Mit jelent nekem a hinni a nevében?
Nagyon röviden, azt, hogy hiszem, hogy Ő Isten egyszülött fia aki meghalt az én bűneimért is, Ő a Megváltó!
Mint név, úgy nem hiszek benne, hogyha csak a nevet kimondom akkor valami varázslat, csoda történik.Ha nem hiszek Jézusban, Benne, mint Megváltóban, önmagában a név csak név.
Amúgy erről ír az Apostolok csel.19.
13.
Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
14. Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
15. Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
16. És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.
Ők is úgy gondolták, ha használják a nevet, ugyanúgy tudnak ördögöket űzni, mert azt hitték a névben van az erő.Ezt manapság is látjuk, hogy Jézus nevében mi mindent csinálnak., úgy használják a nevet mint valami ………Egyszerűen, le sem tudom írni.
És úgy gondolom, hogy ezeknek szól a Máté Evangéliuma 7
. 22.
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
23
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.
Tudom mondhatnátok, hogy de a Lukács Evangyélioma 9. rész-ben is az Ő nevében űzte az ördögöket egy ember, de szerintem ez az ember, nemcsak magában a név kimondásában hitt, hanem volt hite Jézusban.Persze ez nem tetszett a tanítványoknak, mert úgy gondolták, ha itt van köztünk, csak akkor teheti meg, hogy az Ő nevében cselekedjen, de Jézus tudta, hogy mi van ennek az embernek a szívében.
49 Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk.
50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van.
Milyen nagy gyakorlat ez manapság is, hogy a gyülekezetek egymásra mutogatnak, hogyha velünk nincs, akkor ellenünk van, pedig Jézus nem ezt mondta.
|