Sziasztok!
Örömmel olvastam már éjjel a Loisz hozzászólását, mert rossz szokásom szerint elkerült az álom, de annyira nem akartam felébredni, hogy válaszoljak is, s csak most jutottam hozzá.
Akkor tisztázzuk, mire is gondoltam:nem az alvásközbeni álomra gondoltam, de nem értek egyet teljesen azzal a véleményeddel,hogy:
"ma már Isten nem szól álmokban, hanem az írott Igében"
természetesen az írott Ige a mérvadó, de én nem zárom ki teljesen ezt a lehetőséget sem, hogy esetleg Isten így is szólhat, figyelmeztethet.
Figyelmedbe ajánlok egy nem hosszú topikot még a régi fórumról:
http://www.parokia.hu/old_forum/forum_m ... oardid=784
ebben is tulajdonképen erre az álláspontra jutottunk.
Ezenkívül a férjem hallva, hogy miről beszélgetünk éppen, ajánlott egy részletet Szabó Imre Sírjanak a papok c. könyvéből, íme:
Süllyedő ladik a Dunán
Mindenütt voltak megtérések és megújulások, de a legforróbb légkörű evangélizáció Faddon ment végbe.
Mindjárt a második esti szolgálat után Imreh Károllyal elmentünk egy virrasztóba. Zsúfolásig tele volt mind a két szoba, ez itt még élő hagyomány volt. Az éneklést egy asszony vezette, aki régi szokás szerint előre diktált verssorokat, a gyülekezet meg utána énekelte.
De nemcsak az énekes könyvből diktált énekeket, hanem saját szerzeményeiből is. Olyasvalaki volt, mint a kopácsi Borkó Julianna. Különben őt is Juliannának hívták.
Bő éneklés után megkértek, hogy szóljak valamit a gyülekezetben. Miután itt egy halottól búcsúztunk, elhatároztam, hogy a halálról és a halál utáni életről tartok tanítást, különös tekintettel azokra a félreértésekre, amelyekkel tele vannak gyülekezeteink. Részletesen elmondtam, hogy az Ige tanítása szerint nem a halál után dől el a sorsunk, hanem már itt a földi életben, aszerint, hogy elfogadtuk-e Jézus váltságát, vagy nem. Továbbá kifejtettem, hogy nem a mi szenvedéseinkért nyerünk bűnbocsánatot, hanem a Krisztus szenvedéseiért, és előhoztam még néhány ilyen alapvető kérdést. Erre mi történik? Juli néni előveszi az ő saját versét és elkezdi diktálni. — Itt állok most színed előtt Krisztusom. Jöttem a sok földi nyomorúságból. Fogadj be engem a mennyországba, ne küldj a pokolra! Emlékezzél sok szenvedésemre! Bocsásd meg értük bűneimet! — Igen felbosszantott Juli néni ezzel a költeményével. Hiszen ez pontosan ellenkezője volt a tanításnak. Nem hallotta? Vagy nem akarja tudomásul venni? Ezt nem hagyhattam szó nélkül! Ismét a gyülekezethez fordultam és ezt mondtam: Kedves testvérek! Hallottuk a tanítást és hallottuk most ezt az éneket is. Hasonlítsuk össze a kettőt és állapítsuk meg, hogy mi egyezik bennük és mi áll ellentétben egymással! És a derék faddi-ak egymás után szedték ízekre Juli néni mondatait. Nagyon boldog voltam, hogy mégsem volt hiábavaló a tanításom.
Amikor azonban mentünk hazafelé, Imreh Károly csendesen megjegyezte: Most kilőtted a legvallásosabb asszonyunkat. Nagyon megszégyenítetted. Ez nem jelenik meg többet a templomban. — Azt feleltem: Ne sajnáld, ha ezzel a hitével elveszíted, de ha megtér, akkor óriási nyeresége lesz a gyülekezetnek.
Másnap tényleg nem jött el az evangélizációra és a következő nap sem. Helyette jöttek a jelentések, hogy Juli néni halálosan meg van sértve. A legnagyobb meglepetésünkre azonban pénteken este eljött, sőt az utóösszejöveteleken is ott maradt. Mindnyájan éreztük, hogy Juli néninek fontos mondanivalója van — és csakugyan. Halálos csendben a következőket mesélte el: Rettenetes lelkiállapotban tért haza akkor este a virrasztóról. Úgy érezte, hogy még senki sem szégyenítette meg annyira, mint én. Harag ébredt a szívében irántam és elhatározta, hogy bosszút áll rajtam. Rögtön ki is találta a módját. Már esztendők óta be szokott járni a parókiára, segíteni a nagytiszteletű asszonynak, s ilyenkor sokszor ő főzte meg az ebédet. Elhatározta, hogy a vendégre való tekintettel most is ő főzi meg az ebédet, s akkor, nos, akkor egy jó adag mérget tesz a levesembe!
Péntekre virradóra azonban rendkívüli álma volt. Egy ladikon át akart menni a Dunán (férje hajós volt). A ladik már a folyó közepére ért, amikor hirtelen elkezdett süllyedni. Teli torokból kiáltozott: Segítség! Segítség! Ments meg Istenem! És akkor egy fény gyulladt ki a ladik felett és benne egy szám jelent meg, már nem emlékszem pontosan melyik. Hirtelen felébredt, de a számot
élesen maga előtt látta, s tudta, hogy ez egy isteni üzenetet jelent számára. De hol találja meg? Elkezdte lapozni a Bibliát, de ilyen számú oldalon nem talált semmit. Akkor elővette az énekeskönyvet és elolvasta az e szám alatti éneket. És ahogy olvasta, egy pillanat alatt teljes világosság járta át egész lényét. Megértette a megváltás titkát, az evangéliumot. Erre — amint elmesélte — csendben lecsúszott az ágya mellé és forró imádságban, könnyek között átadta szívét Krisztusnak. És íme most itt van, hogy erről az egész gyülekezetnek bizonyságot tegyen.
Juli néni bizonyságtételének óriási hatása volt a gyülekezetre, többen könnyeztek. Az én szívemet is nagy hála töltötte el, s ebben az is benne foglaltatott, hogy mégsem lőttem ki Imreh Károly egyik
legbuzgóbb hívét.
Juli nénivel holtáig tartó barátság fűzött össze. Szokásba vette, hogy minden karácsonyra küldjön egy kiló finom faddi paprikát, hogy emlékezzünk rá és imádkozzunk érte.
-------
A harmadik variációra gondoltam, amire Boglárka hozta ezt az érdekes történetet/esetleg lehetne tudni az írót, könyv címét, ?..
amit így határozol meg: a jövő tervezése.
Különösen arra gondoltam, amikor valami nem mindennnapi feladatra indít Isten, amire a józan ész azt mondja: esztelenség,...esetleg nem érti a másik keresztyén sem- valami olyan feladat, amihez azért ha nagyon össze is szedem magam, kevés vagyok.....de ha az Úr indít, akkor megtapasztalhatom, hogy:"Az én Istenemmel kőfalon is átugrom..."
