Isten erőssé tud tenni téged

"Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!" (2Krón 15,7).

Isten nagy dolgokat tett népéért, Júdáért, de mégis erőtlen emberek maradtak: ingadozva járták az Úr útját, szívükben haboztak. Szükségük volt az intésre, hogy az Úr velük lesz, amíg ők az Úrral lesznek, de ha elhagyják Őt, Ő is elhagyja őket. Emlékeztetni kellett őket a testvér- nép, Izráel sorsára is, mire vezetett Isten elleni lázadásuk, és milyen kegyelmes volt hozzájuk az Úr, amikor megbánást mutattak. Az Úr szándéka az volt, hogy megerősítse Júdát Isten útján és az igazságban. Erre van szükségünk nekünk is. Megérdemli Isten, hogy teljes erőnkből és tehetségünkből szolgáljunk neki.

Ha Isten szolgálata és valamit, akkor mindent megér. Legnagyobb jutalmunkat az Úr munkájának végzésében fogjuk találni, ha azt szorgalmasan végezzük. Fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban, ezt tudjuk. A fél szívvel végzett munka nem hoz jutalmat, de ha egész lelkünket az Úr ügyének szolgálatába állítjuk, kivirágzik az életünk. E sorok szerzője egy félelmetesen viharos időszakban kapta biztatásul ezt az igeverset, és megértette belőle, hogy teljes erővel tovább kell "vitorláznia", mert hajója bizonságban és drága rakománnyal fogja elérni a kikötőt.

Isten válaszol

"Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kiáltásukat és megsegíti őket" (Zsolt 145,19).

Isten Szelleme oltotta belénk a kívánságot, ezért teljasíti is azt. Bennünk lévő élete indít a kiáltásra, ezért meghallgatja azt. Az Őt félők a legszentebb befolyás alatt vannak, ezért legfőbb kívánságuk, hogy Istent dicsőítsék és Benne mindörökké örvendezzenek. Miként a Biblia nagy hívő alakjai, ők is telve vannak kívánsággal, és az Úr valóra váltja vágyaikat.

A szent kívánságok olyanok, mint a zsenge vetés, amelyet a mennyei gazda gondoz, míg gabonát nem terem a kalász. Az istenfélő emberek vágynak arra, hogy szentek, hasznosak legyenek, áldás felebarátaik számára, és így szolgálhassák Uruk dicsőségét. Vágynak megélhetésükhöz a legszükségesebbre, szükségükben segítségre, a terhek alatt erőre, a nehéz helyzetekben vezetésre, a bajban szabadulásra. Olykor ezen kívánságuk annyira erős, és ügyük oly sürgető, hogy felkiáltanak gyötrelmükben, mint a kisgyermekek fájdalmukban, és akkor az Úr megértően lehajol hozzájuk, és ígérete szerint megadja azt, amire szükségük van - "megsegíti őket".

Igen, ha féljük Istent, semmi mástól nem kell tartanunk. Ha az Úrhoz kiáltunk, szabadulásunkra biztosan számíthatunk.

Kedves olvasó, helyezd ezt az igeverset a nyelvedre, és tartsd egész nap a szádban, olyan édes lesz számodra, mint a manna.

Ezután jobb lesz

"Megaláztalak ugyan, de többé nem alázlak meg" (Náh 1,12).

A szenvedésnek van hatása! Isten küldi és Ő vet neki véget. Talán sóhajtva mondod: "Mikor lesz már vége?" De ne feledd, hogy minden bajunk teljesen megszűnik, ha egyszer véget ér a gyötrelmes földi élet. Ezért várj csendben, viseld türelmesen az Úr akaratát, amíg újra eljön.

Amíg így vársz, meglátod, mennyei Atyánk "összetöri a ránk nehezedő igát" (1,13), ha az már betöltötte rendeltetését. Ha kiverte belőlönk ostobaságainkat, nem ostoroz tovább. Ha pedig próbatétel végett küldte a szenvedést, hogy azáltal is Őt dicsőítsük, befejeződik a próba, amint az Úr dicsőségéről szóló bizonyságtételre fakaszt bennünket. Ezért ne is akarjuk, hogy vége legyen a szenvedésnek addig, amíg meg nem adtuk Istennek azt a dicsőséget, amely Őt illeti.

Talán már ma "nagy csendesség" lesz a részünk. Ki tudja, milyen hamar elcsitul a dühöngő vihar, és a sima tenger szelíd hullámain játszadoznak a tengeri madarak? A hosszas megpróbáltatás után a cséphadarót a szögre akasztják, a gabona pihen a csűrben. Lehet, hogy nemsokára éppen olyan boldogok leszünk, amilyen szomorúak most vagyunk. Az Úr könnyen nappalra válthatja az éjszakát. Aki a felhőket küldi, el is tudja oszlatni azokat. Ezért legyünk jó reménységgel: jobb idők következnek. Énekeljünk hát már előre egy boldog halleluját!

Szüntelenül vezet

"Az Úr vezet majd szüntelen" (Ézs 58,11).

Mi bánt? Utat tévesztettél? Sötét erdőbe kerültél és nem látod az ösvényt? Állj meg csöndben, és várd Isten szabadítását. Ő tudja az utat és vezet téged, ha Hozzá kiáltasz.

Minden napnak megvan a maga baja, de milyen jó közben érezni az Úr szüntelen vezetését! Ha a magunk útját választjuk, vagy testtel és vérrel tanácskozunk, akkor elvetjük az Úr vezetését. Ha viszont feladjuk a magunk akaratát, Isten lépésről lépésre vezet az úton, a nap minden órájában, az év minden napján és életünk minden esztendejében. Ha csak az a vágyunk, hogy vezessen, akkor vezetni fog. Ha utunk az Úrra bízzuk, akkor irányítani fog, és nem veszünk el.

De figyeljük csak meg, kinek szól ez az ígéret. Olvassuk el az előző verset: "Ha kenyeret adsz az éhezőnek." Együtt kell éreznünk másokkal, és nem csak morzsákat adni nekik, hanem (mind)azt, amit magunknak is kívánunk. Ha gyengéd szeretettel gondunk van felebarátainkra a szükség idején, akkor az Úr is gondot visel a mi szükségleteinkről, és szüntelenül vezérel bennünket. Jézus Krisztus nem az önzőket vezeti, sem azokat, akik elnyomják a szegényt, hanem csak másokhoz gyengéd és jóságos gyermekeit. Az ilyenek soha nem fogják elveszteni az utat zarándoklásuk során.

.

-"Ha viszont feladjuk a magunk akaratát, Isten lépésről-lépésre vezet
az úton..."

Mostanában folyton ez kerül elém: "ha feladjuk... feladjuk...akaratunkat.."

--"Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti."(Zst 37,5 - Károli) - Ez az ige,az életem két kiemelkedő eseményében volt fordulópont.- Egyszer,amikor várni, várni KELLETT, mit dönt és elősegíti-e, vagy nem, Isten az előttem álló lehetőséget... Nagyon nehezen éltem át a várakozást...telve türelmetlenséggel és békétlenséggel...

-Majd legközelebb csodálatos BÉKESSÉGET adott, amikor váratlanul
komoly műtét elé kerültem...

Jelenleg leginkább annak a lehetőségnek ÖRÜLÖK, hogy feladhatom az
akaratom és hagyhatom, hogy Ő teljesítse.-
A RÁHAGYATKOZÁS
-nyugalma,
-biztonsága és
-szabadsága ez.

A kicsinység áldása

"Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt" (Zsolt 115,13).

Ez az Ige az alacsonysorsúak és a szegények megvidámítója. Urunk kegyesen gondoskodik azokról, akik nem rendelkeznek bőségesen aggályaikkal, sem nagy tehetségük, befolyásuk vagy hatalmuk nincs. Istennek különös gondja van kicsiny teremtményeire, még egy verebecske sem eshet le tudta nélkül. Neki semmi sem kicsiny, mert a legjelentéktelenebbnek látszó teremtményét is felhasználja céljaira. Ezért még aki a legjelentéktelenebbnek érzi is magát az emberek között, kérjen Istentől áldást kicsinységére, és meg fogja találni szűk életkörében ezt az áldást és a boldogságot.

Az Urat félők között vannak kicsinyek és nagyok. Egyesek csecsemők, mások óriások. De mind áldottak. A kicsiny hit áldott hit. A kis reménység már áldott reménység. A Szent Szellem minden ajándéka, ha csupán csírájában van is még meg, már áldást hordoz. Az Úr Jézus ugyanazon drága vérével váltotta meg a kicsinyeket és a nagyokat, és ígérte, hogy az apró bárányt éppúgy megőrzi, mint a felnőtt juhot. Nincs anya, aki megvetné gyermekét csupán mert az kicsiny; sőt, minél kisebb a gyermeke, annál gyengédebben gondozza. Ha egyáltalában van kedvezés az Úrnál, akkor a sorrend Nála nem "nagy" és "kicsiny", hanem "kicsiny" és "nagy".

A múltban történt szabadulás hitet támaszt

"Ezután azt mondta Dávid: az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is" (1Sám 17,37).

Ha pusztán a szavakat nézzük, ez nem ígéret, de értelmét tekintve mégis az, hiszen Dávid itt olyan kijelentést tett, amit az Úr szentesített, amikor valóra váltotta. Korábbi szabadulásai alapján Dávid számított arra, hogy az új veszedelemben is segítséget fog kapni az Úrtól. Jézus Krisztusban minden ígéret igaz és ámen lett Isten dicsőségére, ezért számíthatunk arra, hogy amit az Úr korábban megtett hívő népével, azt megismétli velünk is.

Emlékezz hát az Úr szeretetének korábbi bizonyítékaira. Nem remélhetted, hogy szabadulsz saját erődből, de az Úr megszabadított. Miért ne szabadítana meg újra? Bizonyos lehetsz benne, hogy megteszi. Ahogyan Dávid kiment az ellenség elé, úgy mehetünk mi is. Az Úr velünk volt, velünk van, és azt is mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5). Miért remegünk hát? Ami a múltban történt, csak álom lett volna? Gondolj a megölt oroszlánra és medvére! Kicsoda a filiszteus? Az igaz, hogy nem teljesen azonos a múltbeli ellenségekkel, mert se nem medve, se nem oroszlán, de Isten viszont ugyanaz, és most éppúgy az Ő dicsőségéről van szó, mint a múltban. Nem azért mentett meg a vadállatok karmai közül, hogy engedje, hogy egy óriás megöljön minket. Ezért bátorodjék fel a szívünk!

Lényeges a töretlen közösség

"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek" (Jn 15,7).

Krisztusban kell lennünk, hogy Neki élhessünk, és Benne kell maradnunk, hogy e nagyszerű ígéret beteljesedésére számíthassunk. Krisztusban maradni annyit jelent, hogy soha senki más és semmi más kedvéért nem hagyjuk el Őt, hanem élő, szeretetteljes, tudatos és engedelmes kapcsolatban maradunk Vele. A faág nemcsak közel van a törzshöz, hanem rajta is van, és folyamatosan abból nyeri az életet a gyümölcsterméshez. Minden igazi hívő Krisztusban marad bizonyos értelemben, de van ennek a kapcsolatnak egy magasabb formája is, amelyet meg kell ismernünk, mielőtt korlátlan erőt nyerhetünk az Ő trónjánál. A "bármit akartok, kérjétek" ígéret olyan embereknek szól, akik Istennel járnak, akik, mint János, az Úr kebelén pihennek, azokhoz, akik szüntelen szoros közösségben élnek Krisztussal.

Szívem meg kell maradjon a szeretetben, szellemem meg kell gyökerezzék a hitben, reménységem szilárdan kell ragaszkodjék Isten Igéjéhez, és egész lényem mindenestől az Úré kell legyen, mert különben veszélyes dolog abban bíznom, hogy imádságomnak ereje lehet. A "kitöltetlen csekk"-et csak azok vehetik igénybe, akik elmondhatják magukról: "Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Gal 2,20). Ó, ti, akik megszakítjátok az Úrral való élő közösségeteket, nem tudjátok, milyen nagy erőt vesztegettek el. Ha erővel akartok tudni könyörögni, akkor maga az Úr kell hogy lakozzék bennetek, és ti pedig Őbenne.

Úgy hallgassatok oda, hogy meghallgattassatok!

"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek" (Jn 15,7).

Jól jegyezzük meg, hogy hallgatnunk kell Jézus Krisztus szavára, ha azt akarjuk, hogy Ő is meghallgasson minket. Ha nincs fülünk Krisztus számára, neki sincs füle a számunkra. De amilyen mértékben odahallgatunk, olyan mértékben hallgat Ő is reánk.

Ezenkívül a hallottaknak belénk is kell hatolnia, bennünk kell élnie és maradnia, mint erőforrásnak és hatalomnak. Be kell fogadnunk az igazságot, amelyet Jézus Krisztus tanított, követnünk kell parancsolatait és Szent Szellemének indításait, különben nem állhatunk meg a kegyelem trónusa előtt.

Ha befogadjuk Urunk beszédét, és az bennünk is marad, a kiváltságok végtelen tere nyílik meg előttünk! Ha pedig alávetettük akaratunkat Isten uralmának, akkor imádságunknak ereje lesz, amiképpen Illésnek is hatalma volt bezárni az egeket, majd újra megnyitni, hogy elárasszák esővel a földet. Egy ilyen ember felér ezer átlagos keresztyénnel. Az a kérdés, vágyunk-e igazán alázatosan közbenjárni a Gyülekezetért és a világért, és akarjuk-e igazán az Úrtól elkérni azt, amit szeretnénk? Ha igen, akkor alázattal oda kell hajtanunk fülünket az Úr szavára, drága kincsként fel kell halmoznunk Igéit, és feltétlenül engedelmeskednünk kell neki. Aki hathatósan akar imádkozni, annak "kitartóan részt kell vennie a tanításban" (Csel 2,42) és "szelíden kell befogadnia a beléje oltott Igét" (Jak 1,21).

Kiválasztva a szolgálatra

"Titeket pedig az Úr papjainak neveznek" (Ézs 61,6).

Ez az ígéret így, szó szerint Izráelnek szólt, de szellemi értelemben minden hívőre vonatkozik. Ha kiváltságainkhoz méltóan élünk, akkor utunkat világosan és félreérthetetlenül Isten fénye ragyogja be, és az emberek meglátják rajtunk, hogy Isten kiválasztottai vagyunk a szent szolgálatra, és az Úr papjainak neveznek bennünket. Bár ugyanúgy végezzük hivatásunkat, mint mások, mégis egyedül és kizárólagosan az Úr szolgái vagyunk. Krisztus által az élő lstennek végezzük szüntelenül az imádság, a magasztalás, a bizonyságtétel és az önátadás szolgálatát.

Miután ez a legfőbb célunk, minden szórakozást átengedhetünk azoknak, akiknek nincs magasabb elhivatásuk. "Hadd temessék el a halottak halottaikat" (Lk 9,60). Meg van írva: ..Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat. és más népek fiai lesznek fölműveseitek és szőlőmunkásaitok" (Ézs 61,5). Ők majd bajlódnak a pénzügyekkel, megvitatják a tudományos kérdéseket, eloszlatják a kritikusok vitáit, mi azonban teljesen annak a szolgálatnak akarjuk szentelni magunkat, amely azokhoz illő, akik, miként Jézus Krisztus, örökkévaló papságra rendeltettek.

Fogadjuk el ezt a megtisztelő ígéretet, amely egyben szent kötelesség teljesítésére szólít minket, öltözzük fel a szentség ruháját, és szolgáljuk így az Urat egész nap.

Az igazság megáll

"Az igaz ajak mindig állhatatos, a hazug nyelv pedig egy pillanatig sem az" (Péld 12,19).

Az igazság állandó. Kiállja a próbát. Az idő próbáját, de a szenvedések próbáját is. Ha tehát az igazmondás miatt szenvednem kell, késznek kell lennem arra, hogy türelmesen várakozzam. Ha hiszek Isten igazságában és ki is mondom azt, sok ellenállásba ütközhetem, de nem kell félnem. mert végül az igazság fog győzni.

Milyen szegényes a csalárdság ideig való győzelme! "A hazug nyelv egy pillanatig sem állhatatos." Rövid életű, mint a tiszavirág; minél nagyobbra nő, annál nyilvánvalóbb a pusztulása. De számunkra mi lehetne méltóbb, mint megvallani és megvédeni ezt az igazságot, amely sohasem változik, amely az örök evangélium, és amelynek alapja a változhatatlan Isten igazsága. Egy régi közmondás szerint "aki igazságot beszél, megszégyeníti az ördögöt". Aki az Isten igazságát hirdeti, megszégyeníti a pokol minden ördögét, és lehetetlenné teszi a hazugságot sziszegő kígyó minden magvát.

Én lelkem, vigyázz, hogy mindig az igazság oldalán állj kicsiny és nagy dolgokban egyaránt; kiváltképpen pedig annak az oldalán, akinek kegyelme és igazsága eljött az emberek közé!

Meg nem rendült bizalom

"Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban" (Zsolt 112,7).

A bizonytalanság rettenetes dolog. Ha nem kapunk hírt hazulról, hajlamosak vagyunk az aggódásra, és nem fogadjuk el, hogy "ha nincs hír, az jó hír". Ennek a szomorú állapotnak a gyógyszere a hit. Az Úr Szelleme által lelkünkbe szent derűt ad, és eloszlatja a jelenre és a jövendőre vonatkozó minden félelmünket.

Arra az Úrban való bizakodásra kell (szorgalmasan) törekednünk, amiről a zsoltáros beszél. Az Úrnak nem egyik vagy másik ígéretében kell bíznunk csupán, hanem Isten rendíthetetlen hűségében olyan bizalommal, amely meg van róla győződve, hogy Isten nem tesz velünk semmi rosszat, sem azt nem engedi, hogy bárki más ártson nekünk. Ez a szüntelen bizalom legyőzi az életünk ismert és ismeretlen nehézségeit. Hozzon a holnap bármit, Isten az Ura a holnapi napnak is. Történjék velünk akármi, (amit még nem is sejtünk) a mi Urunk az ismert és ismeretlen dolgoknak egyaránt Istene. Elszántan bízunk az Úrban, jöjjön akármi. Még ha a legrosszabb dolog történne is, Istenünk akkor is a legnagyobb és a legjobb. Ezért nem félünk, még ha meg is ijedünk, mikor bekopog a postás, vagy ha éjszaka távirattal riasztanak fel álmunkból. Él az Úr, mitől féljenek (az Ő) gyermekei?

Igazi országunk a mennyben van

"...mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van" (Zsid 10,34).

Földi vagyonunk veszendő, nem maradandó. Isten azonban maradandó kincset ígért nekünk dicsőséges országában, és mi ezt az ígéretet annyira megbízhatónak tarthatjuk, hogy máris az örökkévaló birtok tulajdonosának érezhetjük magunkat. Már most a miénk. Azt mondják: "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok", de nekünk megvan a verebünk, és a túzok is a miénk. Máris miénk a menny. Megvan rá a jogcímünk, zálogunk van rá, sőt már megízleltük első gyümölcsét is. Nemcsak "hallomásból" tudunk róla, hanem már meg is tapasztaltuk.

Mivel tudjuk, hogy odaát vár ránk ez az értékesebb (vagyon) "kincs", hogyne kárpótolna ez a jelen veszteségeiért. Elveszthetjük a pénzünket, de ez a kincsünk biztonságban van. Elveszthetjük az árnyékot, de a valóság a miénk, mert Megváltónk él, és a számunkra készített hely megmarad örökké. Jobb birtokunk, értékesebb vagyonunk, nagyobb ígéretünk van, s mindennek alapja a vele való örök szövetség. Örvendezzünk ezért, és mondjuk az Úrnak: "Mindennap áldalak téged, dicsérem nevedet mindörökké" (Zsolt 145,2).

Öröm a kivetettnek

"Halljátok az Úr Igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlöinek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az Úr, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak" (Ézs 66,5).

Ez az igevers e kis könyv olvasói közül legföljebb talán csak egyhez szól ezer közül, de az Úr ezt az egyet ezzel az Igével akarja felvidítani. Imádkozzunk mindazokért, akiket emberi közösségek igazságtalanul kitaszítanak. Bárcsak megvigasztalná az Úr az ilyeneket!

Ez az Ige azokhoz az igazán kegyes emberekhez szól, akik őszintén félik az Úr Igéjét. Az ilyeneket olykor gyűlölik a testvérek és szentségük és hűségük miatt kivetik maguk közül. Milyen nagy keserűség lehet ez nekik, annál is inkább, mert hitük miatt vetik ki őket, és ez éppen a vallásra hivatkozva, állítólag Isten dicsősége érdekében történik. Mennyi segítséget kap az ördög "Isten nevében"! Milyen ravasz az ősi kígyó: Isten nevét veszi ajkára, hogy alattomosan megtévesszen, és így marása még mérgezőbb legyen.

Az üldözöttek számára az jelent reménységet, hogy az Úr száll síkra értük. Ő választottainak szószólója és védője: teljes szabadulást hoz az istenfélő ember számára, az üldözők "azonban szégyent vallanak".

Ó, Uram, teljesítsd be ezt az ígéretedet azokon, akiket embertársaik kigúnyolnak!

Adj, de feltűnés nélkül!

"Te pedig, amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Mt 6,3-4).

Nem azoknak szól ez az ígéret, akik azért adakoznak a szegényeknek, hogy lássák az emberek cselekedetüket, mert ezek így egyszer már megkapták jutalmukat, ezért nem számíthatnak rá, hogy még egyszer kapjanak valamit.

Tartsuk titokban, ha jótékonykodunk, titokban, még önmagunk előtt is. Egészen természetesen adjunk, annyiszor és annyit, amennyit csak a szükség kíván, de azután eppúgy ne törődjünk vele, mint azzal, hogy mit is ebédeltünk. Adjunk, de eszünkbe ne jusson önmagunkról azt gondolni: "milyen nagylelkű voltam!" Hagyjuk a dolgot Istenre, aki mindent lát, mindent megjegyez és mindent megjutalmaz. Áldott az az ember, aki titokban cselekszi a jót: különleges örömet nyer ennek fejében. Olyan ez, mint a csendben elfogyasztott kenyér, amely ízletesebb, mint a királyok lakomája. Hogyan lehetne részem ebben az ízletes eledelben még ma? Úgy, ha kiárad lelkemből a jóság.

Ma itt és majd odaát maga az Úr gondoskodik a titokban adakozók jutalmáról. Ő tudja, hogy hogyan és mikor jutalmazzon, és jutalma a legjobb lesz. Ezen ígéret igazi jelentőségét azonban az örökkévalóságban fogjuk majd teljességgel meglátni.