[quote="Erika"]Szia Petra!
A sok visszautasított kérvénybe ne nyugodj bele, mert saját tapasztalatom szerint nincs rosszabb, mint vezetett munkanélküliként bejárni a munkaügyi hivatalba, és rendszeresen szembesülni azzal, h. nincs rám szükség.
Azt viszont ne gondold, h. a tanulásnak búcsút inthetsz- most kezdődik az igazi: az élet iskolája.Sokszor de jó lenne beülni a padba, megtanulni a leckét, felelni belőle, begyűjteni egy jó osztályzatot,s jöhet a szünet....
Most jön rá az ember,h. de sok mindent megtanultam, amire semmi szükségem, s mennyi mindent nem, ami pedig nagyon fontos lenne.[/quote]
Szia, Erika!
Nem így értettem.
Arra gondoltam, hogy magát a munkáltatók hozzáállását - vagyis, hogy a legtöbb helyről vissza sem jeleznek, ami pedig szerintem megoldható lenne, ha nagyon akarnák - nem tudom elfogadni, csupán beletödődök, hogy ez van. A mai világban nem csoda, hogy 10 esetből 9,9999 esetben semmiféle visszajelzést nem kap az ember. Magát a gyakorlatot érzem igazságtalannak. Kezdeni nem tudok vele semmit, beletörődök, hogy sajna ez van. De én örök optimistának tartom magam, így azt gondolom, "úgyis lesz valahogy". Sosem szabad feladni. Úgy gondolom, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz; ez egy nagy igazság.
A másik dologgal viszont nem értek egyet. Tanulás alatt én - mint írtam - a főállású diákságot értettem. Tanulni persze fogok. És nem csak az "élet iskolájában", hanem például nyelveket is, meg sok egyebet is fogok még tanulni. De most eljött az az idő, hogy "én is beálljak a sorba", és elkezdjek dolgozni. Hidd el, egyáltalán nem bánom. Nem vágyom vissza az iskolapadba. Nagyon szeretnék már dolgozni, és a saját életemet élni. Hiszen szeretnék saját lakásba költözni, férjhez menni, gyerekeket szülni. Remélem, apránként minden összejön.