Kedves NX!
Először is azt hiszem, hogy Pauler kicsit "költői" kérdését telibe sikerült megválaszolnod - köszi!
S amikor a fáradtságról beszélsz - bár nem mondod külön - de talán Te is sejted, hogy két különböző fajta fáradtságról van szó:
az első az a fajta - az ítélgetésre vezető út fáradtsága - amely nem esik jól az embernek, mert még ha tagadja is, a szíve mélyén azért valami mégis azt súgja, hogy most valami rossz dologba (a saját balgaságodba...pl) fáradtál bele...és nem érdemled meg, hogy új erőt kapj...
a másikfajta, amikor magát/magáét megosztva ad...valami jót...nos, szerintem ez az a bizonyos "jóleső fáradtság" - mi miatt nem szoktunk panaszkodni - sőt beszólni sem... - mert éppen azt érezzük meg, hogy annál, amit adtam, többet kaphatok vissza!

üdv
n.
ui: úgy érzed, hogy beszóltam?
nem akartam vóna,
csak az a régi rongyos mindig visszaköszön.
n.

--Kedves nX!

-Arról volt szó, hogy rágjuk meg kicsit jobban.- Ezért hozakodom elő
azzal, amit még mindig nem értek a szavaidból.

-Az a része, hogy "csak igaz itélheti meg a bűnöst" - talán egyértelmű.
Csak Jézus az: Igaz.- Csak Ő ítélheti el, meg a bűnöst. -

-A folytatásodra térnék ki: " de amely pillanatban magát ítéli meg az
ember, immár nem bűnös, hanem igaz. "

-Ezt hogy érted ? -

Üdv.
L.

Kedves Loisz!
Ne szomorkodj. Nézd, Jézus mondja:

"A vámszedő pedig távolabb állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgamas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment el házába..."

Szép hetet!
n.

Bocsánat, hogy beleszólok, csak épp ráesett a pillantásom a vámszedős történet végére és gondoltam leírom, ami eszembejut róla: a megtérést Isten mukálja ki az emberben, nem tudom magamat megtéríteni. Következésképp a bűnbánathoz (mely a megtéréssel jár) szükséges bűnfelismerésem is Tőle származik. Attól kezdek Hozzá vonzódni, hogy Szent Szelleme megérint és meglátom a rosszat abban, ami addig nem tűnt rossznak, vagy rossznak tűnt, de nem utáltam, utána pedig megutálom. Attól, hogy én kiáltok fel, hogy bocsásson meg nekem bűnösnek (más nem is kiálthat fel helyettem), csak annyi történt, hogy felismertem ezt a helyzetet (ti. hogy bűnös vagyok), de szerintem ez máris azért következhetett be, mert megismervén az Igazat, Ő megítélt engem. Így -én legalábbis úgy látom- a vámszedőt is Isten ítélte meg, ő csak -nem tudván ellenállni az Igaz vonzásának- kimondta, ami ebből következett.

Így pontos! Köszönöm.

Kedves S!
Úgy gondolom, hogy NX csak továbbgondolt egy olyan sort, amit Te leírtál...mert annak a gondolati sornak az utolsó tagja olyasmi lehet:
amikor eljut oda, hogy felismeri és elismeri (igaznak tartja) az Isten rá vonatkozó ítéletét és ezt ki is tudja/meri mondani - abban a pillanatban Isten "másik igazsága" a kegyelem igazsága válik rá nézve érvényessé.
- És ez van nx második mondatfelében...

Valószínűleg túl sokat szövegeltem a lényeg csak az szeretett volna lenni, hogy szerintem ott is az Igaz ítél, nem a bűnös. És örülök, hogy egyetértünk.

Zsoltárok könyve 133. rész
1. Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
2. Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
3. Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!

még annyi jutott eszembe a lelkigondozásról, hogy az Úr Jézus:
- tanította a tanítványit, mielőtt kiküldte őket
- kettesével küldte őket a az emberek közé
- szeretettel mentek, nem félelemmel és nem dühösen, menteni igyekeztek embereket

Nyilván abban is tapintatos volt Jézus, hogy kit kivel "párosított". Van, amikor azt gondolom, hogy ezeknek a körülményeknek egyáltalán nincs jelentősége, mert az Úr elég ahhoz, hogy két össze nem illőt is összecsiszoljon. Máskor meg - talán, amikor a körülményekre nézek - azt érzem, hogy roskasztó dolog olyan emberrel együtt dolgozni, akivel (ha Jézus nem lenne), nem biztos, hogy egy légtérben meg tudnék lenni. Ez nyilván rólam is sokat elmond.
Ugyanígy, vajon kell-e valami személyes adottság (ez is ajándék) a lelkigondozáshoz? Vagy elég csak alázattal elvenni minden pillanatban az Urunkét, mert ez nagyobb függőséget jelent? Nem is tudom.
n.

Tegnap este a ffi körön a szenvedés volt a téma és jó megérteni, hogy nem mazohistának nevel az Úr, tehát ne keressük a szenvedést, de ha ebben kell Krisztust követnünk, akkor ott se hagyjuk el a lábnyomát.
Szóval jó azzal szolgálni/kiküldetésbe menni, akivel az Úr összecsiszolt.

Pállal van aki ment a misszióba a pogányok közé, aztán van aki nem ment, lemondta a közös utat, attól még mind a ketten hívők maradtak, csak nem együtt szolgáltak...

Azt gondolom, hogy a munkatársi kapcsolat nem egy életre szóló kapcsolat.Menet közben változhat egyiknek-másiknak a látása, s ez szakításhoz vezet. Az a jó, ha utána nem kígyót-békát mondanak egymásra, hanem őszinte szívvel kívánnak áldást a másik munkájára.

Ha a munka a cél, akkor biztos, hogy nem lehet összekötni egy egeret egy elefánttal- igaz, hogy az egér még így is biztos lesz a dolgában...ismeritek a viccet:a hídon együtt mentek, s azt mondja az egér: hogy dübörgünk mi ketten.