Ha nem jön közbe semmi, akkor szeretnék én is ott lenni a talin. Köszönjük a meghívást kedves Kamilla!
A programmal kapcsolatosan már van bőséges tapasztalatunk, hiszen csak én is három talin vettem részt. Mindre jellemző volt, hogy mindenki felszabadultan próbálta a többiek számára elmondani, amit fontosnak tartott a hitről, az életről, a fórumozásról, olyannyira, hogy alig tudtuk berekeszteni a talikat.
Nekem nagyon tetszettek Pál gondolatai, korábban Puritán, az Admin szavai egyaránt. Minden valószínüség szerint az alkalom végére gyűlünk teljsen össze, szerintem a végére kellene az áhítatot megtartani valakinek. Mivel Pál nem vállalja én Puritánt kérném fel, aki teológiát végzett. Felkérhetnénk mást is, például Antit, ha eljönne. Nagy örömmel hallgatnám meg őt is. Az Admin elmondhatná általában a portálról, a fórumról alkotott benyomásait, meg arról, hogy miként látja a helyünket a vallásos fórumok között.
Az újaknak elmondom, hogy a talikon eddig semmiféle ellenséges hang nem hangzott el, barátian beszéltük meg a köztünk meglévő ellentéteket is, ha ilyenek egyáltalán szóba kerültek. Exrefissel lehet mondani, hogy egymás lapckáját veregettük. Általánosságban azt kerestük, ami összeköt, és együtt értelmeztünk, vitatkoztunk békésen, és felszabadultan teológiai kérdésekben is. Politika szóba sem került.
Magáról mindeni azt mond el, amit jónak tart. Ha valaki meg akarja tartani azt a nevtelenséget, amit a fórum ad, az is lehetséges. Voltak lányok, akik nem szerették volna, hogy fotózzunk, nem is készült kép senkiről. Ugyanakkor Kassán a Pauler fotósorozatot készített rólunk, mint korábban Boan. Minden megegyezés kérdése.
Kassán még énekeltünk is, itt Pesten pedig Figyelő énekelt, számomra meglepően szépen, pedig csak spontán módon került sor erre az énekre. Szerintem mindnyájónk számára építő lesz az alkalom. Szóval nem kell megijedni, gyertek el nyugodtan, jó helyen lesztek. Ezt bizonyítja, hogy nemcsak Erika, de Najda is jön jó messziről, reméljük minél többen leszünk.
Nagyon sajnálnám, hogy Eeyore-al nem ismerkedhetnénk meg személyesen, reméljük, hogy csak eljön. Amint személy szerint örülök Shannon, Nemosinex részvételének is. Még sokan, Figyelő, Net2rist, Tulip, Indu sem jelzett, de gondolom ami késik nem múlik. Reméljük, hogy elég nagy Kamilla lakása, annyian leszünk, de hát sok jó ember kis helyen is elfér.