Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1333 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25 ... 89  Következő
 

Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2007. dec. 12., szerda 12:45 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 01., vasárnap 15:43
Hozzászólások: 1128
Tartózkodási hely: otthon
Néhány napja kaptam egy ajándékkönyvet. (Az ajándékozó kilétéről nincs felhatalmazásom nyilatkozni). A címe: "A megigézett püspök"
Anélkül, hogy a borítón lévő kép tudatosult volna bennem, rögtön Bartha Tiborra gondoltam a cím alapján. (Pál apostol Galata levelének első soraira való utalás - "megigézett"- nagyon találó. Azaz, valamit szellemben elkezdve, "testben" befejezni több, mint tragikus..)
A könyv regény, a valósághoz erősen igazodva, a szereplők nevének megváltoztatásával.
Most is némi előítélettel fogtam hozzá, mint annyi minden máshoz is. Arra gondoltam; minek a mellébeszélés, a porhintő csomagolás, miért nem lehet az ÁÉH-s, békepapos dolgokat és szereplőit nevén nevezni, egyszer végre rendbetenni dolgainkat. (Dávid is vállalta, mint népe első embere a megaláztatást, leleplezést, bűnrendezési tortúrát Betsabé ügyében..).
Olvasni kezdtem. Egyre jobban láthatóvá, érezhetővé, sőt átélhetővé vált a "felszabadulás" utáni időszak falusi emberek mindennapja, a vallásossságban (is), a református népegyház biblikus hittől való életidegensége, tragikus istentelensége, papostól, püspököstől.
Üdítő volt találkozni a lapokon több teológus fiatal és egyszerű emberrel, de orvossal is, amint Jézushoz ragaszkodván ébredésben részesültek, és a Szentlélek megújító munkája sokakat elérhetett.
Hősünk (még mindig ugyanarra a személyre gondolok) motorja volt ennek az ébredésnek. Szolgálatára életek, házasságok, ellenségeskedések rendeződtek az Úrban. Itt-ott megkönnyeztem az "életszagú" sorokat. A 68. oldal viszont annyira megrázott /ahol egy reménytelen helyzetű, hitetlen lelkész és felesége külön, egymásról nem is tudva megtérnek, majd így egymásra találnak az ellenségeskedő viszonyukból/, hogy perceken át zokogtam, és dicsőítettem a Mindenható Istent. (Rámfért aktuálisan a vígasztalása...)
S innek kezdődik a szinte észrevétlen "váltóállítás", beszervezése főhősünknek, aki annyira elvarázsolttá lesz elméjében, lelkében, hogy maga is elhiszi: házasítható a tűz és a víz, úgy tudja népét és Istenét szolgálni, hogy a kommunista pártba is belép, ügynöksége összeegyeztethető hitével.. (Itt mintha felsejlene a másik, külügyminiszter-püspök személye is, mint "adalék-anyag").
Nos valahol a könyv közepénél tartok, majd elmondom a (szomorú?) végét is...
_________________

_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 12., szerda 13:58 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Kedves Figyelő!

Én reménykedem, hogy nem lesz szomorú a vége, és várom a történetet.

Üdvözöllek nagy szeretettel cilla


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 12., szerda 13:59 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Lázár Ervin - A Hétfejű Tündér

A nagyravágyó feketerigó

A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme - és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.

Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.

A feketerigó fénylő fekete volt.

És nem tetszett neki a fekete szín.

Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett - mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: ,,Csk, csk, csk!'' Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.

Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.

Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:

- Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.

- Aha - mondták a madarak.

Egyedül az uhu mondta, hogy ,,uhu''. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.

A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.

Na és persze a feketerigónak sem volt barátja, mert szégyellte a színét, s emiatt fönn hordta az orrát. Furcsa dolog, de így volt. Mással is megesik: szégyell valamit, és azt hiszi, csak úgy tudja elviselni a szégyenét, ha fönn hordja az orrát.

Így aztán nem talált barátra a kisfiú. Pedig ott lapult a fűben a feketerigó, és azt gondolta magában: ,,Én szívesen lennék barátja ennek a kisfiúnak. Nagyon szeretem a kenyérmorzsát meg a kölest. - S kis szünet után még azt is hozzágondolta: - és a kisfiút is nagyon szeretem. - De mégsem mert előbújni. - Éppen én kellenék neki - morfondírozott -, amikor ilyen csúnya vagyok! Fekete!''

Barát nélkül ment el a kisfiú, igaz, majdnem sírva fakadt, de megpróbálta a liget széléig visszatartani. Nem szeretett mások előtt sírni. De azért a madarak észrevették, hogy lefelé görbül a szája, és nagyon megsajnálták. Tulajdonképpen szerették a kisfiút. Akik barátokra vágynak, és elgyalogolnak érte a ligetbe, azokat szeretni kell. Egyikük utána kiabált:

- Gyere vissza egy hét múlva!

Talán ha az öreg festőművész nem lakik a közelben, minden másképp alakul. De ott lakott a liget mellett. Nagyon vidám, mosolygós öregúr volt, csak éppen a szakálla volt furcsa, ezerszínű - mert abba szokta törölgetni az ecsetjeit. A feketerigónak eszébe jutott a tarka szakállú festő meg a sok szép festék, röppent egyet, s már ott is volt a festékesdoboz mellett. ,,Majd ragyogok én egy hét múlva'' - gondolta, s mivel a zöld festékestubus volt a legközelebb, kifestette magát zöldküllőnek. Hát elég furcsa zöldküllő volt, azt meg kell hagyni! Mert a zöldküllő nem egyszínű zöld - és a csőre meg különösen nem az, de a kis feketerigó nagy buzgalmában még a csőrét is zöldre mázolta. ,,Na, most jöhet a kisfiú'' - gondolta, s úgy óvta magán a zöld festéket, hogy egy hétig enni is elfelejtett.

Eltelt a hét, semmi különös nem történt, csak a tarka szakállú festő pingált lila fákat meg lila mezőt - mivelhogy szőrén-szálán eltűnt a zöld festéke.

Megjött a kisfiú, köréje sereglettek a madarak, biztatták:

- Ne félj, most lesz valaki!

- Én szívesen lennék a barátod - mondta ekkor elváltoztatott hangon a zöldre festett feketerigó, és elősétált egy bokor mögül.

Hirtelen szóhoz sem jutott a sok madár, tátva maradt a csőrük. A feketerigó (azazhogy zöldrigó, nem is tudom, hogy nevezzem) meg nagy peckesen sétált a tisztáson, abban a hitben, hogy ő legszebb madár a ligetben.

A vándorsólyom ocsúdott fel elsőnek.

- Nicsak - mondta -, egy uborkamadár.

Nevettek, ahogy a torkukon kifért.

- Vagy netán egy nagyra nőtt szöcske - toldotta a búbos banka, s szegény feketerigó legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

A kisfiú is mosolygott, és szelíden, nehogy megbántsa ezt az uborkamadarat vagy kicsodát, azt mondta:

- Ne haragudj, de én nem ilyen madárra gondoltam.

Huss - elröppent gyorsan a feketerigó.

,,Cskcskcsk - korholta magát mérgesen -, mert ostoba módon színtiszta zöldre kentem magam, pedig a zöldküllő nem is egyforma zöld. Kétféle zöld is van rajta (mert a zöld sem egyforma, éppen úgy, mint a fekete), a feje teteje meg piros, a szárnya vége meg fehér pettyes fekete. Na de majd legközelebb. A jövő héten ügyesebb leszek.''

Hát nem sokkal lett ügyesebb! Hogy, hogy nem, az jutott eszébe, hogy gólyának festi magát. Sok fekete meg fehér festéket kent magára, és a lábát meg a csőrét pirosra festette. Eszébe sem jutott, hogy a gólya legalább tízszer akkora, mint ő. Ki látott már ilyen pici gólyát, rövid lábút, rövid csőrűt. (Arról nem is beszélve, hogy a hátán átütött a zöld festék a fehéren!)

Ritkán látott a liget olyan viháncolást, mint amikor a gólyának álcázott feketerigó odaállt a kisfiú elé.

- Te meg miféle szerzet vagy? - kérdezte a kisfiú.

- Nem látod, gólya vagyok - mondta kicsit ijedten a feketerigó, mert akkor már sejtette, nem nagyon sikerült ez a gólyává alakulás.

- Még hogy gólya! Talán golyhót akartál mondani - mondta a gólya, és olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy ki kellett hívni a mentőket.

Bizony ez a gólyahistória is csúfos véget ért, mert a kisfiú nagy sajnálkozva megint az mondta:

- Ne haragudj, nem ilyen madárra gondoltam.

A feketerigó fél évre elbujdosott bánatában. Hiába jött a kisfiú, hiába keresett madár barátot.

A feketerigónak meg fájt a szíve: ,,Hej, csak szebb madár lennék, akkor biztosan barátjává fogadna a kisfiú!''

A kisfiú egyre szomorúbb lett.

- Most már az uborkamadár sem akar velem barátkozni - mondta.

A madarak vigasztalni próbálták, de neki barát kellett volna. Hogy lehetne megvigasztalni azt, aki nem talál barátra!

A feketerigó legalább olyan bánatos volt, mint a kisfiú, ha nem bánatosabb. Magát is sajnálta, meg a kisfiút is. Magát talán egy kicsit jobban.

Ezért aztán fél év elteltével elhatározta: újra próbálkozik. De most már nagyon gondosan látott munkához. Egy teljes napig tanulmányozta a sárgarigót. A sárgarigó a legszebb madár - gondolta -, még a latin neve is a legszebb a madárnevek közül, úgy hívják, hogy Oriolus Oriolus (mert minden madárnak van latin neve is). Eszébe sem jutott, hogy őt meg Turdus Merulának hívják latinul, s az semmivel sem csúnyább, mint az Oriolus Oriolus. Talán még szebb is.

És elkezdte magát sárgarigónak festeni. Egy hétig tartott a festés, de ez aztán tökéletesen sikerült. A feketerigó olyan lett, mint egy igazi sárgarigó. Talán csak az alakja különbözött kicsit a sárgarigóétól, de ahhoz igazán jó szem kellett, hogy ezt észrevegye valaki.

Azon a héten is eljött a kisfiú barátot keresni. Nem csüggedhetett, tudta, barátra kell találnia.

A sárgarigónak festett feketerigó elősétált a bokrok közül. A madaraknak elállt a lélegzetük a gyönyörűségtől.

- Nicsak, egy csodálatos sárgarigó - mondták.

A kisfiú is elbámulva nézte a szép madarat, a szíve hangosan dobogott. Csak az igazi sárgarigó gyanakodott. ,,Valami nagyon furcsa ezen a madáron'' - gondolta, és oda is szólt neki:

- Füttyents egyet!

- Nem füttyentek - mondta nyeglén a feketerigó.

Persze, hiszen a sárgarigó azt is ki tudja fütyülni, hogy ,,Huncut a bíró'' meg ,,Fütyül a rigó'', a feketerigó meg csak annyit tud: ,,Tiutu.'' Ez legalább olyan szép, mint a sárgarigó éneke, de mégis más. Én biztos vagyok benne, hogy a sárgarigó nagyon szeretné néha azt fütyülni, hogy tiutu, de nem megy neki. Ő csak azt tudja: ,,Huncut a bíró.''

Csakhogy megszólalt a kisfiú:

- Ne haragudj - mondta elszomorodva -, te valóban csodálatosan szép madár vagy, de én egy másik barátra gondoltam. Láttam valamikor egy nagyon kedves madarat. Nem volt ilyen tarka, mint te, de nekem ő kellene barátnak. Az a madár fénylő fekete volt, csak a csőre volt sárga. Azt hiszem, úgy hívják, feketerigó. Megértheted, hogy ki kell tartanom mellette, hátha egyszer megjön, és akkor ki lesz a barátja?

A feketerigó keserves sírásra fakadt, hullottak a könnyei, mint a záporeső. A kisfiú nagyon megsajnálta.

- Miért sírsz? Ne sírj! - mondta neki.

- Azért sírok - zokogta a madár -, mert a feketerigó én vagyok.

Ámulva néztek rá, nem akarták hinni, de akkor a madár könnyei már lemosták a melléről a sárgarigó sárga, a gólya fehér és a zöldküllő zöld színét - előtűnt az igazi fekete.

- Istenem, de buta madár vagy te - mondta boldogan a kisfiú, fölkapta, és sokáig mosdatta a feketerigót a patakban. De a sok szín nem egykönnyen jött le róla; amikor hazaindultak, még akkor is zöld, sárga meg fehér foltok éktelenkedtek a madáron. Nem is volt olyan, mint egy igazi feketerigó.

- Mit gondolsz, lekopik? Leszek én még igazi szép fekete? - kérdezte a madár.

- Biztos - mondta a kisfiú, azután elszomorodott; arra gondolt, hogy már fél éve lenne barátja, ha ez a szamár feketerigó nem pingálja magát.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 13., csütörtök 12:14 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 01., vasárnap 15:43
Hozzászólások: 1128
Tartózkodási hely: otthon
Szia Cilla!

Miután kortörténeti (ha nem is dokumentum) regényről van szó, kevés esély van a hapy end-re.
Hacsak az nem, hogy Isten "meghagyott" egy kicsiny magot a Mo-i ref. egyházban is, akik nem hajtottak térdet a Baálnek, a mártíromságig hűek voltak. Csak ezért nem pusztult ki a hazai, hadd mondjam így; Kálvinra emlékeztető reformátusság..

_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 14., péntek 08:04 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
Idézet:
Sir 3,22. Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!


Idézet:
Ézs 53,6. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 14., péntek 21:00 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
figyelő írta:
Szia Cilla!

Miután kortörténeti (ha nem is dokumentum) regényről van szó, kevés esély van a hapy end-re.
Hacsak az nem, hogy Isten "meghagyott" egy kicsiny magot a Mo-i ref. egyházban is, akik nem hajtottak térdet a Baálnek, a mártíromságig hűek voltak. Csak ezért nem pusztult ki a hazai, hadd mondjam így; Kálvinra emlékeztető reformátusság..


Szia kedves Figyelő!

Én sem hollywoodi hapyre gondoltam.

Üdv szeretettel cilla


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 14., péntek 21:02 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Nem a maga erejéből


Magasan az égen fehér felhőt látott a tenger hulláma. Oda el akarok jutni – szólt. Összeszedte minden erejét és felemelkedett, de beleütközött egy szirtbe, és összetörve hullott vissza a tengerbe. Segítségül hívta a vihart is. De ez sem tudta célhoz juttatni, megint csak alázuhant. Akkor felragyogott a nap a láthatáron, s ennek sugarai biztatták a hullámot. S mikor az lemondott saját erőlködéséről, s átadta magát ragyogó nap hatásának, átalakulva párává, feljebb és feljebb emelkedett, mígnem tiszta fehér felhővé vált.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 14., péntek 21:04 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
“Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.” (Spurgeon)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 15., szombat 10:58 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 01., vasárnap 15:43
Hozzászólások: 1128
Tartózkodási hely: otthon
Szia Cilla!

Kiolvastam a könyvet, és jó hírrel szolgálhatok ( a fogalom bibliai értelmében).
A történet végén a "főhős" püspöki újraválasztását remélendő, az úton türelmetlenül hajszolja sofőrjét, amitől közúti balesetet szenvednek. Amputálás, egyéb műtétek után, felesége szeretetétől övezve, s az általa "megtiport", ifjúkori kollega - aki nem hajtott térdet a Baálnak - látogatására a halálos ágyán megtér, visszatalál az ÚR kegyelmébe.

Hogy ez mennyire korhű befejezése a történetnek, én nem tudom megítélni, miután e nyolvanas-kilencvenes évek környékén nem fordítottam figyelmet a református egyház belügyeire, kirakatpolitikájára, sokkal inkább a demokratikus ellenzékkel voltam elfoglalva..

Mindenképp hasznos és tanulságos olvasmány a könyv, evangéliumi üzenettel.

_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 15., szombat 16:31 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Köszönöm kedves Figyelő!


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 15., szombat 16:32 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Értem halt meg

Nem sokkal az amerikai polgárháború után egy utazó látogatta meg a nashvillei katonatemetőt. Itt találkozott egy emberrel, aki virágot ültetett az egyik katonasíron.
Az utazó közelebb ment hozzá és résztvevő hangon megkérdezte:
- Talán a fia van itt eltemetve?
- Nem – válaszolta a másik szűkszavúan.
- Talán a testvére vagy más rokona?
- Nem – válaszolta ismét a férfi.
- Akkor, ha nem haragszik, megkérdezem, miért ültet virágokat erre a sírra?
A férfi az utazó felé fordult és kezében egy deszkadarabbal, így válaszolt:
- Amikor kitört a háború, engem is behívtak katonának. Mivel szegény voltam, nem tudtam magam helyett mást küldeni, ezért hát nekem kellett volna bevonulnom. Már éppen búcsúztam a feleségemtől és gyermekeimtől, amikor egy régi jó barátom állított be hozzám. Ezt mondotta:
- Neked feleséged van és gyermekeid, én pedig nőtlen vagyok. Mi lesz velük, ha te elmégy? Ezért majd én megyek el helyetted.
Elgondolhatja, hogy mennyire örültem ennek, és hálás köszönetet mondtam. Nem tartott soká, és szomorú hírek jöttek barátom felől. Az egyik csatában megsebesült és hosszas betegeskedés után meghalt. Itt van eltemetve, ez az ő sírja. Ugye most már megérti, miért ültetek virágot sírjára? Ezzel elővette a fából faragott táblácskát, és a sírkeresztre erősítette.
Ez volt ráírva: Értem halt meg…


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 16., vasárnap 15:28 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Vakok és az elefánt
(Milyen az Isten?)


Élt Indiában egy jószívű fejedelem. Gyakran megtörtént, hogy utazásai közben koldusokkal találkozott. Mindig részvéttel nézett rájuk, és nem sajnálta tőlük az alamizsnát. A legjobban azonban a vakokat sajnálta. Azokat a szerencsétlen embereket, akik sohasem láthatják meg édesanyjukat, nem gyönyörködhetnek Isten szép világában. Ezek az igazi szegények, mert örök éjszaka borul rájuk, és nem láthatják a virágokat, a tarka tollú madarakat, az égen tündöklő szivárvány színeit.
Így gondolkozott a jószívű fejedelem a vakokról, és hogy valamit tegyen értük, elhatározta: országa minden vak emberét meghívja palotájába ünnepi lakomára. El is küldte embereit, akik palotájába vezették a szerencsétlen vakokat. Itt ünnepi ruha és fényes lakoma fogadta őket. A palota személyzetének bőven akadt dolga, hogy kiszolgálja a különös vendégsereget. Mindegyik vakot a helyére kellett vezetni és segíteni az étkezésben is.
Az ebéd befejezése után a fejedelem maga köré gyűjtötte a vakokat, és felszólította őket, hogy adják elő kívánságaikat. Az egyik ruhát, a másik cipőt, a harmadik pénzt kért és így tovább. Már csak egy öreg vak ember állt a fejedelem előtt, aki azonban nem kért és nem kívánt semmit. A fejedelem meg is kérdezte:
- Hát neked nincs semmire szükséged?
- Ó, uram, mondta az öregember, mit kérhetnék én tőled! Öreg ember vagyok már, és minden percben eljöhet értem a halál. Már nem várok semmit a földi élettől. Ha azonban jóságos szíved mindenképpen meg akar ajándékozni valamivel, hallgasd meg, és ha tudsz, válaszolj egy kérdésemre.
- Szívesen megteszem, amennyiben lehetséges.
- Tudod, uram, mondta az öreg vak, én már megjártam az életet és sok mindent láttam. Különféle emberekkel találkoztam, és hallottam egyről-másról. Egy dologban azonban nem látok világosan, egy kérdésemre sehol sem találtam választ. Ez a kérdés pedig így hangzik: Milyen az Isten? Sokat hallottam már őt emlegetni. Én is tiszteltem és imádtam egész életemben. Mielőtt azonban eltávoznék ebből az árnyékvilágból, szeretnék egy kicsit tudni róla. A te udvarodban sok bölcs ember tartózkodik, és ők bizonyára felvilágosítást tudnak adni erre a kérdésre is.
Így beszélt az öreg vak, és a király meghatottan hallgatta kérdését. Mikor befejezte szavait, a mellette álló tudósokra nézett, akik valamennyien fejüket csóválták a különös kérdésre. Hiszen ők is jól tudták fejedelmükkel együtt, hogy erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Ezért így szólt a vak emberhez:
- Teljesítem kérésedet, de egy feltétellel. Mondd meg te vagy társaid, hogy milyen és hogyan néz ki egy elefánt?
No, ennél mi sem könnyebb, gondolták a vakok. Ekkor a fejedelem parancsára elővezettek egy elefántot, és a vakok tapogatni kezdték. Mindegyik ott, ahol érte. Az egyik a lábát, a másik az ormányát, a harmadik az agyarát és így tovább. Mikor ezzel végeztek, a fejedelem megkérdezte a vakokat:
- Most pedig mondjátok meg, mit tapasztaltatok, milyen az elefánt?
Aki az elefánt ormányát tapogatta meg, azt állította: olyan az elefánt, mint egy puha cső. Aki az elefánt agyarát tapogatta meg, váltig állította: olyan az elefánt, mint egy hegyes tőr. Aki az elefánt lábát tapintotta meg, azt állította: olyan az elefánt, mint egy vastag oszlop. Aki a fülét tapintotta meg, azt állította: olyan az elefánt, mint egy vastag pokróc…
Így vélekedtek a vakok az elefántról, és mindegyikük ragaszkodott állításához. Ebből aztán parázs vita keletkezett, amely csaknem verekedéssé fajult. Végre is a fejedelem csendre intette őket, és így szólt az öreg koldushoz:
- Amint láthatod, még azt sem tudjátok megmondani, hogy milyen az elefánt. Nem, mert vakok vagytok, és nem láthatjátok az egész elefántot. Nos, így vagyunk Istennel is. Itt a földön vakok vagyunk vele szemben, mert testi szemeinkkel nem láthatjuk őt. Ezért nem tudok se én, se más válaszolni kérdésedre: hogy milyen az Isten. Igazi és helyes fogalmunk csak akkor lesz róla, ha a halál után megnyílnak szemeink, és megláthatjuk őt színről színre.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 18., kedd 12:01 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.
(Dr. Gyökössy Endre)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 19., szerda 20:31 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
A KIS GYUFAÁRUS LÁNY


Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.

Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta “Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé.”

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. dec. 20., csütörtök 21:11 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Az üzenet


Volt egyszer egy férfi, aki hajóskapitány akart lenni. Sokat tanult és dolgozott, és kapitány is lett az egyik legmodernebb és leghatalmasabb hajón. Egy ködös éjjelen fényt pillantott meg az óceánon, amely egy másik hajó fényének tűnt. Egyre közeledett feléjük. Világosan látszott, hogy ha tovább is halad a másik hajó, akkor ütközni fognak! Gyorsan jeleket kezdett leadni a kapitány: 'Kérem irányt változtatni: 10 fok nyugatra.' Már érkezett is a válasz fényjelekkel a sűrű ködön át: 'Változtasson Ön irányt: 10 fok keletre!' A kapitány ideges lett és visszajelzett: 'Főkapitány vagyok 30 év hajózási tapasztalattal. Változtasson irányt: 10 fok nyugatra'! A válaszüzenet ez volt: 'Egyszerü tengerész vagyok, változtasson irányt: 10 fok keletre!' Erre a kapitány dühöngeni kezdett, és még egy utolsó figyelmeztetést küldött: 'Érdemrenddel kitüntetett főkapitány vagyok 30 évi tapasztalattal, és egy 50 tonnás teherhajót irányítok. Megparancsolom, hogy azonnal változtasson irányt: 10 fok nyugatra!' Máris jött a rövid reakció: 'Egyszerü tengerész vagyok, és a világítótoronyban ülök. Változtasson irányt!'

'MERT NEM AZ A KIPRÓBÁLT AKI MAGÁT AJÁNLJA,HANEM AKIT AZ ÚR AJÁNL' (2.Kor. 10:18)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1333 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25 ... 89  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség