.
-Ennek a témakörnek az a cime: Megtérés és személyes hit.-
Ezen belül "A kezdeményező Isten" hsz-ai sokféle nemzetiségü és a pro-
testantizmuson belül többféle kisegyház kiemelkedő igehirdetőjét szólal-
tatja meg.- "Ő a fény, mi szinei", - valósággá válik Isten Lelkének munkája
nyomán.
-Most a "Kisztus középcsatára" c. könyből idézek,- a skót James A.Stewart
evangélizátor magyarországi körutján elhangzott bizonyságtételeiből.- A
könyv cime jelzi, hogy nem lelkész,- hanem egy, a fiatalok körében nép-
szerü sportból, mint futballista középcsatárt hivta el az Úr a maga szolgá-
latába,- és Isten személyesen neki szóló kegyelmét elfogadva -- ugyan-
azzal a friss lendülettel vállalta a küzdelmet a szellemi küzdőtéren -
KRISZTUSÉRT !
-Ha ma olvassa valaki James Stewart beszédeit - talán csodálkozik azon,
hogy ezek az egyszerü gondolatok hogy voltak képesek olyan rengeteg
embert összeterelni ! - Nem a beszédek vonzották az embereket, ha-
nem ISTEN KIÁRADÓ SZELLEME, kegyelmi ajándéka az 1940-es években,
--a bekövetkezendők e l ő t t !
-Az igehirdető ISTEN ESZKÖZE és munkája az isteni ébredés tüzét szolgálhatja.Ebben munkálkodott James Stewart és nagy része volt az akkori magyarországi ébredésben."
(Kivonat a könyv elejéről.Sz:Lukátsi Vilma)
---------Igehirdetés.-
-AZ ELVESZITETT KRISZTUS-
(Luk. 2,41-52)
-"Tagadhatatlan tény, hogy emberek milliói elveszitették Krisztust !
Aki Krisztust elvesziti, mindent elveszit vele ! Mert az Úr Jézus mondotta:
"Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek" és ezt is:
"Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elve-
szett !" (Lk 19,10)
-Az ördögnek is van "evangéliuma", annak tünteti föl, amit suttog az em-
bernek.- Már az Édenben is azt mondta Évának: "Isten ugyan azt mondta,
hogy bünt követtek el, meghaltok, én azonban azt mondom: - bizony,
nem haltok meg."
-Ma, a huszadik század elején is ugyanezt mondja, azt akarja, hogy az
ember merüljön el a bünben ! - Pedig a bün egyenlő a halállal. --
-MIÉRT UTASITJÁK VISSZA, MIÉRT VETIK MEG A FIATALOK AZ ÜDVÖ- ZITŐT ?-- Miért élnek szivesen a bünben ? - Mert azt hiszik, hogy a
bün jelenti az "ÉLETET" ! - Az Ige azonban azt mondja, hogy:
"A bün zsoldja (fizetsége) a halál !" Nem csupán a földi meghalás -mind-
nyájan egyszer meghalunk-, - hanem az örök halál !
-De aki Krisztushoz jön, elnyeri Isten kegyelmi ajándékát, az ÖRÖK- ÉLETET !"
-A felolvasott történet szerint a 12 éves Jézus felment szüleivel Jeruzsá-
lembe a húsvéti ünnepekre. Hazafelé menet azonban, egyszercsak azt
vették észre, Jézus nincs velük.---Érdemes megfigyelni az eseményben
néhány érdekes mozzanatot.-
--szülei egynapi járóföldet tettek meg -- nélküle,
--azt gondolták, hogy velük van, holott elmaradt tőlük,
--közel voltak hozzá, mégis elveszitették,
--JÉZUS A TÖMEGBEN VESZETT EL.
-Föltehető a kérdés: hány év óta járod az életet -- NÉLKÜLE ?
-AZ EGÉSZ VILÁG TÖRTÉNELME TULAJDONKÉPEN AZ ÚR JÉZUS SZEMÉLYE
KORÜL FOROG.
-Az Ő születésétől fogva számoljuk az éveket és minden esemény évszá-
mokkal van megjelölve.- Az én életem történelme is fordulathoz jutott,
amikor az ÚR JÉZUS MEGKERESETT ! --Hadd kérdezzem meg; a
te számodra mit jelent Jézus Krisztus ? Csak holt név, történelmi emlék a
multból,... vagy pedig az élő Isten Fia, Aki életeden uralkodik és elevenen
él a szivedben ?
-József és Mária azt gondolták, hogy Jézus velük van ! -
-Sokan járnak úgy templomba, hogy azt gondolják, Jézus velük van,--
de tévednek.- Vajjon te, Barátom, felfedezted, hogy az Úr Jézus nincs ve-
led ? - Ha igen, kérlek, ne szégyeld megvallani és jőjj oda hozzá még ma!
-Lehet, hogy azt hiszed, hogy Vele haladsz, és mégis -valami miatt- már régen elmaradt tőled ! Nélküle minden út a kárhozatba vezet !
-József és Mária igen közel álltak gyermekükhöz, és mégis TÁVOL jutottak
tőle. - Barátom, lehet, hogy egykor te is közel álltál Krisztushoz, de va-
lami miatt elveszitetted ŐT ! - Semmi sem olyan tragikus, mintha elveszi-
tünk valamit, vagy valakit és észre sem vesszük ! - A legnagyobb tragédia,
ha sokan jutnak közel Krisztushoz, és mégis elvesznek !
-A VILÁG SZERETETE A LEGNAGYOBB EGYSZKÖZ, AMELLYEL A SÁTÁN
VISSZA TUDJA TARTANI AZ EMBEREKET KRISZTUSTÓL ! -- Kinál min-
dent, amit az ember szeretne elérni, látszólag csupa jót, de "mit használ
az embernek, ha az egész világot megnyeri is,de a lelkében kárt vall?"
Az ÚR közel van hozzád, de ha nincs benne a SZIVEDBEN, akkor mégis
elérhetetlenül távol !
- Emlékezz arra, mit énekeltünk:
-"Szivembe jőjj, szivembe jőjj, -jőjj szivembe most most Úr Jézus, -Ó jőjj még ma, és lakj abba, -Jőjj szivembe most Úr Jézus !
-Végül az Úr Jézus a tömegben veszett el ! Én is mindig elveszitettem
Krisztust a futball nézőközönségének a tömegében. De a felolvasott törté
net szerint a gyermek Jézus nem is valami világi, hanem vallásos
tömegben veszett el !
-Barátom, vigyázz! El ne veszitsd ma Őt a tömegben ! - Az igehirdető nem
a nagy tömegnek beszél, hanem mindig személy szerint neked ! - Isten
Szentlelke mindig az egyes személyekhez szól, - ha hallod, akkor pont te vagy az ! - Senki el nem fogadhatja Őt helyetted !
-Hányan veszitik el Őt a tömegtől való félelem miatt.- A tömeg mindig ke-
resztre küldené Őt !
-Kedves Barátom ! Ebben az egyszerü üzenetben Isten szól hozzád, -
mindenkihez, aki hallja, - de vigyázz, mert a Sátán is beszél ! - A hazug-
ság Atyja.-- Neked kell eldöntened, kinek a szavára hallgatsz ! - Isten a
válaszodra vár, MIVEL Ő MA MEGSZÓLITOTT TÉGED ! - Figyelj az
Úr szavára, fordult el a Sátántól ! - Legyen ujra találkozásod az elveszi-
tett Krisztussal, aki arra vár, hogy behivd !
Mondd ki bátran és óhajtó kéréssel: "Szivembe jőjj, Úr Jézus!"-
MEGLÁSD, SOHA NEM FOGOD MEGBÁNNI ! - "
(Könyv 176-178 old.)
_________________ "A teljes Irás Istentől ihletett."
2.Tim.3,16
|