Kedves Eeyore!
Wilhelm Bush Isten megkísértett szolgái c. könyvében ezt olvashatjuk a Dávid bukásáról:
A mély bukás
Zsoltár 51,1-21
Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, mikor elment hozzá Nátán próféta, miután Betsábéval vétkezett.
Könyörülj rajtam, én Istenem, kegyelmességed szerint: irgalmasságod sokasága szerint töröld el bűneimet! Egészen moss ki engem álnokságomból, és vétkeimből tisztíts ki engem. Mert ismerem bűneimet, és vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül Ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben és tiszta ítéletedben, íme, én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám. íme, Te az igazságban gyönyörködöl, mely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem. Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. Hallass örömöt és vigasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat. Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engemet orcád elől, és Szent Szellemedet ne vedd el tőlem. Add visz-sza nekem szabadításodnak örömét, és engedelmesség szellemével támogass engem. Hadd tanítsam a bűnösöket utaid-ra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, ó Isten, szabadításomnak Istene; hogy harsogja nyelvem a Te igazságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, hogy hirdesse szájam a Te dicséretedet. Mert nem kívánsz Te véres áldozatot, hogy adnék azt, égő áldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet nem vetec meg, ó Isten. Tégy jól kegyelmedből Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait. Akkor kedvesek lesznek előtted az igazság áldozatai; az égő és egész áldozat. Akkor a Te oltárodon áldoznak Neked tulkokkal.
A nagy nyomorúság
Az teljesen érthető és kézenfekvő dolog, hogy a világ bűnt követ el. A Biblia „e világ istenének" nevezi a Sátánt. Hát akkor hogyne bűnözne a világ! Az Úr Jézus pedig azt mondja e világ fiairól: „A szívből származnak a gonosz gondolatok" (Mt 15,19). Hát akkor hogyne élne bűnben a világ! De amikor most egy mély bukásról beszélünk, nem a világ fiainak bűnéről van szó.
De még nem is Isten gyermekének „hajdani állapotáról", a múltjáról. Istennek sok olyan gyermeke van, akik durva bűnökkel terhelt életből jöttek az Úr Jézushoz. S ott, a kereszt alatt döbbentek rá, milyen szörnyűek is bűneik. Megbánták azokat teljes szívükből, s bűnbocsánatot és üdvösséget kaptak. Az ilyen bűnökről mondja a Biblia, hogy azokat Isten „a tenger mélyébe vetette". Ezért nem is ilyenekről van itt szó.
Sokkal-sokkal rosszabbról van itt szó. Olyan mély bukásról, amelyet Istennek egy megtért, kegyelmet nyert, hitben járó gyermeke követett el.
Azt hiszem, fölösleges a történetet itt elmondani. Isten népének barátai és ellenségei egyaránt jól ismerik Dávid bukását. Azzal kezdődött a dolog, hogy Dávid nem ment el a háborúba Isten népének a seregével, hanem kényelmesen otthon maradt. Aztán egyszer csak erőt vettek rajta azok a hatalmak, amelyeket János apostol így nevez a levelében: „a szemek kívánsága" és „a test kívánsága". És a házasságtörés után jött az álcázott gyilkosság.
Az a legfélelmesebb, hogy Dávidnak egész idő alatt be volt kötve a szeme. Annyira vak volt már, hogy nem dobogott hevesebben a szíve, amikor a próféta belépett hozzá. Csak amikor Nátán teljhatalommal megmondta neki: „Te vagy az az ember!" — akkor esett le szeméről a kötés. És akkor kezdődött Isten elbukott szolgájának mélységes nyomorúsága.
A vádoló lelkiismeret
Ennek a zsoltárnak a felirata elmondja, hogy ez volt Dávid imádsága abban a szörnyű órában. A zsoltár sorai között mindenütt ott remeg a lelkiismeret szörnyű nyomorúsága és félelme. S mivel Isten nem változott azóta sem, és ugyanúgy beszél az emberek lelkiismeretével ma is — lehet ez a zsoltár nekünk is nagyon időszerű.
így imádkozott Dávid: „Ne vess el engem orcád elől" (13). Ebből kiderül, milyen fojtogató félelem szorítja össze a szívét. Attól fél, hogy az Úr azt találja mondani: „Vége a türelmemnek. Olyan sok jót tettem veled, Dávid, gyermekségedtől fogva. Elhívtalak és megáldottalak, hordoztalak, őriztelek és megmentettelek. Szíved azonban semmit sem változott. Elfáradtam veled, Dávid. Menj csak az utadon, csinálj, amit akarsz. Én végeztem veled!"
Ennél végzetesebb dolog nem történhet velünk, mint hogy az Úr elvet minket. Ha ez megtörténik, elkezdődik a pokol, már itt a földön. Ezt láthatjuk Saul királynál, akinek Sámuel világosan megmondta: „Elvetett téged az Úr!" (lSám 15,23). S ettől az órától kezdve egy nyugtalan és rettenetes szellem uralja őt.
Dávid így is imádkozik: „Rejtsd el orcádat vétkeim elől" (11). Emögött meg az a félelem szorong, hogy az Úr csak a bűneit látja már, s ezért elrejti előle orcáját. Az ároni áldásban ez áll: „Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad" (4Móz 6,25). Hát igen, ha ez történik, akkor életünk világos és napsugaras lesz. Viszont maga Dávid mondja egyszer: „Mikor elrejtetted orcádat, megrettentem" (Zsolt 30,8/.
A felébredt lelkiismeretnek ez a nyomorúsága félelmes dolog. S különösen félelmes Isten gyermekének, aki már megtapasztalta az élő Istennel való közösség boldogságát. Ismeri az Istennel való megbékélés csodálatos várát. S akkor elfogja a félelem, hogy talán örökre kiűzik most ebből az erődítményből.
Az ördög pedig elhiteti a szívvel: „Látod, hiábavaló minden fáradozásod, hogy higgy és szent életet élj! Az Úr megőrizhetett volna. De nem tette, mert sosem kellettél néki."
Egy evangélizáción találkoztam egy fiatal orvossal, aki azelőtt buzgón járt az egyetemi hallgatók bibliakörébe, aztán azonban eldobta a hitét. Vádlólag mondta: „Csalódtam Istenben! Benne hagyott bűnöm börtönében!"
Farkas vagy bárány?
Először is nagyon vigasztaló, hogy azt láthatjuk: milyen erős vágy van Dávid szívében mennyei Ura után. Ide kívánkozik az a kedves történet, hogyan segített Johann Péter Diedrichs borkereskedő egy fiatalemberen, aki a Dávidéhoz hasonló helyzetbe került. Súlyos bűnt követett el, s ezért súlyos kétség támadt a szívében hitbeli állapota felől. Azt se merte már hinni, hogy Isten gyermeke. Diedrichs azt mondta neki:
„Ha egy bárány beleesik valamilyen szennybe, és úgy összemocskolódik, hogy inkább farkashoz vagy medvéhez hasonlít, semmint bárányhoz, akkor tegyél eléje bárányeledelt: finom, illatos szénát — meg farkaseledelt: dögöt vagy valami ilyesmit. Melyikhez nyúl?"
„Hát biztosan a jó fű kell neki" — mondta a fiatalember.
„És te — folytatta Diedrichs — milyen táplálékot kívánsz most? A bűn élvezetét, amit a világ szeret, vagy Krisztus bárányának az eledelét?"
„Ó, én Krisztus juhának a táplálékát kívánom" — mondta a fiatalember.
„Akkor az Ő nyájához tartozol, még ha beszennyezted is magadat" — felelte Diedrichs. És az ifjú újra meg merte ragadni hitben az Isten Jézus Krisztusban adott kegyelmét.
S itt is kitűnik, hogy Dávid még „Jézus Krisztus báránya" volt, ebből a mondatból: „Isten előtt kedves áldozat: a töredelmes lélek" (19). Szíve „Jézus Krisztus bárányának" kegyelemeledele után kiáltott.
A helyzet világos jelismerése
A kísértésnek ebben az órájában Dávidnak volt bátorsága, hogy világosan lássa kétségbeejtő helyzetét: „Ismerem bűneimet" (5). És hogy mennyire tisztán látja helyzetének veszélyes voltát, azt ez a mondat mutatja: „Egyedül Te ellened vétkeztem" (6). Látja, hogy az ő bűne Isten szemében bűn igazán — a szent Isten szemében, aki minden bűnt gyűlöl.
S még egy másik mondatból is kiderül, milyen világosan felismeri Dávid a helyzetet: „Nem kívánsz Te véres áldozatot, hogy adnék azt, égő áldozatban sem gyönyörködöl" (18/. Tökéletesen tisztában van Dávid azzal, hogy a kárt nem tudja jóvátenni semmivel. Meg se próbálja, hogy valamilyen jó cselekedettel egyenlítse ki bűn-számláját. Azzal sem kísérletezik, hogy valamilyen vallási kultuszcselekménnyel hozza rendbe a dolgot. Hanem egészen mást tesz: beismeri bűnét.
A bűnvallás
Dávid nem vádolja Istent, mint Ádám tette, amikor azt mondta: „Az asszony, akit mellém adtál, az vezetett félre engem." Betsábét sem vádolja; pedig biztosan mondhatott volna egyet-mást arról, milyen csábítóan mutogatta magát néki az asszony. De nem vádolja őt. És nem vádolja a körülményeket sem, melyekből a bűne származott.
Csak saját magát vádolja. Szépítgetés nélkül nevénnevezi azt, amit tett, „az én vétkem".
És ezt az élő Isten színe előtt teszi. Szinte gyóntató-székbe megy. Csak nem egy pap ül abban a székben, hanem a királyok Királya, a világ Bírája. Előtte ismeri be bűnét, minden szépítgetés nélkül.
A Biblia újra meg újra rámutat, hogy csak ez az út vezet az üdvösségre: ha leplezetlenül bevalljuk a bűnt. „Vétkeztem az ég ellen és teellened" — mondja a tékozló fiú; Nehémiás pedig így imádkozik: „Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál Mózesnek, a Te szolgádnak" (1,7). I Istennek sok gyermeke jut gonosz helyzetekbe. Sokan vannak azonban, akik már nem bírnak kiszabadulni kétségbeesésükből, s nem jutnak vissza a kegyelem állapotába, mert vádolják Istent, vádolják a világot. Sajnos nem jutnak el addig, hogy kertelés nélkül beismerjék bűnüket. Ezért szinte feltűnő, hányszor elmondja Dávid ebben a zsoltárban: „Az én bűnöm, az én vétkem!" Ezért ragyog fel újból Dávidra a kegyelem napja, mert ilyen kertelés nélkül megvallja bűnét. El tudom hinni
Milyen csodálatosan ragyog fel Dávidnak ebben a zsoltárában az a fény, amely egyre gazdagabban önti el a szívét. Valóban el tudja hinni, hogy az Úr „eltörölheti" bűneit. „Irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el bűneimet" (3).
Ez a tulajdonképpeni üdvözítő hit: Ha valaki bízik az Úrban, hogy van hatalma eltörölni a bűnöket.
Ebben a pillanatban bizonyára ott állt Dávid előtt — hiszen ő próféta is volt — Isten Fiának golgotai keresztje. Ezen a kereszten törölt el, mosott le, állított félre az Isten Fia minden bűnt. „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől" (ljn 1,7). „Hátad mögé vetetted minden bűnömet" (Ézs 38,17).
így válik ebből az egész történetből nyilvánvalóvá, hogy mindenkinek át kell esnie egyszer egy gyökeres, alapos megtérésen. De megtérésünk után is mindig újból igénybe vehetjük — és kell is vennünk — Jézus Krisztus vérét a bűnök bocsánatára. A kegyelem nem egy egyszeri élmény. Ismételten meg kell annak újulnia Isten szolgájának életében.
Élj hálás életet
A 18. versben azt mondja Dávid: nem gyönyörködöl az áldozatban. Ezért feltűnő, hogy a Zsoltárt így fejezi be: „Akkor kedvesek lesznek előtted az igazság áldozatai: az égő és egész áldozat" (21).
Azt akarja ezzel mondani: semmit sem tehetek jóvá az áldozatommal! De számolatlanul hozom az áldozatokat, hogy megmutassam ezzel hálámat az Úrnak, mert az Ő golgotai áldozata lett számomra szabadításul.
|