Rabindranath Tagore CSALOGÁNY CSATTOG

Csalogány csattog. Honnan tudta már
a fény előtt, hogy kél a napsugár,
midőn még az éj sárkánya az ég
köré fonta fekete kötelét?
Szárnyas kis hírnök, hogy talált reád
Kelet heroldja a sötéten át,
míg szunnyadtál a bozótban, s a lomb,
az ég sátra sűrűn föléd hajolt?
Az éjbe-merült táj felett a te
dalod volt az élet üzenete.
Ébredj, alvó, emeld fel homlokod,
öleld az áldó, vérpiros napot,
s zengd a csalogány ujjongó dalát!

Áprily LajosFénylik a hegy
Tegnap még csak mosolygott. Most nevet.
Ha felmennék, fény záporozna rám.
Tenyerembe kitenném szívemet
s a nap felé magasra tartanám.

Wass Albert: Egyedül

Aludt a völgy,
csak a fenyők susogtak néha halkan.
Szívem alatt
valami furcsa izgalmat takartam.

Párák között
alig derengett át a szürke hold,
fehér mezőn
lélek-csitító békesség honolt.

Magamban is
valami édes megnyugvásra leltem:
a holt mezőn
Isten felé imádkozott a lelkem…

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Lukátsi Vilma: A FENYVESERDŐK ELINDULTAK
A fenyveserdők elindultak,
hozzák a havas illatát.
Ünnep-illat.
Ünnepi csöndben
mit mond egy kis fenyőfaág?
...odafönn a végtelen télben
minden fehér volt, érintetlen,
egy szót súgott az Ég a Földnek:
"karácsony" - ebből megértettem,
hogy egyszer egy várva-várt estén
örömöt viszünk szerteszéjjel,
és átöleljük a világot
jóakarattal, békességgel,
kétezeréves öleléssel.

Megint töltődhettem, köszönöm!

Ölellek nagy szeretettel cilla

Szilágyi Domokos - Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
Az ünnepi foszlós kalácson,
Láthatatlanul ott a jel,
Hogy itt van újra a KARÁCSONY.

Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen KARÁCSONY .

Nagy szeretettel! cilla

Áprily Lajos Naplemente

Ne menj tovább. Hull már a harmat,
fejünk felett a végtelen kék;
lent zúg a víz és sír a fecske:
várjuk meg itt a naplementét.
Egy szót se szólj. Csak nézz a napba,
míg én a fejemet lehajtom.
Két mozdulatlan kőszoborra,
így hulljon ránk a nyári alkony.
A vándor lent a sziklavölgyben
megérzi tán, mily bús, milyen szép:
két ifjú fent a sziklaélen,
ki várja már a naplementét.

Amúgy ennek a képnek az volt a címe, madár az ágon.Én próbáltam felfedezni, hogy hol ül az a madár.Sőt, minél tovább néztem, annál több madarat véltem látni.

Gyönyörű ez a fehérség!Végre megint esett a hó.Lassan szállíngózva belepték a tájat.A puha fehér paplan alatt álmodik a kis mag, mely jó földben pihen, és boldogan húzza magára ezt a csillámló takarót.Álmában mosolyog, mert tudja, hogy nemsokára jő a tavasz, az ébredés.
Addig pedig védi, óvja melengeti a földet, és a benne szunnyadót, ez az áldott ragyogó szikrázó, minden rosszat feledtető szépség, amit mi emberek úgy hívunk, hogy hó.

Hó ló

Áprily Lajos Rabló
Fehér virág a fákon: zúzmara.
S gyermekkorom azúrkék madara
a fehérségből sűrűn látogat:
viszi a száradt szilvaroncsokat.
Nesztelenül száll, alattomosan,
s ha csent, visszavitorláz okosan.
Most szajkó úrral nincsen is vitám
- hadd tisztogassa alvó kerti fám -,
de ősszel volt. Mert vitte a diót
s fumigált minden kérő szót, szidót.

Azután lopni kezdte gesztenyém
s hiába érveltem: "Hohó: enyém!"
Ha nappal űztem, hajnalban rabolt
és mindennap mohóbb étvágya volt.
"Ez mégis sok! - gondoltam - meglesem,
estefelé, mikor a nap hanyatló."
Jött, meglapult. És én erélyesen
így feddettem meg: "Te gyönyörü rabló!"

Karácsony előtt az egyik itteni halastónál láttam szajkót, a partra kivetett haltetemet cibálta, a húsdarabkával felrepült a fára és ott eszegette.

Szia kedves Najda!

Le kellett volna fotózni.

Itt ritkán látok madarakat, a galambokon kívül, ezért egyik nap amikor nem messze tőlünk az egyik fán megpillantottam egy kis cinkét, úgy megörültem neki.Még a busz is elment annyira néztem.

Üdv cilla

Szabó Lőrinc: Madarak
Hogy lármáznak! milyen szemtelenek!
Tetszenek és megszégyenítenek
s úgy magyarázzák az igazukat,
hogy meg kell értenem a szavukat,
madár-szavukat, hogy ez nem elég
s adjak, még, és még, és újra még.

Mit tehetek? Nevetek és adok,
szalonnabőrt, kölest és tökmagot,
És még elnézem az üvegen át
a szárnyas éhség fázó csapatát,
a nyüzsgő hadat, a verebekét,
s a gyáva rigót, az ijedt cinegét.