Bemásolom, amit privátban írtam neked, net. Mert pont a topikhoz tartozik. Remélem, nem sértődsz meg, hogy a tiedből is ide tettem a szövegkörnyezet kedvéért ezt a pár sort.
net2rist írta:
KÉT GYANAKVÓ ember nehezen jut zöld színű ágra...
amit én értek a fogalmon:
EGYES felkínál egy könnyen támadható pontot KETTESnek, majd mikor erre KETTES ráugrik, saját lendületét kihasználva, pici rásegítéssel EGYES "saját magával győzeti le" KETTESt... nem jól értem?
Egyáltalán nem erről beszéltem neked, és itt sem ezt csinálom.
Amiről te beszélsz, az a szándékos támadás, csapdaállítás. Amiről pedig én, az a már létező támadás elhárítása, vagyis védekezés. Egy létező probléma végleges megoldása azáltal, hogy segítjük kiteljesedni azt a másikban.
A'la Jézus. Ő is segített kiteljesedni a bűnnek - meghalt a legkellemetlenebb módon, hogy azt a saját áldozatával és saját akaratával közömbösítse. Az aikido is pontosan erről szól. Az ellenfélé a mozdulat, tied az akarat, ami előidézi a "minden javunkra szolgál" felállást.
És nem tönkreteszi az ellenfelet, hanem megmenti, ideális esetben. Nyugalmi helyzetbe hozza, sérülés nélkül.
Te meg azt játszod, hogy még Jézusra is gyanakodtál volna, hogy csak csapdát akar neked állítani, hogy bűnbe ejtsen, hogy keresztre feszítteti magát, hogy aztán téged okoljon. De te nem veszel ebben részt.
Most láthatod, hogy miért sértődök meg, amikor az aikidón gúnyolódsz. Nekem ezt jelenti, a keresztyénségem szerves része, sőt, alapja.
Szóval én azt mondom, hogy
amikor elkezdesz feltételezni rólam valamit, akkor csak nyugodtan mondd végig, ne fogd vissza magad, nem fogok rád emiatt megharagudni. Sokkal inkább akkor, ha csak némán összekacsintgatva ölelgetitek egymást, nekem nyelveket mutogatsz, és látom, hogy nagyon gondolsz rólam dolgokat, de ezt csak a hátam mögött vagy hajlandó.Minden ilyen gondolat rólad beszél. Ezek a gondolatok, amiket itt most leírtam, ezek pedig rólam.
Volt benne szó szexről? Nem. Mégis ezekre a gondolataimra azzal válaszoltál, hogy én mintha rád akarnék mászni, vagy gyanakodnék ilyesmire részedről. És legyek hálás neked, hogy ezt nem emlegeted fel nekem nyiltan. Na, ezt nevezem galádságnak. Nekem nincs okom titkolózni, úgyhogy légyszíves ne is próbálj ilyen képet festeni rólam mások előtt.
Úgyszintén verekedésről sem volt szó benne. Sem semmilyen ringről. Egyedül a szeretetben eggyé válásról egymással és Istennel. Köszönöm szépen a cserébe kapott bizalmadat.