Akaratlanul belesodródtunk pár évvel ezelőtt egy hatalmi harcba. Úgy alakultak az események, hogy a forró helyzetben velem találkozott a vesztes,és nagyon kellemetlen beszélgetésünk volt. Keserű volt, csalódott, bennünket is hibáztatott - s mivel össze vannak szövődve a hétköznapjaink, tartottam tőle, hogy vajon hányszor fogja ezt még leverni rajtunk. Tudtam, hogy hívő ember, s azt gondoltam szorongva: no, most megtapasztaljuk a saját bőrünkön, hogyan éli meg a hívőségét egy vesztes.
Ahogy telt az idő, láttam, hogy nagyon kemény, de igazságos.Semmi panaszom nem lehetett. A napokban abba is beleláthattam, hogyan viszonyul egymáshoz a két akkori ellenfél, és mondhatom, elcsodálkoztam azon a harmónián, ahogy együtt dolgoznak . Le a kalappal mindkettőjük előtt, sok egyházi embernek lenne tőlük mit tanulnia.

Nem tudom, miért szeret bennünket egy angoltanárnő, de olyan jó érzés. Elcipeltem Sára lányomat a megbeszélt időpontra, Sára egész idő alatt szabta a feltételeket, hogy milyen esetekben nem fog járni.
Mire odaértünk, már megkezdődött az óra. A tanárnő felugrott, megölelgette Sárát,-tudod, mi rokonok vagyunk, hogyis hívnak?-felkiáltással bevezényelte a diákjai közé, nekem is elhadarta pár perc alatt az elmúlt időszak eseményeit- és én gyorsan olajra léptem.
Kicsit szorongtam: vajon mivel fog a gyerek hazajönni? Széles mosollyal érkezett, nagyon tetszett neki az óra. /hm.. már rákérdezek legközelebb, hogy felnőtt csoportja nincsen-e?bár ahogy magam ismerem, egy-két óra után elpárologna a nagy buzgalmam../

Leírom egy kedves tapasztalatomat, ami itt kinn történt velem. Volt itt az irodában egy olyan faliszőttes, nagyon nagy, amin ördögök meg levágott fejek meg sátáni mindenféle volt a díszítés. Nagyon zavart, nyiltan Istenkáromló szimbólumok is voltak rajta. A munkahelyemen ez a szőttes a legelegánsabb fogadó teremben volt a fő dísz, és -állítólag- ez a "műalkotás" több millió forintot ér. Tehát mikor kértem, hogy ezt nem lehetne-e levenni, mondták, hogy kizárt. Ez itt az überfontos érték. Valami miatt az ott dolgozók kedvelték is a képet, vicces volt mutogatni, hogy mit ábrázol, roppant részletgazdag volt.

Ez engem nyomasztott, és kicsit reménykedtem, hogy ha Istenfélő az újonnan érkező főnököm akkor leszedeti. De akkor még csak tippeltem, hogy az. Egy nap megállt előtte, és mondja, hogy milyen furcsa ez a kép. Ekkor kirohantam az irodámból és éles szavakkal ecseteltem, hogy hol mit látunk (mert elsőre nem biztos, hogy minden részlet feltűnik) és mondtam, hogy ez mennyire nyomaszt.

FÉL ÓRA MÚLVA! már nem volt ott Úgy hogy ezt eddig lehetetlen volt onnan levenni. Ez olyan nagy boldogságot okozott. Így nem jön át annyira, de naponta 10-szer elmentem előtte, és ott vicsorogtak az ördögpofák. Most pedig egy békés BÁRÁNYOS kép van helyette.
Soli Deo Gloria.

Csak felsóhajtottam a múlt héten, amikor este baktattam hazafelé a kedvenc fasoromon: de jó is lenne, ha néha- néha sétára is lenne idő! mindig csak a munka,munka...

Vasárnap lezárták az utcánkat, autóval lélek se ki ,se be- mert a maratoni futóké volt a tér. Szerettünk volna mégis eljutni az istentiszteletre, kora reggel ki is tettük az autót az utca végére,a rendőrök háta mögé. Azonban a város körül volt zárva a sportrendezvény miatt, minden irányból lehetetlen volt autóval a templom közelébe kerülni- a város széléről meg begyalogolni túl messze volt..
-Menjünk sétálni a tópartra, ahol gyerekkorunkban laktunk!- ajánlották a lányok...így a gyönyörű őszi vasárnap délelőtt csaptunk egy sétát a régi kedves helyeken...

Ahogy telt a hét, az idő egyre kellemesebb lett.Sétára gondolni sem mertem, de azért diószedés közben lehetett hallgatni, mint potyog a dió, meglesni az ágról-ágra ugráló mókust. Tegnap délután is volt bőven mit elvégezni a ház körül, vacsora után viszont a férjem váratlanul bejelentette:- mára elvégeztem, amit terveztem, mehetünk sétálni.
Hamar összekaptam magam, ...kivételesen szép,lágy őszi este volt. Ahogy ott sétáltunk a fasoron, eszembe villant: van, Aki számontartja a titkos felsóhajtásokat, s valamikor még duplán is beteljesíti.

hjaj hjaj hjaj..................hhhhhhhhhhhhh

Újra ellepték a fikusz friss hajtásait a pajzstetvek.Kivitettem a növényt a teraszra, s mondtam Annának: megyek lemosom a pajzstetűt.
Bizonyára értelmetlenül mondtam, mert egy idő után odajön hozzám, törte nagyon a fejét,s azt kérdi:
-Már Apát is megkérdeztem,de ő sem tudja: nem értem hogy fogod lemosni a spajz tetejét?

Életkép

Indulnánk valahová,késünk, mint mindig. Futok átöltözni, de azért még egy pillanatra bekukkantok a fórumra, van-e valami újság...
A fiam is elfut a szoba előtt, majd megtorpan, s beszól:
-Anya, ez a ruhás szekrény?

- Sárám, hozzál nekem légyszi egy kis teát, nem akaródzik lemenni - kérem a lányomat.Ki is fordul rögtön a szobából, de sokára érkezik: a tálcán egy fél liter frissenfőzött gőzölgő tea, citromlé, cukor, hogy ízesítsem kedvem szerint, még két puszit is adott hozzá.
Drága gyerek! Ezt a mennyiséget alvás előtt már nem tudtam elfogyasztani, de nagyon-nagyon jól esett.

).

Tündivel tegnap este beszélgettünk a vizipókról. Egyszer csak elmosolyodott, és kijelentette: Ez a vizipók egy csodapók! Ez az anya egy csodaanya!!

Akkor megkaptad az anyák legnagyobb jutalmát.
Gratulálok.
ex

esik a hó, esik a hó, esik a hó!