Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
õrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellõ is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.

Reményik Sándor Férfi-erdő

Eltűnt az üde smaragdragyogás,
A lomb sűrűbb, sötétebb.
Április ment,
Május nyomába lépett,
És közeleg a nyár.
Az ifjú erdő komoly férfi már.

Eltűnt az ifjú smaragdragyogás,
Sötétebb lett a lomb.
Amit harsogva mond:
Riadó, érces, telthangú beszéd,
Meggondolt felelet.
Vagy ünnepélyes, komor hallgatás.
Az erdő férfi lett.

Hűvös lombok között a sárga, nagy rigó
Kacskaringós füttyöket tekerve
Köszöntnek: - Tillió-lió!
Légy üdvöz máringó-rigó.-
Fülemnek kedvese,
Szememnek százszorszépe
Aranyló kedveddel
Üljél házam tetejére.
Reggeli vidám éneklő napom!
Ragyogd be lelkem rigós hajnalom!

Sík Sándor Fecske
Két kezem közt remegő kis fecske,
Mint egy forró, pihegő szívecske.
Nyugodjál meg, kicsi lelkes állat,
Ne félj tőlem: jaj, dehogy is bántlak.
Hogyan is, hogy kezembe kerültél?
Nyitott ajtón be csak berepültél,
Idebent is kedvedre csapongtál:
De ki hogy jutsz innen, kis bolond, már?
Pedig te még, kicsi, nem is sejted,
Hogy egy perc csak, és nyílik a rejtek,
Még csak egyszer hogy megsimogatlak,
S kettős szárnnyal kinyílik az ablak.

Így ni fecském, megcsókollak szépen,
Azután menj az Isten nevében.
Kinyílik a szabad ég feletted:
Szálljon akit szállni teremtettek.

A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.
Én kitártam a kebelem a szélnek,
A szélkavarta, roppant, üres térnek.
Akkor, nézve a nagy kietlenséget, -
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.
Egy porszem csak, de szívemhez tapadt
És benne van az egész sivatag.

Szép éjszakát!

Hosszú, fura lábakon áll,
Gyámoltalanul vigyorogva,
Csimbókos a szõre, akár
Molyrágta köpenyben a vatta.
Túljárt az eszén a nomád,
Ki egykor e tájra vezette,
Tüskével etette, s a lágy
Tevebõrt a homok kicserezte.

Megszokta szegény teve rég:
Csak az ütleg övé meg a málha,
S mégis gyönyörű ez a lét,
S kell õ is e puszta világba.

A moha, a moha
az kérem egy kész csoda.
Párna, ami apró, szőrős
meglapul a sok nagy fa közt.

Terepszínű: zöld és barna,
néha fák törzsét takarja.

Hogyha nézed - jó sokáig -
alakot ölt, s elbokázik.
Meglehet, csak éjszaka
- ha nem látod - tér haza.
Ez a manók kertecskéje…
Ez meg itt a mese vége.

kukucs

Áldott hétvégét!

Jézus a kötél
amit elengedünk

Jézus a remény
amivel emelkedünk

Reményik Sándor Templomok

Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.

S bár irígykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.

két kis piszén-pisze kölyökmackó...

Milyen picik! De jó lenne megfogni őket...

legelésszél csak nyugodtan, én vigyázok rád..

Ábrányi Emil CREDO

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is:

Míg lesz e durva földön
Egy szép emberi tett:
A gyászt még fel nem öltöm
S ünneplem a hitet.
Amíg lesz könnyem, vérem,
Míg lelkemet tudom:
Mindig a jót remélem
S a rosszat siratom!