Miértünk

„...de a választottakért megrövidülnek azok a napok" (Mt 24,22).

Választottaiért megrövidíti az Úr az egyes ítéleteket, másokat visszatart. A nagy nyomorúságok idején mindenkit megemésztene azok súlya, ha az Úr nem mérsékelné a nyomor terhét a választottak kedvéért. Miközben pedig Isten, Krisztus érdeméért megszabadítja választottait, megszabadítja az egész emberiséget a választottakért.

Milyen tisztesség ez a szenteknek! Milyen szorgalmasan fel kellene használniuk befolyásukat az Úrnál! Hiszen Ő meg akarja hallgatni a bűnösökért való imádságainkat és meg akarja áldani a mások üdvösségéért való könyörgésünket. Ő megáldja a hívőket, hogy azok áldássá legyenek a hitetlenek számára. Sok bűnös ember annak köszönheti, hogy él, hogy hívő anyjának, feleségének vagy leányának közbenjáró imádságát kegyelmesen meghallgatta az Úr.

Élünk ezzel az Úrtól kapott különleges erővel? Könyörgünk hazánkért, más országokért, korunkért? Háborúk, éhség, járvány idején az Úr elé állunk-e mint közbenjárók, és könyörgünk-e, hogy rövidüljön meg a szenvedés ideje? Panaszkodunk-e Istennek a hitetlenség, a tévelygés és az eluralkodott szabadosság miatt? Könyörgünk-e, hogy rövidítse meg a bűn uralmát és siettesse az Úr dicsőséges visszajövetelének napját? Boruljunk térdre, és ne nyugodjunk, míg újra el nem jön Krisztus!

Imádni, látni, nevét viselni

„...szolgái imádják Őt, látni fogják az Ő arcát, és az Ő neve lesz a homlokukon" (Jel 22,3.4).

A dicsőség honában három áldásban lesz részünk: „Szolgái imádják Őt." Odaát nem nyomorít már bennünket másféle szolgálat, nem parancsol nekünk már más úr. Csak az Úr Krisztusnak szolgálunk, Őt imádjuk szüntelenül, tökéletesen, fáradság és tévedések nélkül. A menny annyit jelent a hívők számára: az Úr Krisztust imádni, maradéktalanul az Övé lenni. A hívő léleknek ez lesz az egyetlen vágya az örökkévalóságban.

„Látni fogják az Ő arcát." Ez teszi gyönyörűségessé a szüntelen imádatot, ez lesz szolgálatunk kézzelfogható jutalma. Megismerjük az Urat, mert teljes valóságában látjuk majd Őt. Krisztus Jézus arcának látása a leghűségesebb szolgáknak járó legnagyobb jutalom, amit csak kérhetünk és kaphatunk Istentől. Mózes is mi nagyobbat kérhetett volna, mint azt: „Mutasd meg nekem dicsőségedet!" (2Móz 33,18 ).

„Az Ő neve lesz a homlokukon." Amíg az Urat nézik, neve felíródik homlokukra. Ez azt jelenti, hogy Krisztus elfogadja őket, ők pedig elfogadják Krisztust. A kegyelem belső, elrejtett jele Krisztussal való kölcsönös kapcsolatunk nyilvánvaló jelévé válik.

Add Uram, hogy ez a három dolog már itt elkezdődjék az életemben, hogy aztán egyszer majd kiteljesedhessék dicsőséged honában! Ámen.

Tudatlanságból elkövetett bűnök

„...és bocsánatot nyernek, hiszen nem volt szándékos a vétek" (4Móz 15,25).

Sokszor egyáltalán nem látjuk bűneinket, mert tudatlanok vagyunk. Biztosak lehetünk abban, hogy sok ilyen tudatlanságból elkövetett bűnünk van, cselekedeti és mulasztási bűnök egyaránt. Teljes jóhiszeműséggel azt gondoljuk, hogy Isten szolgálatára cselekszünk bizonyos dolgokat, pedig azokat Ő nem parancsolta és nem is fogadhatja el.

Az Úr ismeri mindannyiunk tudatlanságból elkövetett vétkeit. Ez félelemmel tölthet el bennünket, hiszen igazsága egyszer majd számon kéri tőlünk ezeket a bűnöket. Hitünk azonban vigasztalást merít az ígéretből, hogy az Úr az általunk nem észlelt bűnöket is eltörli. Látja bűneinket, de a háta mögé veti azokat, hogy ne lássa többé.

Az a vigasztalásunk, hogy Jézus Krisztus, a mi Főpapunk, engesztelést végzett a hívők egész Gyülekezetéért. Ezzel bűnbocsánatot szerzett az általunk nem ismert bűneinkért is. Drága vére megtisztít minket minden bűntől. Akár észrevettük és elsirattuk azokat, akár nem, Isten látta ezeket a bűnöket, Krisztus engesztelést végzett értünk, a Szent Szellem pedig tanúságot tesz arról, hogy megbocsáttattak. Így tehát háromszoros okunk van rá, hogy békességünk legyen.

Atyám, dicsőítelek isteni bölcsességedért, amellyel nemcsak meglátod vétkeimet, hanem Krisztusban engesztelést szereztél minden bűnömre, hogy megszabadíts mardosásuktól, és ezt már akkor megtetted értem, mielőtt én egyáltalában bűneim tudatára ébredtem volna.

Megőrizni a különbséget

„Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel" (2Móz 8,19).

Megvan a népe a fáraónak, és megvan a népe az Úrnak. Lehet, hogy együtt élnek és sorsuk látszólag hasonlít egymáshoz, mégis van különbség köztük, és ezt a különbséget az Úr nyilvánvalóvá teszi. Nem mindig lesz ugyanaz a sors az osztályrészük. Ezen a téren nagy különbséget tesz az Úr a világ fiai és választott népe között.

Kiváltképpen érvényes ez a nagy megpróbáltatások idején, amikor az Úr a hívők egyedüli szentélye. Szembetűnő ez a megtérésnél, amikor a megtérő hívő bűnei eltöröltetnek, míg a hitetlenek ítélet alatt maradnak. Ettől kezdve a hívők különleges néppé lesznek. Isten fegyelmező iskolájába kerülnek, és újfajta áldásokat élveznek. Otthonaik mentesek lesznek mindattól a nyomorúságtól, amely fertőzi és kínozza a hitetleneket. Megkíméli őket Isten az élvezetek hajszolásától, a gondok miatti aggódástól, a romlottság, a csalárdság és a kegyetlen gyűlölség posványától, amely annyi családot felbomlaszt.

Nyugodj meg, kísértések között élő hívő testvérem; lehet, hogy sok nyomorúságod van, de az Úr megkímél azoktól a gonosz dolgoktól, amelyek e világ fejedelme szolgáinak otthonát és szívét fertőzik meg. Az Úr megkülönböztette az övéit. Vigyázz, hogy megőrizd ezt a különbséget, legyen ennek megfelelő a szellemed, céljaid; jellemed és társaságod.

Alapos megtisztulás

„Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket" (Ez 36,25).

Micsoda nagy öröm ez! Isten, aki megváltott minket Jézus Krisztus vérével, meg akar szentelni Szent Szellemének vizével. Isten megígérte ezt, és így is lesz, „hogy megtisztuljatok". - Urunk, érezzük és bánjuk tisztátalanságunkat, ezért most örvendezünk ígéretednek, amelyben kijelentetted, hogy megtisztítasz minket. Bárcsak hamarosan beteljesítenéd ígéretedet!

Meg akarsz szabadítani bennünket még leggonoszabb bűneinktől is. Hitetlenségünk lázadásától, a szellem ellen harcoló testi vágyainktól, büszkeségünk utálatos gondolataitól és a Sátán ösztönzésére elkövetett istenkáromlásunktól. - Mindezektől megtisztíthatsz, hogy soha többé vissza ne térjenek.

Isten meg akar tisztítani minden bálványunktól is, akár aranyból, akár agyagból készültek azok, tisztátalan szeretetünktől vagy túlzott szeretetünktől valami iránt, ami önmagában véve tiszta. Mindentől meg akar szabadítani, amit istenítünk, és így bálvány lett a számunkra. Nemcsak el akarja venni bálványainkat, hanem teljesen szabaddá akar tenni tőlük.

Isten maga mondja itt, hogy ezt meg fogja cselekedni. Ezért ez az ígéret megalapozott és biztos. Bátran elkérhetjük Istentől azt, amit így megígért nekünk. A megtisztítás a szövetségi áldások közé tartozik, és amit Isten a szövetségben megígért, az mind tökéletes és biztos.

Nem halhatsz meg, csak ha az Úr akarja

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit" (Zsolt 118,17).

Milyen erőt adó bizonyosság ez! Bizonyára egy ígéret az alapja, amelyet a zsoltáros személy szerint kapott, és amelyet örömmel a magáévá tett. Szabad nekem is így szólnom? Vagy elcsüggedek, mert az ellenség megtámadott? Mert sokan vannak ellenem és kevesen mellettem? Hitetlenségem a harc feladására indít, arra, hogy kétségbeesetten haljak meg, mert megvert, megbecstelenített ember vagyok? Ássák már ellenségeim a síromat?

Mit tegyek ilyenkor? Hallgassak tulajdon gyávaságomra, adjam fel a harcot és vele együtt minden reményemet? Távol legyen! Még van bennem élet.

„Nem halok meg". Visszatér belém az életerő, és elűzi gyengeségemet: „Élek". Az Úr él, és én is élni fogok. Újra felnyitom számat és „hirdetem az Úr tetteit". Elbeszélem majd jelen nyomorúságomat, amely csak arra volt alkalom az én Uramnak, hogy irántam való végtelen szeretetét és hűségét újra megmutassa. Akik már szívesen méretet vennének rólam, hogy koporsómat elkészítsék, várjanak még egy kicsit! Mert keményen megfeddett ugyan engem az Úr, de nem engedte, hogy meghaljak (18. vers). Dicsőség legyen nevének mindörökké! Nem halok meg, míg munkám el nem végeztem, és addig fogok e földön élni, amíg az Úr akarja.

Megőriz és tökéletessé tesz

„Hű az, aki elhív erre titeket; és Ő meg is cselekszi azt" (1Tesz 5,24).

Mit cselekszik meg? Mindenestől megszentel minket. Olvasd el az előző verset! Addig folytatja a megtisztítás művét rajtunk, míg teljes egészében tökéletesek nem leszünk. Feddhetetlenül megőrzi szellemünket, lelkünket és testünket a mi Urunk, a Krisztus eljövetelére. Nem hagyja, hogy kiessünk a kegyelemből, s nem engedi, hogy a bűn uralma alá kerüljünk. Milyen nagy kegyelem ez! Minden okunk megvan arra, hogy áldjuk a nagy Adakozót kimondhatatlan ajándékáért.

Ki fogja ezt megcselekedni? Az Úr, aki elhívott minket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára, a bűn halálából a Krisztus Jézusban való örök életre. Csak Ő tudja ezt megtenni, egyedül csak a minden kegyelem Istene képes minket ilyen tökéletesen megtartani.

Miért cselekszi ezt meg? Mert hűséges - hű ígéretéhez, amelyben a hívők megszabadításáért kezeskedett. Hűséges Fiához, akinek jutalma az, hogy népét szeplőtelenül állítja majd Atyja elé. Hűséges az elhivatásunkkor bennünk elkezdett munkához. A szentek nem a maguk hűségére építenek, hanem Isten hűségében bíznak.

Jöjj, én lelkem, lásd, a ködös november nagyszerű ígérettel kezdődik. Legyen bár kint borús az idő, bennünk ragyogjon a napfény.

Mennyei gazdagság

„Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek" (Zsolt 84,12).

A „kellemes' dolgokat sokszor megtagadja tőlünk az Úr, de a jót soha. S hogy nekünk mi jó, annak Ő a legbölcsebb elbírálója. Bizonyos dolgok kétségkívül jók, és ezeket elkérhetjük Urunktól, a Jézus Krisztus által.

A szentség jó dolog, és ezt Ő bőségesen munkálja is bennünk. Kész győzelmet adni gonosz hajlamaink, indulatos természetünk és rossz szokásaink felett, ezért bátran kérjük csak Tőle mindezt.

Üdvösségünk felől teljes bizonyosságot, és Vele való szoros közösséget akar adni nekünk az Úr, az igazságban vezetni minket és bátorságot adni, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem trónusa elé. Ha mindezeknek híjával vagyunk, annak az az oka, hogy nincs hitünk az elfogadásukra, nem pedig az, hogy Isten nem akarja mindezt megadni nekünk. Ő mennyei lelkületet, béketűrést és buzgó szeretetet akar mindazoknak adni, akik komolyan kérik ezt Tőle.

De vigyázz: feddhetetlenül kell élned! Ne legyenek hátsó gondolataid, se görbe utaid; ne legyen benned képmutatás vagy csalárdság. Ha hamisan élünk, Isten nem halmozhat el ajándékaival, mert akkor a bűnt jutalmazná. Csak az őszinte becsületesség útja vezet mennyei gazdagsághoz, amely minden jó dolog összessége.

Hatalmas ígéret ez, amelyre szabad imádságban hivatkoznunk. Térdeljünk hát le, és tegyük ezt!

Istentől rendelt időben

„Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el" (Hab 2,3).

Lehet, hogy az irgalom várat magára, de bizonyosan eljön. Az Úr tévedhetetlen bölcsességgel pontosan tudja, mikor kell kegyelme erejét megmutatnia. Az Őáltala kijelölt idő pedig mindig a legalkalmasabb idő. Nekünk minden sürgős. Isten ránk vonatkozó ígérete nagyon foglalkoztat bennünket, vágyunk mielőbbi beteljesedésére, és ez csak növeli türelmetlenségünket. Az Úr azonban ismeri az alkalmas időt: Ő soha nem késik, de nem is siet.

Isten Igéjéről mint élő valóságról szól ez az igerész. Az Ige itt beszél és cselekszik. Sohasem halott betű, még ha túlságosan sokáig is kell várnunk beteljesülésére. Az élő Ige az élő Istentől jön ki, és beteljesedése csak látszólag késlekedik. Isten vonata soha nem késik. Csak még egy kis türelem, és nemsokára tulajdon szemünkkel győződhetünk meg az Úr hűségéről. Egyetlen ígérete sem marad beteljesületlenül: „Meg nem csal". Egyetlen ígérete sem vész el a semmiben: „Célhoz ér". Micsoda nagy vigasztalás ez a hívőknek! Egyetlen ígéretét sem kell megújítani, mint valami váltót, amelyet nem tudnak kiegyenlíteni a lejárat napján Isten ígérete „bekövetkezik, nem marad el".

Én lelkem, hát nem tudsz várni Istenedre? Nyugodj meg benne, légy csendben, és kimondhatatlan békességet találsz, meglátod.

Csinálj gödröket

„Ezt mondja az Úr: Csináljatok sok gödröt ebben a patakmederben. Mert ezt mondja az ÚR: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, meg a jószágaitok, az állataitok is" (2Kir 3,16-17).

Három hadsereget fenyegetett a szomjanhalás réme, de az Úr közbelépett, és megmentette őket. Noha nem felhőt küldött, sem esőt, mégis bőségesen ellátta őket vízzel. Istent nem kötik a természeti törvények. Ő bölcsességének és hatalmának új meg új bizonyítékával tudja meglepni népét. Ily módon többet megismerünk Istenből, mintha a dolgok a maguk természetük szerint folynának. Ha az Úr nem is úgy lép közbe, ahogy mi azt várjuk, kívánjuk vagy feltételezzük, így vagy úgy mégis gondoskodik rólunk. Nagy áldás, hogy felülemelkedhetünk az ok- okozati törvényeken, és figyelmünk a nagy Végső Okra terelődik.

Van-e elég hitünk ahhoz, hogy ma „gödröt" ássunk, amely megtelhet Isten áldásával? Igen gyakran hiányzik belőlünk a valódi hit az ilyen gyakorlati lépések megtételére. Legyen a mai nap az imádságok beteljesülésére való várakozás napja. Mesélte valaki, hogy egy gyermek esernyőt vitt magával arra az összejövetelre, amelyen esőért akart a gyülekezet könyörögni. Ilyen őszinte bizalommal várjuk mi is biztosra, hogy az Úr kiárasztja ránk áldását. Csináljunk hát sok „gödröt", és számítsunk azok megtelésére.

Nagyon köszönöm Boglárka!

Mindig tudod, hogy mit "kell" írnod.

Zsolt. 139,17
És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Haragjának vége lesz

„Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a szellem és a lélek - az emberek -, akiket én alkottam" (Ézs 57,16).

Mennyei Atyánk tanítani akar minket, nem elveszíteni. Velünk való perlekedése mögött szerető szándéka rejlik. Nem akar mindvégig haragos lenni irántunk. Mi csak azért gondoljuk, hogy hosszasan fenyít minket, mert rövid a türelmünk. Atyánk irgalma örökké tart, de perlekedése nem. Olykor igen hosszúnak és kimerítőnek tűnik az éjszaka, de végül felvirrad a hajnal. Mivel Atyánk perlekedése csak egy bizonyos ideig tart, haragja is, amely a perlekedésre indította, csak rövid ideig marad meg. Az Úr túlságosan szereti választottait ahhoz, hogy vég nélkül tudna haragudni rájuk.

Ha Urunk mindig olyan keményen bánna velünk, ahogyan azt olykor teszi, reményt vesztetten, kábultan és nyomorultul elpusztulnánk. Ne veszítsd hát el reménységedet, én lelkem! Az Úr hamarosan véget vet a fenyítésnek. Tarts ki benne, hiszen az Úr tart téged és átsegít rajta. Atyád, aki ilyennek teremtett, tisztában van azzal, hogy milyen gyenge vagy és milyen keveset tudsz elviselni. Hogyne bánna gyengéden azokkal, akiket olyan törékenynek teremtett. Ezért ne rémítsen meg a keserves jelen, mert boldog jövő virrad még rá. Az gyógyít meg, aki megfenyített, és jelenlegi haragját, meglátod, az irgalom bősége követi majd.

Gyönyörűség és kívánságok

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt 37,4).

Az Úrban való gyönyörködésnek átalakító ereje van, mert felülemeli az embert romlott természetének kívánságain. Az Úrban való gyönyörködés nemcsak önmagában jó dolog, hanem a szívünkben is olyan kívánságokat ébreszt, amelyek teljesítésében az Úr kedvét leli. Avagy nem magasztos dolog-e az, hogy kívánságaink annyira átalakulnak, hogy végül azonosak lesznek Isten akaratával?

Az ember azonban, nagy ostobán, először kíván valamit, azután nekilát, hogy megszerezze magának, amit megkívánt. Nem Isten rendelése szerint cselekszünk, mert Ő azt tanácsolja, hogy először Őt kell keresnünk, azután várhatjuk, hogy minden egyéb ráadásul megadatik nekünk. Ha engednénk, hogy Isten betöltse a szívünket, mígnem az túlárad a Benne való gyönyörűségtől, akkor Isten maga gondoskodna arról, hogy semmi jóban ne lássunk hiányt. Ezért ahelyett, hogy a világban rohangálnánk múló örömöket keresve, maradjunk csak „otthon" Istennél, és igyunk az Ő forrásából. Ő többet tud tenni értünk, mint valamennyi barátunk együttvéve. Jobb megelégedni Istennel, mint az érzékek ideig-óráig tartó gyönyörűségei után futkosni. Kezdetben talán csalódást érzünk majd, de ha ezáltal még közelebb kerülünk az Úrhoz, végtelenül hálásak lehetünk érte, mert végül minden helyénvaló kívánságunk teljesülni fog.

A valódi alázat elnyeri jutalmát

„Aki... megalázza magát, felmagasztaltatik" (Lk 18,14).

Nem lenne szabad, hogy nehezünkre essen magunkat megalázni, mert ugyan, mire is lehetnénk büszkék? Szépen a leghátsó helyre kellene leülnünk, külön felszólítás nélkül. Ha józanul és becsületesen ítéljük meg magunkat, akkor nem lehetünk valami nagyra önmagunkkal. Kiváltképpen az Úrhoz való imádságunkban nem tudunk semmit felmutatni. Nem beszélhetünk érdemeinkről, mert nincsenek. Egyedül csak az irgalomra hivatkozhatunk: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" (13. vers).

Íme, a vigasztaló szó Isten királyi székéből: ha megalázzuk magunkat, az Úr felmagasztal minket. A fölfelé vezető út számunkra lefelé vezet. Ha már levetkőztük saját énünket, alázatba öltözhetünk, és ez a legjobb viselet. Az Úr eláraszt minket a - lélek békességével és boldogságával. Megajándékoz Igéjének ismeretével és az Önmagával való közösséggel. Megáld a bűnbocsánat és a megigazulás bizonyosságának örömével. Isten annak ad tisztességet és megbecsülést, aki az Ő dicsőségére használja fel azt. Azoknak ad elismerést és befolyást, akik attól nem fuvalkodnak fel, hanem még nagyobb alázattal szolgálnak neki. Aki erőszakosan törtet fölfelé, azt sem Isten, sem az emberek nem szívesen támogatják, de a szerénységet Isten és ember egyaránt megbecsüli.

Uram, kérlek, alázd meg az énemet, hogy Benned naggyá lehessek!

A kegyelem ereje

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz" (2Kor 12,9).

Gyengeségünk azért olyan értékes, mert helyet készít az isteni erőnek. Soha nem ismertük volna fel a kegyelem erejét, ha nem éreznénk természettől való gyöngeségünket. Áldott legyen az Úr a testünkbe szúrt tövisért, és a Sátán kísértéseiért, mert mindezek Isten kegyelméhez hajtanak bennünket.

Ez a drága igehely az Úr Krisztus ajkáról származik. Amikor e könyv szerzője először olvasta ezt az Igét, végtelen öröm töltötte el a szívét: Elég nekem Isten kegyelme! Tudom, hogy elég. Avagy nem elég az ég a madárnak, az óceán a halaknak? A Mindenható kielégíti legnagyobb szükségemet is. Ő, aki fenntartja az eget és a földet, csak meg tud elégíteni egy olyan szerencsétlen férget, mint én?

Hagyatkozzunk hát Istenre és az Ő kegyelmére. Ha nem veszi le rólunk a bajokat, erőt ad az elhordozásra. Erejével addig táplál, míg a féreg elhordja a hegyeket, és a senkik győzedelmesen kerülnek ki a kísértésekből és minden nyomorúságból. Jobb nekünk, ha Isten erejével küzdünk, mint ha a magunkéval, mert ha ezerszer annyi erőnk is lenne, mint amennyi van, mit sem érnénk vele az ellenséggel szemben. Ha viszont még gyengébbek lennénk, mint amilyenek vagyunk - ami aligha lehetséges -, mégis diadalmaskodnánk Krisztus által, aki megerősít minket.