy percre ma
Minden oly könnyű lett s oly egyszerű,
S az élet a kezemben:
Engedelmes, jól hangolt hegedű.
Egy percre ma
Megindultam - és nem tudtam: mi az.
Messziről, mélyről intett elibém
Egy elsüllyedt tavasz.
Egy percre ma
Mint szegény embert, nem húzott az ág,
Halkan csengetyűzött a föld alatt
Sok eltemetett csengetyűvirág.
Egy percre ma
Megpróbáltam a más lelkébe látni,
Nem ítélve és el nem ítéltetve:
Bocsánatot nyerni és megbocsátni.
Egy percre ma
Ragyogtak reám halvány testvér-arcok,
Amelyek elé köd ereszkedett:
Céltalan hajsza és megutált harcok.
Egy percre ma,
Ó tiszta, bölcs és boldog látomás:
Elváltozott, mint Jézus a hegyen
A mindenség, - s be más lett, ó be más!
Egy percre ma...
Nem lehet ezt a percet kibeszélni.
Hogy is tudna szivárványglóriás
Tündértörékeny teste rímbe férni!
Egy percre ma
Oly boldog voltam s oly boldogtalan,
Tudva: e perc egy percig tart csupán -
És aztán vége van.
És én ki tudja meddig várhatok,
Lesve zug-éltem kis part-szögletéből
Míg újra fölbukkan egy ily vitorla
Az örökkévalóság tengeréből.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 448 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12 ... 30  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség