Politikus a cikk, de mivel a gyerekekről szól, hát itt a helye:
Idézet:
Elméleti gyermekvállalás
Néhány hónap alatt már a sokadik munkahelyen mondtak nemet az elhelyezkedni kívánó ismerős fiatalasszonynak. A gyes lejárt, a kisfiú már óvodás, és egyre nehezebben jönnek ki a férj fizetéséből. A kismamának mindenütt értésére adták, hogy a gyerek miatt nem akarják alkalmazni. Ha a diszkrimináció miatt akárhol panaszt tenne, a megkeresett munkaadók simán letagadnák a visszautasítás valódi okát. Az asszonyka kifakadt: "A nővérem szingli, éli világát, dolgozik, jól keres, és annyit szórakozhat, amennyit akar. Bolond az, aki családot alapít."
Nem elszigetelt vélemény az övé. Negatív
rekordot hozott az elmúlt év a házasságkötések számában: békeidőben hazánkban még sohasem fordult elő, hogy ilyen kevés pár lépjen az anyakönyvvezető elé. A 2007-ben regisztrált 40 800 frigyhez képest még a rendszerváltás 66 ezres statisztikája is elérhetetlen csúcsnak tűnik, holott már akkor is zuhanórepülésben voltunk, hiszen 1980-ban még nyolcvanezer, 1975-ben százháromezer házasságot kötöttek Magyarországon.
Sebaj – mondhatja a felületes megfigyelő –, csak az derül ki ebből a folyamatból, hogy a mai fiatalok irtóznak a formalitásoktól. És egyébként is az élettársi kapcsolatokat a házassággal azonos szintre emelte egy tavaly elfogadott törvény. Ez a logika azonban több sebből is vérzik. Az élettársi kapcsolatok rendezéséről szóló jogszabály, amely egyébként is csak a jövő évtől érvényes, szintén elvárja a pártól, hogy anyakönyvvezető előtt nyilvánítsa ki együttélési és vagyonközösségi szándékát. Akik olyannyira rettegnek attól a bizonyos papírtól, továbbra sem fogják megtenni a kapcsolaterősítő lépést. Az "európai tendenciának" valóban megfelelő törvény tehát újabb csapást mért a hagyományos házasság intézményére, amely amúgy is válságos helyzetbe került.
A legsúlyosabb gondot az egyre lazuló párkapcsolatok azzal okozzák, hogy tovább rontják a gyermekvállalási kedvet. Igaz, hogy ma Magyarországon az újszülöttek több mint egy harmada házasságon kívül jön a világra, de az élettársi kapcsolatok bizonyítottan kevésbé termékenyek a házasságoknál. Így a rendkívül alacsony hazai "gyermektermés" és a rohamosan ritkuló házasságok közötti összefüggés egyértelmű. Bár azt semmiképp sem állíthatjuk, hogy csupán az általánosan lazuló párkapcsolatok okozzák az egyre súlyosabb demográfiai válságot. Itt ismét el lehetne mondani, hogy hazánk szomorú összhangban van Európa legnagyobb részével – a gyermekvállalás kedv visszaesése egyaránt jellemző a gazdaságilag fejlettebb és a szegényebb országokra. Hazánkban azért tűnik egyre reménytelenebbnek a kilábalás a krízisből, mert a most nagyon kevés utódot vállaló népes generációk – a "Ratkó-gyerekek" gyerekei – maholnap kifutnak az ideális termékenységi korból: rohamosan közelednek a harmincötödik életévükhöz.
Az utánuk következő, fiatalabb korosztályok egyre vékonyodó rétege még akkor sem tudná pótolni ezt a "mulasztást", ha benne szemléletváltás következne be.
Ennek a szemléletváltásnak azonban nyoma sincs – igaz, akik tehetnének valamit, inkább csak a többi országra mutogatnak, mármint, hogy másutt is ez megy. Egyértelmű, hogy a privát szféra szent és sérthetetlen: ma már elképzelhetetlen olyan állami ráhatás, amely a párok akaratát semmibe véve írná elő a gyermekvállalás mértékét. Ilyesmi csak a diktatúra legsötétebb időszakában fordulhatott elő.
Az államot azonban senki sem menti fel a népszaporulat támogatásának kötelezettsége alól, az alól, hogy ahhoz kedvező körülményeket teremtsen. Ilyen szempontból a hatalom nyilvánvalóan elégtelenre vizsgázott. Nincs ciklusokon átívelő – tehát a kormányváltásoktól független – népességpolitikai stratégiája az országnak. A gyermekeket vagy legalább gyermeket akaró párok saját otthonhoz jutását nemcsak anyagi akadályok gátolják, hanem a krónikus információhiány is. A kismamák nem bízhatnak benne, hogy szülés után elhelyezkedhetnek. Sokan érzik úgy, hogy a karrier és az utód felnevelése egymást kizáró lehetőségek. A bölcsődei és óvodai helyek nem elegendőek még a kis létszámú korosztályok befogadására sem. A nagycsaládosok elégtelen támogatása keveseket ösztönöz arra, hogy több gyermeket vállaljanak.
Az egyetlen reménysugár a demográfiai sötétségben, hogy a magyar társadalom még mindig család- és gyermekpárti. Azok a felmérések, amelyek a fiatalok terveit firtatják, rendre rámutatnak, hogy az elméleti tervezés szintjén a többség házasságban szeretne élni és legalább két utód felnevelésére vállalkozna.
). Szerintem sokkal inkább az a kérdés, hogy mit tesz az ember a hiszti megszüntetésére. Az én lányomnál az vált be, ha nem emelem fel a hangomat, hanem próbálok az eszére hagyatkozni. Persze az ellenkezése megmarad ilyenkor is, de látja rajtam, hogy nem érte el, amit akart, és elkezd gondolkodni. Rendszeresen megtörténik, hogy egy idő után megteszi, amit kértem, vagy belátja az igazam és ezt valahogy a tudtomra adja (pl. felveszi azt a ruhát, amit kell, stb.).
