Visky Ferenc:
Fogolytársam Richard Wurmbrand
A megemlékezésre Isten beszéde kötelez: "Emlékezzetek meg a foglyokról mint fogolytársak..." Wurmbrand Richard 14 évi fogsága után is fogoly maradt. A börtönben is kettős fogságban élt. A kommunista rendszer fogsága eltörpült Krisztus fogsága mellett. Fogságba esetten került börtönbe: "fogoly vagyok az Úrban" - mondta Pál. Ez Wurmbrandra is áll. Ezért bírta elviselni kavernái, csonttébécéje ellenére a sztálini évek borzalmait is.
Nekem az a kegyelem adatott, hogy fogolytársaként emlékezhetem rá.
Az 1940-es évek elején hallottam először erről a különös emberről. A szinajai lelkészüdülőben konferenciát rendezett az Egyházak Világtanácsának megbízásából. Lelkésztársaim beszéltek róla nekem, akik ott voltak azon a konferencián. Magas, szikár, égőszemű zsidó, aki megtért Krisztushoz, nagyon ismeri a Szentírást, sok nyelvet beszél - így jellemezték. Mindenkinek feltűnt kövér Bibliája, melynek minden lapja mellé még egy-két üres lapot fűzetett, s azok tele voltak jegyzetekkel, magyarázó szöveggel.
Azt is megtudtam felőle, hogy Bukarestben egy zsidó-keresztyén gyülekezet vezetője, pásztora. Néhányan a marosvásárhelyi CE-Szövetségből - Nagy Jenő, Farkas Gyuri, Árus Lajos - felkeresték fővárosi otthonában. A találkozás mély hatással volt rájuk. Már akkor rendkívül érdekelt ez az ember, további sorsát is figyelemmel követtem. Nem sokkal később értesültem letartóztatásáról. Ez még inkább felkeltette bennem a vágyat, hogy megismerjem. Minden nap imádkoztam érte és ismeretlen családjáért.
Megtudtam, mi volt az oka börtönbe kerülésének (később ő maga is megírta valamelyik könyvében). A kommunizmus Románia szovjet megszállásának kezdetén már igyekezett megszilárdítani politikai befolyását. 1949-ben, a Nagy Nemzetgyűlés nagytermébe az ország összes egyházi vezetőit meghívták tanácskozásra: a pátriárkának, a metropolitáknak, a püspököknek, a neoprotestáns vezetőknek kötelezően jelen kellett lenniük. A felszólalók az emelvényen az óriás méretű Sztálin kép alatt biztosították lojalitásukról az új politikai rendszert. Egymást túllicitálva magasztalták a nagy Sztálint, s dicsérték, mint Belsazár lakomáján, az arany-, ezüst- és kőisteneket. Záporoztak a hűségnyilatkozatok: a szovjet rendszer teljesen bibliai, mert megvalósítja Isten országát, amit már Keresztelő János, és maga az Isten Fia is bejelentett kétezer évvel ezelőtt. A sarló és a kalapács elfedte a keresztet. Az ország minden keresztyéne vezető papjainak szájából hallhatta: az osztálytalan társadalom maga az Isten országa. A nagy és dicsőséges Sztálin elvtárs valamint a párt és a munkásosztály jóvoltából megvalósult az emberiség ősi óhaja: a paradicsom, minden ember egyenlősége. Elközelgett a kapitalisták, a tőkés kizsákmányolók hatalma megdöntésének ideje...
Ott ült a teremben Wurmbrand is, mellette a felesége, Sabina. Megrendülten hallgatták a gyalázkodást. Egy idő után megszólalt a felesége: - Richard, meddig tűröd még Krisztus arcának meggyaláztatását? Mire a férj: - Ha megszólalok, többé nem lesz férjed. A válasz ez volt: - Nekem nem kell gyáva férj.
Richard nem maradhatott ülve. Kiment a mikrofon elé, és megvallotta Jézus Krisztus nevét, akit egyedül illet minden dicséret és magasztalás. Óriási lett a döbbenet. A mikrofont kikapcsolták, a rádióközvetítés megszakadt. Magam is követtem primitív kristálydetektoros rádiómmal a fejleményeket. Bár a közvetítést abbahagyták, egy pillanatig még hallottuk a nagy zajt, a több mint négyezer egyházi vezető hangos döbbenetét, és jól lehetett érzékelni, hogy valami rendkívüli történt.
Wurmbrand jóslata nemsokára bekövetkezett: letartóztatták, huszonöt évet kapott. A tárgyaláson bátran viselkedett: - Bíró úr, ha felakasztanak, amikor kötéllel a nyakamban a bitófa alatt állok, kérem, fogja meg a pulzusomat, s ha a normálisnál gyorsabban ver, ne higyjen a bizonyságtételemnek.
Éppen tőle hallottam a következő hasszid-történetet. A szovjet hatalom bíróság elé állítja a rabbit. Az ügyvédje így védi: - Védencem a szegények megsegítésére pénzadományokat gyűjtött, amikor egy óvatlan pillanatban egy tolvaj kikapta a kezéből a pénzeszacskót, s elinalt vele. A rabbi utána futott, és így kiáltott: - Nem loptad, én adtam neked. Mikor megkérdezték, miért tette ezt ahelyett, hogy rendőr után kiáltott volna, a szentéletű rabbi így válaszolt: - Azért, mert az özvegyek, árvák megkárosítása égbekiáltó bűn, s arra alig van bocsánat.
A bíró megkérdezte az ügyvédet: -És maga elhiszi-e ezt a mesét? Az ügyvéd ezt mondta: - Nem, nem hiszem, de hogy van az, hogy rólam és a bíró elvtársról nem keringenek ilyen mesék?
Richard Wurmbrand feleségéről is ismerünk egy hasonló történetet (bár ez nem hangzott el ott a bírósági tárgyaláson). Összeszedtek az utcáról egy lányt, és befogadták a lakásukba. A lány ezt-azt segített a konyhán, de néhány hét után megszökött. Mindent elvitt a házból, amit tudott. Pár hét múlva az utcán, Bukarestben szembementek volt védencükkel. Binci meglátta rajta saját ruháját, mire így szólt hozzá: - Marioara, nem loptad a ruhámat, én adtam neked. Nincs hepiendes folytatása ennek a találkozásnak, nincs is rá szükség, az egész történet az.
Richard Wurmbrand könyvében leírja mindazt, ami az Antonescu-kormány, majd a szovjet megszállás idején történt vele. Sejtésem szerint korántsem mindent. Sok egyebet is hallottam tőle a börtönben. Lehet ismétlem is a történeteket, de én most arról számolok be, amik megmaradtak bennem a Wurmbrand házaspár beszámolója nyomán, és aminek én magam is szemtanúja voltam. Sok olyan esemény van, melyről rajtam kívül már nem igen tud senki. Többen a fogolytársai közül (Szőke László, idős Lőrincz János) már az örökkévalóságban vannak.
Kevesen ismerik például a következő történetet: Wurmbrand Bukarestben, egy szomszédjánál vendégeskedett. Jelen volt ott egy antiszemita volt Antonescu-tiszt is, aki nem gyanítva Wurmbrand zsidó származását, dicsekedni kezdett azzal, hogy annakidején hogyan irtották a zsidókat, ölték meg a gyermekeket, az öregeket, taszították le őket a hídról a folyóba. Az egyik történetben egy helyiséget is megnevezett Észak-Moldvából, ahol ő személyesen bánt el egy családdal: a szülőkkel és a gyermekekkel. Richard Wurmbrand a felesége családjára ismert a kiirtottakban, de semmit sem szólt.
A vendégeskedés során Wurmbrand különböző hangszereken játszott. A tisztnek láthatóan tetszett, ahogy zenél. Később Wurmbrand áthívta a saját lakására, hogy majd ott folytassák a zongorázást. A tiszt elfogadta a meghívást. Wurmbrand ismét zongora elé ült, és játékával szinte elkábította a tisztet. Akkor hirtelen felszökött a helyéről, és rákiáltott a tisztre: - Te gyilkosa vagy a feleségem családjának! A tiszt meglepetésében, leleplezettségében a földre esett, s úgy kérte a bocsánatot. Wurmbrand - hogy ne legyen olcsó a kegyelem - bement a hálószobájukban, kiemelte alvó kisfiúkat az ágyból, és a reszkető tiszt karjaiba tette: - Ilyen gyermeket végeztek ki. A leleplezett gyilkos még jobban ordítva kérte a család és Isten bocsánatát. Wurmbrand pedig nem várt a bűnbocsánattal, és azzal hogy a Krisztus halálára hivatkozzon. Követte Azt, aki így szólt: "Ha valaki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem." De még hátra volt valami: - Most bemegyünk mind a ketten a feleségemhez - mondta -, felköltöm, és azt fogom mondani neki: nézd, itt van az, aki megölte a szüleidet és a testvéreidet. És ő meg fog ölelni téged, és azt fogja mondani: - Áldott legyen az Isten, hogy megbocsáthatok szüleim és testvéreim gyilkosának. Éppen így történt. A felébresztett feleség könnyek között hirdethette a bocsánatot Krisztusért, s az éjjeli találkozás szeretetvendégséggel ért véget.
Richard Wurmbrand Bukarest utcáján sétált feleségével. Látták, hogy a másik oldalon öreg, szakállas, botra támaszkodó zsidó csoszog. A feleség megszólalt: - Richard, nem sok lehet hátra már ennek az embernek, menj át, és beszélj neki a Messiásról. Wurmbrand odament hozzá: - Tudja-e bátyám, megérkezett a Messiás? Az öreg arca felragyogott: - Hol van, úgy vártam, szeretnék találkozni vele! Wurmbrand meghívta az öreg zsidót magához és a gyülekezetbe, de az nem akart azonnal menni: - Ma még nem. Tudod, fiam, holnap van az engesztelés ünnepe, a Jóm Kippur. Én koldus vagyok, a jómódú zsidók könyörületéből élek, akik ezen az ünnepen ellátnak pénzadománnyal, most nincs időm a találkozóra, de ünnep után feltétlenül elmegyek hozzád.
Wurmbrand azonban amellett kardoskodott, hogy ne halogassa a dolgot, ki tudja, lesz-e még ilyen alkalom. Az öreg makacsul ellenkezett. Akkor Wurmbrand megkérdezte: - Mennyi szokott összegyűlni, s az mennyi ideig elég? Az öreg viszonylag tetemes összeget nevezett meg. Mire Wurmbrand: - Hiszi-e, hogy a világot az Örökkévaló teremtette, és övé az ezüst és az arany és a földnek teljessége? Az öreg így válaszolt: - Hát már hogyne hinném, fiam? - Ha hiszi, akkor azt is hiszi, hogy ez a gazdag Isten tud magának ugyanannyit adni, ha nem többet, mint a gazdag zsidók Jóm Kippurkor.
Hallgatás volt erre a válasz. Az öreg kitartott a gazdagok ünnepi adománya mellett. De alig telt el pár nap, sürgősen hívatták Wurmbrandot a nagybeteg öreghez. Felkereste, de akkor már a gyászéneket imádkozta a zsidó kántor az öreg ágya mellett. Nem volt kivel beszélnie.
"Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket."
Wurmbrand zsidó-keresztyén gyülekezetébe járt egy szellemi fogyatékos zsidó férfi, aki állandóan jelen volt az imaházban, és prédikáció közben hangos hallelujah-kiáltásokkal fejezte ki örömét. A gyülekezetet zavarták a sűrű bekiáltások. Wurmbrandnak a gyülekezet kérésére beszélnie kellett ezzel a férfival. Cselhez folyamodott, megtudakolta, mi a kedvenc eledele. A férfi elárulta: tyúkhúsleves grízgombóccal. - Slajmi - mondta neki Wurmbrand - minden vasárnap asztalom vendége leszel, s meglesz az a tyúkhúsleves a gombóccal, de egy feltétellel: ezentúl bekiáltásaiddal nem zavarod a prédikációt. Slajmi beleegyezett: halleluja helyett tyúkhúsleves.
Eljött a vasárnap. Iszonyú küzdelem dúlt Slajmiban, hogy szóljon-e; a padot markolászta kínjában, de a főpróba sikerült. Ízlett neki a leves, a gombóc, ám mintha valami szomorúság rekedt volna benne. Wurmbrand a következő vasárnap még gazdagabb ígéretekkel provokálta. Ám Slajmi egy darabig küzdött, de végül feladta. - Nem kell nekem a tyúkhúsleves - mondta -: halleluja!
Ilyeneké az Isten országa.
A bukaresti zsidó-keresztyén gyülekezet sokak érdeklődését felkeltette. Egyik alkalommal egy gazdag posztó-szövetgyáros is ült a hallgatóság között. Richard Wurmbrand kopott ruhában az Úr gondviseléséről prédikált. A gyáros szolgálat közben hangosan értetlenkedni kezdett: - Az Ön gondviselő Istene ilyen kopott ruhájú szolgákat tart? - Az én Istenem, szólt vissza a lelkipásztor, már régen megparancsolta ennek a gyárosnak, hogy küldjön egy új ruhára való szövetet nekem, a szegény prédikátornak, de ez a gyáros mindez ideig engedetlen maradt. Nagy csend fogadta a frappáns választ.
Ez a gyakorlati igehirdetés.
Richard Wurmbrand felkereste az aradi rabbit is, még a zsidók deportálása előtt, és igyekezett meggyőzni őt a páli vallomás igazságáról, hogy "nem adatott más név, aki által kellene megtartatnunk". A rabbi természetesen hallani sem akart olyan keresztyénségről, amely évszázadokon át eltűrte, sőt gyakran maga robbantotta ki a zsidó progromokat. Wurmbrand így védekezett: - Mindez igaz, de azért mégsem lehet a szappant kárhoztatni, mert sok piszkos ember van a világon.
Bukaresti szolgálataihoz tartozik még néhány történet. Egy alkalommal egy utcagyerek, egy kislány, állított be hozzájuk. Wurmbrandot az irodájában találta. - Hallja, bácsi - mondta neki - úgy hallottam, maguk szeretik a szegényeket, az árvákat. Nekem nincs se anyám, se apám, nekem nincs otthonom, az utcán hálok, fogadjon el lányának. - Binci - kiáltott be Wurmbrand a konyhába a feleségéhez, majd anélkül hogy mérlegelte volna a helyzetet, vagy előbb tanácskozott volna a feleségével, így folytatta: - gyere csak, itt van a lányod. A kislányt befogadták.
"Aki egy ilyet fogad be, az engemet fogad be" - mondja Jézus.
Wurmbrand nem tűrte a gyülekezetben a törvényeskedést. Az egyik atyafiról kitudódott, hogy titokban dohányzik. A gyülekezet presbitériuma úgy döntött, hogy kizárják. Összeült a vének tanácsa, és a vétkest is megidézték. A gyűlés megkezdése előtt Wurmbrand, a lelkipásztor nagy komótosan elővett egy pakk cigarettát, és a presbitérium ámulatára fújni kezdte a füstöt. A kizárásból semmi sem lett.
Isten igazolja szolgáit. Wurmbrand egyik barátjával sétált Bukarest utcáján, egyszer csak észrevettek egy feliratot: X Lia jósnő, rendel ettől eddig. Egymásra néztek és bementek a kapun. Mikor sorra kerültek, egy elegáns selyempongyolás nő fogadta őket. Úgy mutatkoznak be Liának mint kollegák, jóskollegák. A cselédlány könyvet, édességet tett az asztalra. Lia módszereik után érdeklődött. - Mi könyvből jósolunk - mondták, és felolvasták az 5Móz 18,9-15-öt, mely arról szól, hogy Isten nemcsak megtiltja, de egyenesen utálja a titokfejtőket, varázslókat, jövendőmondókat. Megtérésre szólították fel a "kolleganőt", majd köszöntek és távoztak. Nemsokára olvasták az újságban, hogy X Liát megölte és kirabolta a szobalánya.
Sok év múlva a két barát éppen a börtönbe ment az Igét hirdetni. Prédikáció után egy fiatal rableány állt eléjük a női osztályról: - Én ismerem Önöket. Egyszer jártak a gazdámnál, a jósnőnél, én vagyok a gyilkosa.
Ez a szolgálólány később bűnbánatra jutott, és elfogadta Jézust megváltójának.
A szovjet megszállásra Wurmbrandék gyülekezete igyekezett előre felkészülni. Orosz nyelvű Bibliákat és evangéliumi röplapokat osztogattak a katonáknak. Wurmbrand oroszul is jól beszélt. A zsidó-keresztyén gyülekezetben ezért aztán orosz katonák is megfordultak. Voltak, akik hitre jutottak. Egyikük rövid időn belül elmélyült hívőnek bizonyult. Szorgalmasan olvasta a Bibliát, és a novícius buzgalmával ragaszkodott lelkipásztorához. Egy idő után megkérdezte tőle Wurmbrand:
- Iván, mit tartasz felőlem? Iván így válaszolt:
- Éppen ma olvastam a Szentírásból Pál szavait: "kicsoda Apollós, kicsoda Pál, egyik sem valaki/valami". Ha ők senkik, akkor mit gondolhatnék a Testvérem felől?
- Iván - mondta Wurmbrand - te rövid idő alatt felnőtt keresztyén lettél - és megölelte "nagykorú" gyermekét.
Én Richardban és feleségében felülről való bátorságot láttam, mint akik semmivel sem gondolnak, csak hogy elvégezzék futásukat, amiről Pál is ír.
A második világháború végére a szovjet hadsereg teljesen körülzárta Budapestet. A magyar főváros éhezett. A város ostromának híre eljutott hozzájuk is, Bukarestbe. Szegénységük ellenére ruha-, élelmiszergyűjtést kezdtek a gyülekezetükben. Összegyűlt egy vagonra való. De hogyan juttathatják el mindezt Budapestre? A vonatok nem közlekedtek, mert a hadianyag-utánpótlást bonyolították. A szeretet azonban bátor és találékony. A Wurmbrand-házaspár kihallgatást kért az orosz főparancsnoktól, és az fogadta őket. Előadták terveiket arra a parancsra hivatkozva, amelyet felülről, az Örökkévalótól kaptak. A tábornok engedett, és a szovjet katonák őrizetében az ostromgyűrűn át megérkezett a szállítmány az éhező Budapestnek.
Merjetek valami nagyot tenni az Úrért!
A szovjet rendszer elején néhány írását is megjelentethette. Egyik könyvének címe az volt, hogy Krisztus kiveri a templomból a kapitalistákat. A borítólapon "művészi kivitelezésű" színes jelenet volt látható. Vették, mint a cukrot, de mire az olvasó írás végére érkezett, már a kommunistákat is, meg mindenkit kikorbácsolt ez a Krisztus, mert mi mindnyájan meggyaláztuk, (a keresztyének is) Isten templomát.
Wurmbrandnak az ilyen és hasonló módszerek nem okoztak gondot: mindenkinek mindenné akart lenni, csakhogy valakit megnyerjen Krisztusnak.
Nyolc év börtön után, 1956-ban váratlanul szabadon engedték a csont-bőr embert. Újból elindult az evangélium hirdetésére. Testvérei a hitben arra intették, hogy vigyázzon: ismét le fogják tartóztatni, ha nem áll le. - Hát éppen azért megyek szolgálni, mert ismét letartóztatnak - mondta.
|