Sűrűsödik az élet. Tegnap voltam Szombathelyen, leadtam a szakdogámat. Kiderült, hogy pont aznap van az államvizsgám, mikor Tündi ballag a bölcsiből. Persze, vicces, hogy a bölcsiben is van ballagás, viszont Tündi szerepelni fog, és ez az első ilyen alkalom az életében. :S.
A vonaton a végére értem a Gyilkosság a könyvvásáron című Asimov-kriminek, és sajnáltam, mert jó könyv volt nagyon. Egy könyvvásáron játszódik, 1975-ben, egy valódi könyvvásáron, ahol Asimov valóban ott volt. Meg is jelenik a regényben, harmadik személyben, szereplőként. És időnként a lábjegyzetben párbeszédeket folytat a főhőssel. Az utószóban azt írta, hogy ő a regényben a komikus elem
.
Olvastam Bibliát is, és elképzeltem a kétezer disznót, ahogy szaladnak a tenger felé, és kicsit hátborzongató volt. Egyetlen ember és kettőezer disznó... ilyen vajon ma is létezik??? Durva. Még durvább, ha hozzávesszük, hogy hogy ki vannak az emberek éhezve a természetfölöttire. Asimov például azt írta (a könyvvásáron feltűnt maga Uri Geller is), hogy az emberek iszonyat makacsul nem hajlandók nem hinni. És hogy az egyetlen dolog, amit senki nem hinne el Uri Gellernek, az az lenne, ha bejelentené, hogy csalás volt az egész.
A régi fórumban egy bajvan nevű illető azon csodálkozott el a disznós történet kapcsán, hogy Jézus nekiállt tárgyalni az ördögökkel, és figyelembe vette a kérésüket.
Három óra volt a vonatút oda és három óra vissza. Elolvastam Sir John Mortimer Őszintén szólva című regényét, ami egy lányról szól, aki valami jót szeretne tenni a világban. És elmegy preceptornak, ami azt jelenti, hogy börtönből frissen szabadult embereknek segít beilleszkedni. Aztán ezt egész sajátságos módon valósítja meg, és senki sem érti meg, legkevésbé a valóban jó útra tért bűnöző, akinek segített, pedig tök logikus. Nagyon érdekes könyv. A szerző abszolút ismeri a világot, amiről ír, maga is ügyvéd, kezdetben családjoggal foglalkozott, aztán áttért a büntetőjogra. Ezt azzal indokolta, hogy a gyilkosokkal könnyebb szót érteni, mint a válófélben lévő házaspárokkal. Hümm.
És még a vonaton majdnem sikerült a végére érnem Nando Parrado Csoda az Andokban című regényének, aminek a címe kísértetiesen rímel a Halál az Andokban című Mario Vargas Llosa-regényre. Olvasás közben esett le, hogy ráadásul a Llosa-regényben is emberevésről van szó. Durva
. A különbség az, hogy Llosánál az emberevés a csattanója, vagyis a központi eleme a történetnek, a Csodában pedig nem. Amúgy minden hívő embernek ajánlom a könyvet, pont azért, mert nemcsak arról van szó benne, hogy hú, megették a társaikat, deszörnyű, hanem a lényege az, hogy egy komolyan hívő társaság hogy visel egy ilyen elviselhetetlen helyzetet. Volt, akinek mindvégig az maradt a jelszava, hogy Isten nem azért mentette meg az életünket a baleset során, hogy aztán itt a hegyek között pusztítson el. Aztán egyszercsak a főhős felsóhajt: "Most már nem tudom, mit gondoljak Istenről." Olyan is volt, aki haldokolva is azt bizonygatta, hogy amíg élünk, van értelme az életünknek, mert imádkozhatunk és szerethetjük egymást, és úgyis csak ez a fontos. Nagyon nagyon jó könyv.