Július 19.
A HIT MESTERE
„Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.” Jn 13, 13.
Urunk sohasem ragaszkodik a tekintélyéhez; sohasem mondja: ,Cselekedj így, vagy úgy’. Tökéletesen szabadon hagy minket, olyan szabadon, hogy akár az arcába is köphetünk, ahogy cselekedtek is már emberek; olyan szabadon, hogy meg is ölhetjük Őt, amint már tették is egyesek; és sohasem szól egy szót sem. De amikor az Ő váltsága által élete bennem is testet öltött, azonnal elismerem a felettem való teljes tekintélyhez való jogát. Erkölcsi uralom ez: „Méltó vagy...” (Jel 4, 11). Csak a méltatlan rész az bennem, amely vonakodik meghajolni a méltó előtt. Mikor találkozom valakivel, aki szentebb, mint én magam és mégsem ismerem el a méltó voltát, és nem engedelmeskedem annak, ami általa történik, a bennem való méltatlan rész megnyilatkozása ez. Isten embereket használ arra, hogy neveljen minket, embereket, akik kissé jobbak, mint mi vagyunk, nem értelmileg, hanem ,szentség tekintetében’, mindaddig, míg Magának az Úrnak az uralma alá nem jutunk és akkor életünk egész magatartása Iránta való engedelmeskedés lesz.
Ha Urunk ragaszkodott volna az engedelmesség megköveteléséhez, rabszolgatartóvá vált volna és nem lett volna többé tekintélye. Ő sohasem ragaszkodik az engedelmességhez, de amikor meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk Neki, azonnal Urunkká válik és az Ő imádatában élünk reggeltől estig. A kegyelemben való növekedésem megnyilatkozása az a mód, ahogy az engedelmességet tekintem. Az ,engedelmesség’ szót ki kell szabadítanunk a pocsolyából. Engedelmesség csak egyenlőek között lehetséges. Az atya és fiú közt való viszony ez, nem pedig az úr és szolga közt. „Én és az Atya egyek vagyunk.” „Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet” (Zsid 5, 8). A Fiú engedelmessége a Megváltó engedelmessége volt, mert Fiú volt, nem pedig azért, hogy Fiúvá legyen.
_________________ Tanuljunk (elsősorban) az Úrban megbízható református tanítóinktól!
|