Szia Linda!
Nem vita ez, csak beszélgetünk.
Szerintem az egész kérdésnek ez a lényege, hogy a tökéletlenség egyáltalán nem jelent alkalmatlanságot. Akkor mindenki alkalmatlan lenne mindenre.
Csak szörnyen sokan hiszik azt, hogy ha egyszer hibáznak, akkor már alkalmatlanok is lesznek. Ezért van annak a tanárnak tekintélye, aki nem fél beismerni... nem azért, mert megalázta magát a diákok előtt. És nincs annak, aki retteg a kudarcoktól. A kudarckerülést én olyan magas szinten űzöm, hogy iszonyat. Most a Példabeszédeket olvasom, és két nagyon jó verset is találtam benne, ami pont idepasszol:
26:13: "Azt mondja a rest: Ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utcákon!"
28:1: "Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak."
Ráadásul mikor Jézus kiküldte a tanítványait, ő se lábtörlő-magatartást javasolt nekik, ha jól emlékszem, sőt.
Tökéletlen tanár alatt pedig Net olyasvalakit érthetett, mint én, aki nem tud hangosan kiabálni, nem félnek tőle a gyerekek, így nem tudja a hagyományos poroszos felállást megvalósítani az óráin. Az ilyen típusú tanár (ha életben hagyják a hagyományos rendszerhez szokott gyerekek), tényleg alkalmasabb arra a fajta paradigmaváltásra, ami már egy ideje zajlik szerte a világban, hogy a tanár nem őrmester, hanem együttműködő partner, és a diák nem azért teljesít, mert fél, hogy csúnyán néznek rá, vagy leordítják, hanem mert felelősséget érez a saját előmenetele iránt.