BELEFÁRADTAM A SZOLGÁLATBA
„Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!«"
(Lk 10,40)
Példaként állíthatjuk Mártát magunk elé: ilyennek kell lenni egy szolgáló keresztyénnek. Azt olvassuk róla, hogy befogadta Jézust a házába. Keleti szokás szerint ez annyit jelentett, hogy gondoskodott róla. Szeretetszolgálatot végzett, diakóniát. Ezt körültekintően tette, nagy odaadással. „Körüljártatta szemeit." Mindenre figyelt. A részletkérdésekre is adott. Szüntelen szolgál, azaz egészen betölti életét a szolgálat. Nem lazít. Nem szétszórt. Lehet rá számítani. Szolgálata Jézusra irányul. Neki szolgál. Nem szép szavakkal, hanem látJiató tettekkel mutatja meg Jézus iránti szeretetét.
Bárcsak lehetnék én ilyen szorgalmasan szolgáló tanítvány! Bárcsak lennének gyülekezetünkben ilyen Márták, minél többen!
Egyszer csak váratlanul, odapenderül ez a példaszerűen szolgáló, fáradhataüannak tűnő Márta Jézus elé, és kitör belőle keserűen, vádolóan a panasz. Kiderül, hogy szíve mélyén perben van testvérével, Máriával. Összehasonlítja magát testvérével, és erre az eredményre jut: magamra hagy, elhanyagol, én szakadok meg a sok munkában, ő pedig Jézus lábainál ül és hallgat. Perben van Jézussal is Márta. „Nincs arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak?" - kérdi sértődötten. Szinte utasítja Jézust: „Mondjad azért neki, hogy segítsen nekem." Úgy panaszkodik a testvérére, hogy közben elismerést, sőt elégtételt vár Jézustól. De önmagával is perben van Márta. Nem jelent neki örömöt a szolgálat. Az önzetlennek tűnő szolgálat mögött ilyen indulat van: „Szeretném magam megmutatni, hogy látván lássanak." Vegyenek észre. Dicsérjenek meg. Álljanak mellém. És mivel ezt nem kapja meg ezért feszült, ideges, nyugtalan, elégedetlen. Vajon nem vagyunk-e mi is Mártához hasonló keresztyének? Szolgálunk, sokszor erőnket meghaladó módon. Terheket veszünk magunkra önként és önzetlenül. Fáradozunk a családunkban és a munkahelyünkön, gyülekezetben és a rászorulók között. Betegeket látogatunk, öregeknek segítünk. De közben idegesek, fáradtak, szétszórtak, vádaskodók, elégedetlenek vagyunk. Belefáradunk a szolgálatba. Nincs örömünk benne.
Mi lehet ennek az oka? Talán a szemlélettel van baj. Márta vendégnek tekinti Jézust, és a saját erejéből szolgálja őt. Elfelejti, hogy „nem azért jött az embernek fia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért". Jézus arra tanítja Mártát, hogy ne a saját erejével szolgáljon, hanem Jézustól kérjen és kapjon erőt. Jézus arra mutat rá, hogy a sokféle tennivaló végzése közben az „egy szükséges" erőforráshoz lehet menni, és meg lehet tapasztalni, hogy „mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít". Az „egy szükséges", azaz a Jézussal való közösség nélkül belefáradunk, belekeseredünk a sokféle szolgálatba.
Mi az „egy szükséges" dolog? Istennel közösségben lenni, Jézusra figyelni. Előtte elcsendesedni. Néhány ezzel kapcsolatos, biztató igére figyeljünk: „Odaszegődnek a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédedet" (5Móz 33,3). „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz..." (Ezs 48,18). „Fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok" (Ezs 50,4).
Belefáradtunk a szüntelen való szolgálatba? Nincs békességünk? Nyugtalan a szívünk?Jöjjetek, telepedjünk le Jézus lábaihoz. Csendesedjünk el, és töltekezzünk meg naponta az „egy szükségessel", igéjével, Szentlelkével.
|