Túrmezei Erzsébet:
NEM ELÉG!
(Madách balassagyarmati szobrához)

Kerülgettem a hórakásokat,
és szemem a síkos útra tapadt.
Aztán... elnéztem hópalástodat,
magasba emelt, csontos ujjadat.

Köszönöm, hogy nem fáradtál bele,
s nem lankadt még le fölemelt kezed.
Millió szem meredhet lefele...
látják, nem látják, sose kérdezed.

Köszönöm. De jaj, nem elég most mégse!
Bár megnőne egy csodaérintésre
az az ujjad, s a végtelenbe nyúlna...

izzón-fénylőn mutatna utat nékünk,
hogy küzdve-küzdő, lázas nemzedékünk
a "bízva bízzál"-t végre megtanulja!

(1970.)

Lukátsi Vilma: KOPOGÁS

Talán még észre sem veszed:
az árnyékok nőni kezdenek,
sötétebb lesz köröskörül,
s hátad mögül
szorongás kúszik szíved felé,
elindultál,
és nem tudod már,
ki elé?
Nincs örökmécs;
semmi sem őrzi
egykori ébrenlétedet.
Hideg van.
Egyre hidegebb.
Elgémberedett ujjaid között
a lámpa elem nélkül zörög,
akár el is dobhatod!
- Mi ez?
A zaj, vagy a némaság nagyobb?

*
Neked mondom, pedig magamnak
csukódott be minden ablak,
ahonnan egykor jött felém
valami fény, - de az
tele volt hangulattal,
ünnepváró fenyőillattal...
A valóság - más!
A valóság...
vajon - nem a kopogás?
az a levegő-kapkodás,
amely talán még most nem is
jelentkezik...?
A kopogás nagy csendben
hallható!
- Talán ki is tapintható!

Véres a kopogás helye!

Szögekkel átvert a tenyere!

Mi Tamás-hitűek vagyunk,
magunk akarjuk
meggyőzni magunkat,
kutatunk
valami kulcs után...

Kinőttük - vagy kifeszítettük
a Nélküle élt életet,
nem lehet
csak úgy "ablakon át"
beszélni Vele,
hogy odabent álljon a bál is,
a tánc is, a láb-dobbantó...

Attól a szelíd kopogástól
- Uram irgalmazz -
tokostól szakadt ki az ajtó!
A küszöb tele
élet-törmelékkel...
A lélegzetvétel mégis könnyebb
ettől a perctől mérve:

- Uram, lépj be!

Szeretem a verseket, ugyhogy a végétől az elejéig átnéztem az összeset!.. jé, ez még rímel is egy kicsit

Lukátsi Vilma: IRGALOM

Miért vágtatunk?
Szaladásunk nélkül
fut alattunk a föld,
közelíti az ádventi ösvényt,
ahol nincs lent, se fönt.
hol "vár az Úr, hogy irgalmazhasson"
s hogy lezárta a kört,
mennyei szent angyalok szavával
így mondja el a csönd:
kisdedként fekszik a jászolában,
mégis mindent betölt!

Betlehem szent éjjelén keresztül
lett áldottá a Föld!

Lukátsi Vilma: ÁLDOTT ÜNNEPET!

Pihenj meg!
Kifárasztott az élet,
úsztál az árral - a célod felé,
és nyugtalan lelkiismerettel
nézel a közelgő ünnep elé.
Valaha számoltad a napokat,
most szeretnél rajta túl lenni már,
újra hétköznapjaid sodrában.
- Nem veszed észre, mekkora a kár?

Nem lenne jobb... lerogyni a porba,
és elsuttogni magad-vádolón:
"ó én vétkem, én igen nagy vétkem!"
Tedd meg!
Föléd hajol az Irgalom!
Tedd meg, és a szíved lesz a jászol,
amelyben Jézus megszületett...

- Engedd meg, hogy ily' rendhagyó módon
kívánjak neked ÁLDOTT ÜNNEPET!

Pecznyík Pál: ADVENT

Testvéreim, már itt az óra, keljetek fel!
Forduljatok az Úr felé hívő lélekkel!

Már a kakas rikolt s a pirkadat, a hajnal
homlokotokon ragyog bíbor sugarakkal.

Most, most tárjátok ki szíveteket egészen,
ne éljetek gyáván, kishitűségben.

Közel az üdvösség. A vétket vessétek le,
öltözzetek világosságba, erényekbe.

Az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra,
mint tavasszal a fényt a kertek rózsabokra.

Mint égbolt a tengerszem, Őt tükrözzétek,
mert Ő a Szépség, Ő az Eszme s Ő a Lényeg.

MÉG HANGZIK A HÍVÁS!

Feszültségben, rohanásban
rójuk, földi vándorutunk;
ilyen körülmények között,
hogyan várjunk Téged, Urunk?
Midőn még saját néped sem
fogadott szívébe Téged;
méltatlanul, királyi trónt,
a keresztfán adott Néked!
Mégis szeretsz, mégis itt vagy,
láthatatlan Lelked által;
ki hisz benned: él örökké,
aki nem hisz, lelke kárt vall.
Lelki hírnökeid által,
hívod ma is a lelkeket;
de bűnösnek üdvözülni,
csak váltságod által lehet!
Nagy mennyei vacsorádra,
hivatalos minden ember;
viszont aki menti magát,
elnyeli azt, a bűn-tenger!
Ma még szól a drága hívás,
templomban, utcán, tereken;
bárcsak elfogadnák sokan
addig, míg tart a kegyelem!
Mert ha lejár, meg kell állnunk,
az ítélő Bíró előtt;
Ő számon kér minden tettet,
eltékozolt, drága időt!
Ki nem vágyik fény-honába,
s múló javak után törtet;
bár szeretné, de soha nem
láthatja meg, az új földet!

Lukátsi Vilma:
MEDITÁCIÓ
(Gyermekhangra)

...megtehette volna,
hogy ne istállóba,
- márványpalotába,
pihe-puha ágyba -
küldje a világra...

de ha így lett volna,
tudnának-e róla
azok a szegények,
akik ma is élnek,
s vele mit érnének?

Megtehette volna,
hogy nyomorék, csonka
más utakon járjon,
s ő csak szépet lásson
ezen a világon...

de ha így lett volna,
lenne bizodalma
hozzá sok betegnek?
csúfnak, elesettnek,
akik hozzá esdnek?

Megtehette volna,
hogy gonosztól óvja,
s ki rosszat mond róla,
lesújtja a porba,
rostából kiszórja!

De ha így lett volna,
mind, aki elmondja,
hogy bűnökben szenved,
akit nem szeretnek,
- de bűnét megbánta -
kérne-e kegyelmet?

S kapna-e kegyelmet?!

Nagyon jó!

Kedves szj!

Köszi a sok szép, elgondolkodtató és elcsendesítő verset!

Lukátsi Vilma: GYERTYAGYÚJTÁS

Őszi nyúlós szürkeség a város,
mindenki fázik, az aszfalt sáros,
olykor szélroham rázza a fákat,
összeverődnek a kopár ágak,
a hegyek mögül elindult a szél,
hópihés szárnyán hamar ideér
a tél.

A kezem-lábam nekem is hideg,
de én szeretem mégis a telet,
ha kinn sötét van - befelé nézek,
bennem karácsony-gyertyácskák égnek!
Parányi fényük meghitt világa
elég az út megmutatására,
amerre járok. Siető sarkam
apró dallamot kopog ki halkan:
"...téli szél szárnyán jött az üzenet,
rongyos viskóban Jézus született
karácsony éjjelén..."

- Ha megengeded, megkérdeznélek:
mondd, a kis gyertyák nálad nem égnek?
te nem ismered ezt a dallamot?
vagy a gondjaid ehhez túl nagyok?

Ajtódnál állok én és zörgetek,
kis lángot hoztam, új fényt, új tüzet!
Gyertyagyújtásra beengedjetek!
Amikor már ég,
én tovább megyek.
Ahogy jöttem, úgy megyek a télben,
kívül köd-szürkén - belül nagy fényben.
Gyertyák sercennek új lángra gyúlva,
ha megkérdezik, elmondom újra:
"...téli szél szárnyán jött az üzenet:
rongyos viskóban Jézus született
karácsony éjjelén..."

Lukátsi Vilma: Vendég voltál

Lehet, hogy ellenszenves ember arcát
vetted Magadra, hogy megpróbálj, Uram;
lehet, alkalmatlan időben jöttél,
s nekem sürgősebb volt a saját utam,
vagy nem hallottam, amikor kopogtál,
mert hangosan szólt az én dallamom,
nem vettem észre, hogy Te rám vártál,
s végül – elmúlt a drága alkalom!

Azért ülök sokszor egymagamban?
Azért ízetlen olykor ételem?
– Uram, ha hallom szelíd kopogásod,
juttasd eszembe: a hívásom várod,

mert hidd el, azt szeretném,
hogy legyen Tiéd egész életem!

Dömötör Tibor:

Karácsony

Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.

Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.

Weöres Sándor:
Rongyszőnyeg (részlet)
13

Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség

Lukátsi Vilma: - és jóakarat

Libben a függöny, lobban a gyertya,
ma nem félelmes kívül a sötét,
csak a szél zengi titkos énekét:
- Télapó járkál ott kinn szerteszét?
Szakállából hull a dér,
s mindjárt ideér...?

- Figyeljetek! N e m a Télapó!
Ő csak olyan vadon nőtt mese,
a képzelet játékos elem!
Hallgassátok: most azt mondom el,
amit mondunk már kétezer éve
évről-évre:

- akkor is tél volt, éj volt szerteszét,
millió csillag hunyorgó szemét
bámulta néhány pásztor. Fázott-
- és hirtelen fénycsóvát látott,
mintha kettényílt volna az ég,
hallották az angyalok énekét:
Dicsőség mennyben az Istennek!
Békesség földön az embernek
és jóakarat

De hiszen ez tartja a falakat,
hogy még nem omlott össze a világ!
Ne várjatok ti másmilyecsodát!
Ennél nagyobb nincs! Ezt mondjátok el,
hadd terjedjen távol és közel,
amíg csak élünk, évről-évre,

ez a mindenség szívverése!

Horváth L. Borbála
ADVENT

Uram, úgy vágyom
meglátogatásod napját,
hogy leégesd rólam
megszületésem kínját,
mikor összegyűjtöd
megváltottaid népét,
és meghal lábad előtt
a rémteljes sötétség!

Megszületni vágyom szerető lényedben,
átélni: én benned, te pedig énbennem,
fény felé sarjadni kiszáradt énemből,
életet teremni újjá lett szívemből!

És élni, élni, élni!
Szent neved dicsérni,
világosságodban
fénnyé lényegülni
bevilágítva a
szenvedő világot!
És adni, adni, adni!
Szétszórni áldásod.

Hűsítő írt vinni
a bűntől meggyötörtnek,
áldott ajándékod:

Élő reménységet!

Túrmezei Erzsébet: Krisztusra várunk


Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titikok. Nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat...
de elültetjük kis almafánkat,
bízva, hogy kihajt,
gyümölcsöt terem.
Titok a jövő.
Sürget a jelen.


Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
munkában leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.