Kedves Rosta!
>Én értem, hogy neked nagyon tetszik a felnőttkeresztség.
Nem innen közelíteném meg, hogy tetszik-e vagy nem
>hogyan oldódik fel komolyabb identitásválság nélkül a gyerekekben az, hogy bent is vannak a keresztyén közösségben, meg nincsenek is bent.
Soha életemben nem találkoztam még senkivel, (pedig több közösségben megfordultam, és ma is igyekszem nyitott lenni minden hittel kapcsolatos dologra) akinek ez identitásválságot okozott volna. Olyan számora ez a felvetés, mintha azt írnád, hogy amióta nem avatják fel úttörőnek a gyerkekeket, és tegyük fel a tiedet sem avatnák, és identitásválsága lenne, hogy ő már akkor nem is diák.
>És ha nem hiszi, mert még csak fel sem tudja fogni a szavakat, akkor nem keresztyén?
Felfogásom szerint aki fel sem tudja még fogni a szavakat, de meg van keresztelve az ugyanannyira keresztény, mint aki nincs. Keresztény = Krisztus követő. Egy öntudatlan csecsemő akár megkeresztelték akár nem, azonos mértékben "képes" Krisztust követni.
De pont itt látom a negatívumát a gyerekkeresztségnek, amit a te beírásodból is kiérezni vélek - hogy nálad attól keresztény valaki, hogy megkeresztelték. Pedig ez sem a felnőtt-, sem a gyerekkeresztség esetében nem igaz. Az a keresztény, aki Krisztus követője hitvallását és cselekedeteit tekintve.
>Még akkor is, ha felnőttebbektől hallja azt, hogy ő még nem tartozik a hívők közé
De miért hallana ilyet, valaha is? A gyerekek hite gyakran nagyobb és megszégyenítő a száz éve megtért felnőttekéhez képest is! Hány olyan történetet olvashatunk, amikor a gyerekek -komolyan véve amit a szüleik Istenről mondtak - olyanokat kérnek imádságban, amitől a szülő haja égnek áll, és Isten megadja nekik. Pl. olvastam egy misszionáriutól, hogy egy anya belehalt a szülésbe, és az egyik kisgyerek úgy imádkozott, hogy Istenem, küldj egy melegítő palackot, hogy a kisbaba életben maradhasson, és egy hajasbabát a kistestvének, hogy megvigasztalódjon az anyukája halála miatt - és másnapra ott volt a rendelt "csomag", holott amúgy havonta egyszer érkezett bármi, és hetekig tartott a csomagok útja.
Egy ilyen gyerekre ki merné azt mondani, hogy nem tartozik a hívők közé? Inkább én nem tartozom a hívők közé, mert én nem merek így imádkozni.
Vagy Zimányi József, mikor 8 évesen felnézett a csillagokra, és egyszerűen tudta belül, hogy van egy Isten, aki mindezt megteremtette.
Ez nem a keresztelőjével függött össze.
>Keresztülő - Szinte második szülő.
Itt is az a kulcs, hogy megtért, vagy nem? Ha megtért, akkor jó, hogy van, ha nem akkor tök mindegy. Helyettesíthető egy fizetett bébiszitterrel stb.
Üdv:
Indu