GABRIEL777 írta:
Kedves Szrobcsek
Amit a Szentlélekről írsz,hog ycsak pünkösd után lehetett venni,az ellentétes azzal,hogy akkor az ószövetség prófétái,hogyan szólhattak a Szentlélek álltal.
a Szentlélek= Istenlelke ,erre pedig bőven találsz utalást az ószövetségben,hogy hogyan töltekeztek be vele a próféták,akik utánna
általa szóltak
Szeretettel gabriel
Nem ugyan az ám a kettő
A Szellem ajándékai közül ez az egyetlen, amely az Ószövetségben nem működött.
A Szent Szellem által szóltak, vagyis prófétáltak a Szellem által, de nem vett bennük lakozást örökre.
"...mert nálatok lakik, és [color=darkred]bennetek marad" János 14/17
""
örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne..." János 4/14
""Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, akit az Őbenne hívők vesznek majd; mert még nem vala Szent Szellem; mivelhogy Jézust még nem dicsőítették meg!" János 7/38,39
Pedig vala a Szent Szellem előtte is, meg még előbb is, csakhogy az új bort új tömlőbe lehet csak tölteni, úgy hogy az benne is maradhasson.
Benne. Örökre.
Egy kis rágcsálnivaló:
„Egy széles körben elterjedt félreértés a nyelveken szólás adományát úgy értelmezi, hogy ilyenkor a hívők a Szent Szellem által egy olyan ismert, mások által beszélt idegen nyelven szólalnak meg, természetfölötti módon, amelyet maguk sohasem tanultak. Bár a nyelvek ajándéka egyes esetekben működhet ilyen módon, s erre az Újszövetségben és az egyház történelmében egyaránt találunk példákat, magának Pál apostolnak a szavai cáfolják azt, hogy e karizmának ez lenne a fő és egyetlen célja: „Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem szellemben beszél titkos dolgokat.” (1Kor 14:2)
Nem igaz tehát, hogy a nyelveken szólás ajándékát az apostolok arra kapták volna, hogy így váljanak képessé a pogány nemzetek között az általuk nem ismert nyelveken történő igehirdetésre: egyetlen egy ilyen prédikációról sem tudósít bennünket a Szentírás!
Ezt az elméletet azok a teológusok okoskodták ki, akik nem tapasztalták meg ennek a karizmának a működését, s így próbálták megérteni, miről is lehetett szó.
Egy harmadik nézet szerint – amelyet általában azok vallanak, akik valamilyen érthetetlen okból, talán a megcsalattatástól való félelemtől vagy egyszerűen csak a vallásos materializmustól vezéreltetve semmiképp nem akarnak maguk is nyelveken szólni – nem kell mindenkinek megkapnia ezt az ajándékot, mondván: az Újszövetség szerint sem szól mindenki nyelveken (1Kor 12:30).
Számos bibliatanító szerint azonban ez a bibliai megjegyzés nem a Szent Szellemben való keresztségkor az újszövetségi leírásokban általánosan megnyilvánuló nyelveken szólásra, azaz a személyes, Istennel való kapcsolatban használt imanyelvre vonatkozik, hanem annak nyilvános, istentiszteleti szolgálat formájában használt, magasabb szintű, magyarázattal is egybekapcsolt működésére, amely valóban nem mindenkinek adatik meg.
De e teológiai ellenvetésen kívül még érdekesebb feltenni azt a kérdést, hogy miért hivatkoznak erre ilyen vehemensen azok, akik maguk nem szólnak nyelveken, azaz hogy miért nem vágyakoznak egyáltalán arra, hogy megkapják a Szent Szellemnek ezt az ajándékát, sőt miért védekeznek ennek lehetőségével szemben? (Megjegyzendő, hogy a Szentírás szerint csak a démonok befolyása alatt álló emberek félnek a Szent Szellem jelenlététől és megnyilvánulásaitól. De ebből is van szabadulás.) Holott Pál apostol egyértelműen felszólítja a hívőket: „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a szellemi ajándékokat…” (1Kor 14:2)
Sőt az apostol alább ekként ír: „Szeretném [theló]…, ha mindnyájan szólnátok nyelveken…” (5. vers) Egyes bibliatanítók kiemelik, hogy a görög theló szó ugyan valóban jelent óhajtást is („szeretném”), de alapjelentése ez: „akarom”. Pál mondata tehát erősebb igényt fejez ki, mint az a – többnyire nyelveken nem szólók által készített – magyar bibliafordításokból kiérződik: „Akarom… hogy mindnyájan szóljatok nyelveken…”
Ha nem is kifejezett parancs ez, mégis több, mint vágy: az apostol fontosnak tartja, hogy a hívők átvegyék és használják Istennek ezt az ajándékát.
Általános tapasztalat azonban a lelkészek között, hogy a racionalista-materialista európai kultúrában felnőtt emberek ilyenkor gyakran nehezen képesek eleinte megszólalni nyelveken. Jóllehet hisznek abban, hogy a Szent Szellem beléjük költözött, sőt gyakran érzik is ezt, a természetfölöttitől a végsőkig elidegenedett civilizációs kultúrájuk miatt – amely képes ugyan gondolkodni a transzcendensről, ám nem tud a gyakorlatban együttműködni azzal, mozogni benne – nem értik, „hogyan” is kellene nyelveken szólniuk.
Egyesek passzívan azt várják, hogy a Szellem totális uralmat vegyen a szájukon, nyelvükön, és „szólaljon meg” – helyettük – az ő hangképző szerveikkel. A Szentlélek-keresztség és a nyelvek adománya azonban nem „automatikus beszéd”, mint a spiritiszta médiumok vagy a pogány sámánok, varázslók transzállapotban, akaratukon kívül mondott szavai.
Izrael Istenének Szelleme nem démon, aki leuralja az embert, és eszközként használja: a Szentlélekkel együtt kell működni hitben.
A prófétálást jelentő bibliai héber szó (hitnabbé) nyelvtani alakja is egészen pontosan „kölcsönösen, közösen együtt” végzett tevékenységre utal, részleteiben kibontva akár így is fordíthatnánk: „Istennel kölcsönösen egymást felindítva, együtt, közösen eksztatikus beszédet mond vagy eksztatikusan viselkedik” . Ugyanez áll a nyelveken szólásra is (amelyet a Szentírás egy helyen szintén a prófétálás tágabban értelmezett kategóriájába sorol): tévedés passzívan arra várni, hogy a Szent Szellem szóljon a számon keresztül. A Szentírás szerint „megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel 2:4).
Azaz nem a Szent Szellem szólalt meg, hanem ők! – a Szellem pedig adta a szavakat. Kölcsönösen, közösen, egymást indítva kell együttműködni a Szellemmel, nem pedig passzívan várakozni.
Ez ma sincs másként. Amikor valaki a Szellem vételekor már hitre jut abban, hogy a Szent Lélek teljességét vette, és az örökre belé költözött, egyszerűen el kell kezdenie nyelveken szólni. Neki kell elkezdenie.
Csukott szájjal nem lehet beszélni. A hívőnek kell megszólalnia
De hogyan? – kérdezik ilyenkor sokan. Nos, ez annyira egyszerű, hogy nem is lehet elmagyarázni: mindössze a hitben kilépve el kell kezdenie nyelveken szólni! Neki kell hangot kiadnia, ezt nem fogja a Szellem megtenni helyette, neki kell ajkait és nyelvét mozgatnia, neki kell elkezdenie beszélni egy új, ismeretlen nyelven – a Szentlélek pedig a szavakat fogja adni.
Ezen a ponton, amikor a transzcendencia a róla való beszéd helyett valóságos gyakorlattá válik, a materialista-racionalista európai értelem mélyen „megbotránkozik”: a „hit ugrását” ezúttal is, mint mindig, őrültségnek, értelmetlen butaságnak, ijesztő esztelenségnek, megalázó és bolond gyerekességnek, műveletlenségnek, közönséges halandzsázásnak, becsapásnak és minden hasonló rossznak érzékeli – éppen ezzel bizonyítva, hogy megtörtént a csoda: a hívő kilépett végre a testi értelem kontrollja alól a természetfölöttibe.
A nyelveken először megszólaló még maga is megpróbáltatásként élheti meg az értelmében hirtelen kitörő háborút. Azonban, ha ekkor a hitben kitart, a szívére hallgat, és állhatatosan folytatja a nyelveken szólást, amíg az kis patakként utat vágva magának fokozatosan már széles folyamként árasztja el, akkor végül a természetfölötti léptékű békesség, öröm, szeretet, erő, hit, remény, egészség olyan tengerére hajózik ki, amilyenről soha életében még csak álmodni sem mert volna, és nem gondolta, hogy ilyen egyáltalán létezhet: beteljesedett Szent Szellemmel.”
[/color]