JÖTTÉL VAGY HOZTAK?
“Ímé hoznak hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál, Fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.” Máté 9,2
Ebben a történetben voltak olyanok, akik jöttek, és volt egy ember, akit hoztak. Figyeljük meg Jézust, aki a legkisebb hitet is meglátja, ami bennünk van. Jézusnak szakértő szeme van, másképp lát és másképp hall, mint mi. Ő lélekszakértő, engedjük azért, hogy megvizsgáljon bennünket. Így mondja az Ige: “...látva azoknak hitét”. Jézus nem csak a bajt látja, hanem a jót is. A Jelenések könyvében olvashatjuk a gyülekezetekhez írott levelekben, hogy látja a jót is. Nem kritikus szemmel néz. Ő látja azok hitét, akik cselekszenek, akik hozzák a gutaütöttet. Imádságban vittél-e már gutaütött embert Jézus elé? Vagy valahol letetted útközben? Abbahagytad az érte való imádkozást, mert nem volt hited hozzá? Jézus látja, hogy ez a gutaütött ember semmire nem képes. Sokszor vagyunk olyanok, mintha gutaütöttek lennénk. Nem tudjuk megtenni, amit kellene. Jézus előtt nem lehet szimulálni. Ő tudja, mi az, amit nem akarok, de azt is, amit igazán nem tudok. Jézus nem kísérletezik velünk, nem küld tovább szakvizsgálatokra, csak ránk néz, és tudja, hol a baj. Azon a ponton, ahol tehetetlen vagy, neked is azt mondja Jézus: Bízzál, megbocsáttattak a bűneid! Jézus pontosan tudja, hogy a bűn tesz tehetetlenné. Valld be tisztátalan kívánságaidat, anyagiasságodat, hiúságodat, dicsvágyadat, hogy elhangozhassanak fölötted is Jézus bűnbocsátó szavai. Gyógyulj meg tehetetlenségedből. Engedd, hogy megáldjon a bűnbocsánat ajándékával, hogy azután látszódjon életeden Jézus Krisztus hatalma, dicsősége, szeretete
|