|
Márk 14,3.Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, a mint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, a kinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt az ő fejére. 4. Némelyek pedig háborognak vala magok között és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása? 5. Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene. 6. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok őt? jó dolgot cselekedett én velem. 7. Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek. 8. Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre. 9. Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.
Lassan kétezer év telt el azóta hogy jézusnak ez a kijelentése elhangzott, és tény hogy ez a történetvalóban nem merült feledésbe. Viszont úgy érzem, hogy nem elég csupán felemlegetni, meg is kellene minél jobban érteni a jelentőségét, megérteni mi is történt valójában és hogy az miért olyan fontos a mi számunkra is. Miért szerepel ez a történet az evangéliumban? Mert az evangélium benne van ebben a történetben. Nem csupán egy vacsora a sok közül, hanem egy kiemelkedően fontos esemény jézus életében. Ezt a történetet általában a teológusok a szociális kérdéssel összefüggésben, az egyháznak a szegényekhez fűződő viszonyával és kötelességeivel szokták összekötni és magyarázni. Református útmutatónk is ma reggeli magyarázatában ezt taglalja csupán. Valójában ennél sokkal fontosabb esemény zajlott itt le, ha jobban megvizsgáljuk. Jézus életének voltak hétköznapi eseményei és voltak kiemelkedő pillanatai, amelyek túlmutatnak önmagukon. Az ilyen pillanatoknál a helyszín éppolyan fontos, mint maga az esemény. Ez az eset ahogyan olvassuk, egy leprás ember házában zajlott le. Itt rögtön meg is kell állnunk egy szóra, mert efelett is túl könnyen napirendre szoktunk térni. Jézus szándékosan lépte át az emberek által oly fontosnak és áthághatatlannak tartott határokat, fizikailag és szellemileg egyaránt. Fizikailag amikor pl. átment Samárián amit minden hívő zsidó ember messzire elkerült, mivel a samáriabeliek eretneknek számítottak. Salamon halála után, i.e. 931-ben kettészakadt az egyébként is kicsi ország. Tíz törzs hátat fordított Salamon utódának, és északon egy új országot alapítottak, amelyik megőrizte az Izráel nevet. Két törzs hű marad Salamon utódához, és ők délen, egy kisebb területen szintén önálló államként kezdtek működni. A főváros, Jeruzsálem, délen maradt, Júdának volt a középpontja. Itt volt a templom. Az első északi király, Jeroboám, semmiképpen nem akarta, hogy átjárjanak az ő polgárai a déli országrészbe, Júdába, templomba. Ezért berendezett két szentélyt az ország területén, szépen arányosan elhelyezve, ott felállított egy bikaformájú bálványszobrot és azt tisztelte a lakosság. 721-ben Asszíria lerohanta ezt a kicsi országot, és a A fogságba hurcoltak helyére az asszírok a birodalom különböző területeiről különféle népcsoportokat telepítettek. és idővel összekeveredtek az otthon hagyott zsidókkal. Ebből a keverék népből jöttek létre a samaritánusok. Minél vallásosabb volt egy zsidó ember annakidején, annál nagyobb távolságot tartott ettől a népcsoporttól, és ha dolga akadt az ország túlsó végében, akár többnapos kerülőutat is beiktatott hogy samáriát megkerülhesse. Jézus azonban szándékosan és tudatosan átlépte ezt a határt fizikailag és szellemileg egyaránt. Gondoljunk csak találkozásáras és beszélgetésére a kutnál a samáriabeli asszonnyal. Ez csak egy példa a sok közül. Átlépte a határokat, de nem a lázadás és a polgárpukkasztás, hanem a szeretet és a szolidaritás szándékával!
Egy leprás ember háza nem sok vendéget látott. A lepra egy sokáig gyógyíthatatlan, emiatt félelmetes betegség volt nemcsak Izraelben, de az egész világon.
III Mózes. 45. A poklos ember pedig, a kin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! 46. Mindaddig tisztátalan legyen, a míg rajta van a fakadék, tisztátalan az; csak ő maga lakjék, a táboron kivül legyen az ő lakása.
Ezt az embert Jézus meggyógyította, de az emberek bizonyára sokáig tartottak még a velevaló szorosabb együttléttől. Az hogy Jézus bement a házába és másokat is magával vitt, arra tanít bennünket, hogy ne féljünk közösséget vállalni a társadalomból, valamilyen oknálfogva kívülrekedt emberekkel. Számunkra ki eshet ilyen kategóriába? A betegek a szegények az öregek a sérültek? A különcök, a más országból bevándoroltak, a politikailag másként gondolkozók, vagy akik valamilyen régi sérelmek okozói számunkra? Simon nemcsak leprás, de farizeus is volt, akinek különösen érthetetlen lehetett ez a betegség, amit büntetésként éltek meg sokan. Akár valamelyik rokonunk? Úgy érezzük ha el is mennénk, nem tudnánk számukra semmitsem mondani, tenni? Jól érezzük, a saját erőnk és bölcsességünk nem is elég. Jézussal együtt kell menni, az Ő üzenetével és megtapasztalhatjuk, hogy Jézus megelőz bennünket és már ott van mire mi belépünk. Én dolgoztam szociális gondozóként és számos olyan lakásban jártam, ahol hónapokig én voltam az egyetlen vendég.
Bizonyára vannak akik elmondhatják magukról, hogy ők maguk is ilyen „leprásként” élték az életüket, mindenki által elkerülve, míg egy napon Jézus be nem lépett az életükbe és most szabad emberként sok testvérrel körülvéve élik a mindennapjaikat. Milyen jó felismerni önmagunkat egy egy bibliai szereplő képében.
Bement hát Jézus egy leprás ember házába és másokat is magával vitt. Egy asszony is volt a társaságban, akinél alabástrom edény volt valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörve az alabástrom edényt kitölté azt az ő fejére. Az asztal mellett ülők megbotránkoztak, pedig aki ismeri a szentírást, az nagyon is jól tudja mit jelent egy ilyen esemény.
II Mózes 30. 22. Ismét szóla az Úr Mózesnek mondván: 23. Te pedig végy drága fűszereket, mirhát, jóillatú fahéjat, és illatos kalmust. 24. Kásiát és egy hin faolajt. 25. És csinálj abból szent kenetnek olaját, elegyített kenetet, a kenetkészítők mestersége szerint. Legyen az szent kenő olaj. 26. És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját. 29. Így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek: Valami illeti azokat, szent legyen. 30. Kend fel Áront is és az ő fiait is; így szenteld fel őket papjaimmá. 31. Az Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja legyen ez nékem, a ti nemzetségeiteknél is.
1. És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt. 4. És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled? 5. Ő pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra. 6. Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje! 7. Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. 10. elvezeté Isai Sámuel előtt mind a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. 11. Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön. 12. Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az.
Ezeknek a megbotránkozó embereknek a megértéséhez (mert nem elítélnünk, hanem megértenünk kell őket) a kulcs az előbb felolvasott igében található: mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.
Ők egy asszonyt, más evangéliumokban úgy olvassuk, egy bűnös asszonyt láttak, esztelen pazarlást, túláradó hódolatot ami bizonyára az illetlenség kategóriájába is eshetett. Ilyen történettel is találkozhatunk már a szentírásban:
IISámuel 6, 20: Mikál mondta: Milyen dicső volt ma Izrael királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, mint ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni! Dávid erre ezt felelte:Az Úr színe előtt jártam szent táncot Igen az Úr színe előtt és még ennél is jobban megalázkodom és még alábbvalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak engem a szolgálók akiket te emlegetsz.
Már maga az érintés is tabu ebben a kultúrában, különösen egy asszony részéről. Ahogyan a botránkozás hátterét a szereplők neveltetése és emberi mentalitása adta, úgy ennek a túláradó hódolatnak az eredetét is az asszony személyes élettörténetében találjuk. Márk evangéliuma nagyon szűkszavú, de Jánostól tudjuk, hogy ez az asszony nem volt más mint mária, mártának és lázárnak a testvére. Más helyeken találkozhatunk vele mint bűnös, egyenesen mint ördögöktől megszállt asszonyként, akit jézus megszabadít, a házimunkát is elhanyagoló, minden szóra szomjas szívvel és lélekkel figyelő tanítványként és testvérét sirató, majd feltámadását is megtapasztaló lánytestvérként is. Máriának minden oka megvolt a hódolatra. Találkozásuk első pillanatától fogva erősen kötődött a mesterhez, érezte, hogy minden perc ajándék amit a társaságában tölthet. Azon kevesek közé tartozott akikre nem volt érvényes a sámueli ige, és nem csak hogy azzal nem törődött ami az ő szeme előtt volt, a felszínnel, de azzal sem mások mit szólna az ő cselekedetinek felszínéhez. Jézusnak mindkét alkalommal személyesen kellett őt megvédeni és milyen nagy kegyelem, ha valakit személyesen jézus véd meg! Tanulhatunk tőle, mert tudott különbséget tenni a fontos és a sürgős dolgok között, ami manapság, amikor mindenki elfoglaltnak és túlhajszoltnak érzi magát nagyon fontos képesség, mert sok esetben lelki békénk, hitünk épülése vagy éppen leépülése a következménye annak, ha csak sodortatjuk magunkat az eseményekkel, feladatokkal. Úgy képzelem, hogy amikor nem volt Jézus mellett, akkor is sokat gondolkozhatott jézus szavain és személyén, de amit aztán megtapasztalt az minden képzeletet felülmúlóan nagy volt. Ez a nagy megtapasztalás egy nagy tragédiával vette kezdetét. Jézus emberi szemmel nézve távol van, amikor testvére lázár hirtelen súlyosan és gyógyíthatatlanul megbetegszik. Szülőkről, házastársakról nem olvasunk sehol, talán már régebben meghaltak, valószínű hogy a három testvér együtt, egymást segítve, egy házban élt és lázár mint ennek kis csonka családnak a fenntartójaként is nagyon fontos szerepet töltött be. Erről nem szoktak beszélni, pedig nagyon fontos részei a történetnek, amik sokszor megmagyarázzák a szereplők időnként szokatlan reakcióit, illetve segítenek nekünk abban hogy jobban megértsük őket. A történettest haszontalannak tűnő tagjai, amik ahogyan pál apostol is írja időnként fontosabbak, mint a test jól látható és hangsúlyosnak vélt tagjai. Megbetegszik az egyetlen családfenntartó báty, akivel bizonyára nagy szeretetben éltek együtt és jézus nincs sehol. Vagyis van valahol, de valahol nagyon távol, elérhetetlen messzeségben. Egy darabig van még remény, jézus bármikor megérkezhet, hiszen értesítették, de telnek a napok és lázár meghal. Aki volt már hasonló helyzetben amikor ugyan már találkozott egyszer jézussal, talán már meg is szabadult általa valamiből de úgy érzi jézus hirtelen nagyon messze került, jóllehet nagyon nagy szükség lenne rá az tudja mit érezhetett mária. Talán még nagyobb a mélység, mintha soha nem is találkoztak volna, nem is lett volna soha reménység. Jézus ebben a legnagyobb mélyésben és szomorúságban jelent meg, és tette amit tett, adta vissza lázárt családjának, a testvért, a családfenntartót és mutatta meg hatalmát nemcsak a betegségek és a megkötözöttségek és a betegségek, de a halál felett is. Ezek után ki merné azt mondani, hogy pazarlás a drága olaj, hogy illetlen az érintés? Az élet és halál ura ennél sokkal de okkal többet érdemel azoktól akiket megszabadított. Egy egész élet kevés a hálaadásra. Azt olvassuk, hogy a kenet különösen drága volt, én úgy képzelem, hogy mária nem egyszerűen a spájzból vette ki a többi közül, nem lehettek különösebben gazdagok. Én azt hiszem külön erre az alkalomra vette és talán ő maga sem tudta mire készül vele. Nem törődött azzal mibe kerül sem azzal mit szólnak majd a többiek. Jánosnál olvassuk hogy maga lázár is ott ült, jézus nemrég jött meg, túlvagyunk a hihetetlen várakozással körülvett jeruzsálemi bevonuláson, amit mindenki a hatalomátvétel kezdetének isten országa eljövetelének és a római elnyomás végének, az ószövetségi próféciák beteljesedésének, a teljesség és az örökkévaló diadalmas uralkodás időszakának vélt és várt. Nem tudom el tudjátok-e képzelni ennek a pillanatnak a nagyszerűségét. Egy megtisztított leprás házában egy feltámasztott halott társaságában a jeruzsálembe bevonult jézus ül az asztalfőn. Aki nem arra néz ami a szeme előtt van az csak egyet tehet ilyenkor, megadja a királynak ami a királyé, a hódolatot. Aki azt nézte ami a szeme előtt volt, az legfeljebb fáradt, poros ruhás, egyszerű és szegény emberek csoportját látja akik összegyűltek egy farizeus házában.
Mária hódolatát fejezi ki és egyben valami nagyon fontosat is tesz, nem tudni tudatosan vagy önkéntelenül királlyá keni jézust. És jézus nem utasítja el. Ebben az a különös első nekifutásra, hogy korábban már mások is próbáltak hasonlóval kísérletezni, de akkor jézus ezt nem fogadta el. Tömegek jutottak arra az elhatározásra, hogy jézust királyukká tegyék, de jézus mivel nem azt nézi ami a szeme előtt van hanem azt is látja ami az ember szívében van nagyon jól tudta, hogy valójában ezek az emberek nem azt akarták hogy ő uralkodjon felettük, hanem csak azt hogy jézus hatalmának felhasználásával megszabaduljanak minden kötelesség és nyomorúság alól. Ők valójában csak egy szuperfegyverként akarták felhasználni jézus erejét de neki engedelmeskedni az ő tanításai szerint élni már nem akartak. Megtörténhetett volna emberi szemmel nézve minden szépen, a királyi palotában a főpapok által elismerve ülhetett volna trónra és bizonyára a főpapok kenték volna fel olajjal, de minden látszat ellenére ez csak egy üres színjáték lett volna valójában. Ehelyett a valódi felkenetés egy leprás mások által elkerült egyszerű hajlékában egy sokak által megbélyegzett asszony által történt meg, születéséhez és életének egyszerű tisztaságához hasonlóan. De megtörtént és ez nagyon fontos. Miért is? A kérdés így is feltehető akar-e jézus egyáltalán uralkodni? Jézust szeretjük úgy ábrázolni, mint aki szelíd, gyöngéd, türelmes, kedves, halkszavú. A bárány jézus vagy ami még rosszabb a betlehemi jézuska, amolyan mindenki kedvence. Amikor ilyennek ábrázoljuk jézust akkor valójában csak egy egyoldalúan leegyszerűsített mondhatni hamis istenképet hozunk létre ami csak arra jó hogy a saját lelkiismeretünket nyugtassuk meg vele. Egy ilyen istennek a szava lehet szép, de korántsem kötelező érvényű, addig engedelmeskedünk neki, amíg az nem áll szemben a saját érdekeinkkel. Ahogyan heine mondta isten majd megbocsát, az a mestersége. A valóság ezzel szemben más. Jézus a tulajdon vérével váltott meg bennünket és határozott tervei vannak velünk, az életünkkel. Van egy nagyon elgondolkoztató mondat a bírák könyvének végén: Bírák 21, 25: Abban az időben nem volt király Izraelben. Mindenki azt csinálta amit jónak látott.
Ha mint tükörbe nézünk bele ebbe az igébe felismerjük magunkat. Ha nincs király, azt csinálunk amit csak jónak gondolunk. Így volt ez évezredekkel ezelőtt is és így van ez most is, ma különösen is látjuk magunk körül és magunkban is ennek minden romboló következményét. Még a keresztyének között is sokan élnek így, hisznek jézusban, de ritkán gondolnak arra, hogy jézus teljes neve nagyon is fontos üzenetet hordoz. Jézus krisztus, azaz felkent. Héberül messiás ami ugyanazt jelent, a felkent. Uralkodó akinek engedelmességgel és tisztelettel tartozunk. Van aki csak jézuskáig jutott el a hitben, de van akinek az életében, ahogyan mária életében is beteljesednek az ige szavai. Efezus 5,14: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus. Jól vigyázzatok tehát hogyan éltek, ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Neked felragyogott már a krisztus? Nem egyszerűen jézus, hanem jézus a krisztus? Döntéseid és cselekedeteid mutatják meg ezt igazán. Máriáról van egy nagyon fontos kijelentése jézusnak: megtette ami tőle telt. Mindenki más képességekkel jött a világra és más a feladata is. Nem másokhoz kell hasonlítgatnunk magunkat, csak arra kell gondolnunk, mondhatja-e jézus ránk is máriához hasonlóan: megtette ami tőle telt. Cselekedeteink értékelésénél segíthet még egy dolog azzal szemben hogy másokéhoz hasonlítgatnánk. Jánosnál van még egy nagyon szemléletes félmondat. Az ő evangéliuma számos helyen tartalmaz olyan személyes megfigyeléseket, amik a jelenlévő szemtanú emlékezetében maradhattak csak meg. Ő azt írja mikor mária felkente jézust a kenet jó illata betöltötte az egész házat. Cselekedeteinknek szaga van vagy jó illata? Amikor isten dicsőségére gondolva cselekszünk valamit annak következményei vannak, melyet mások is észrevesznek. Persze ahogyan akkor is vannak akiket még a jó illat is megbotránkoztat. Sokan mondják a tisztaságot látva hogy az csak képmutatás lehet, hogy adományodból jobb lett volna az éhezőket megsegíteni. Akár mondjuk ha valaki templomunk építését támogatja. Arra már nem gondol, hogy egy templomban olyan lelki éhség elégülhet meg nemzedékről nemzedékre amit semmilyen táplálék nem pótolhat. Gyermekeink ismerhetik meg jézust a krisztust tanulhatják meg hogy ő több mint egy karácsonyi ajándékautomata, hogy ő egy valódi király, aki rendet és békét akar az ő országában. Nekünk ilyen királyunk van, örökkévaló hatalommal és el nem múló dicsőséggel. És ennek a királyságnak a földi kiábrázolása itt a leprás simon házában történt meg. Ez legalább olyan nagy esemény volt mint a keresztelő a jordán partján. És épp olyan fontos is volt. Jézus tudatosan betartotta az előírásokat, emlékezzünk ker. jánoshoz címzett szavaira és a számtalan próféciára amiket életében betöltött. Még a tanítványok sem jöttek rá mi is történt valójában, de ez nem túl meglepő annak fényében ahogyan egészen jézus feltámadásáig viselkedtek, mintha csak lepel lett volna a szemük előtt. Ők is sokszor csak azt látták ami a szemük előtt volt. Mária a szemükben a megszabadított, de alapjábanvéve mégiscsak egy bűnös nő volt, aki ilyen szakrális dologra teljesen alkalmatlan. Jézus viszont arra tanít, hogy akit a fiú megszabadít az valósággal szabad, vagyis tiszta, mindegy hogy milyen volt korábban, legyen az akár egy leprás akár egy bűnös. Akit betölt isten szentlelke az lehetett korábban bármilyen megkötözöttség által megszállva, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel van felruházva mint sámuel is aki dávidot felkente. Ez éppoly felszabadító lehet ránknézve is. Persze ez lehet paradoxon valaki szemében hogy egyszerre beszélek szabadságról és uralkodásról, de ahogyan a halaknak a víz adja a szabadságot és a madaraknak a levegő, úgy a keresztyének számára jézus uralma az az éltető közeg amiben szabadok az engedelmességre. Nem kell félniük, aggodalmaskodniuk, sem tanácstalanságban vergődniük. Tudják hova mehetnek, ha erőre békére örömre van szükségük. Egy leprás ember házában egy halott társaságában is találkozhatnak jézussal, a krisztussal. Számomra ez egy csodálatos felismerés volt és nagyon hálás vagyok az úrnak hogy felkészülhettem erre a mai igehirdetésre mert jóllehet már sokszor olvastam ezt az igét, a valódi mélységeit csak most érthettem meg. Talán az is elterelte a figyelmemet, hogy jézus bár elfogadja és védelmébe veszi mária cselekedetét, azzal magyarázza azt, hogy ez egyúttal az ő temetési szertartásának a része. De ez valójában nem mond ellent mindannak amit idáig mondtam, mert jézus az egyetlen uralkodó a történelemben akinek az uralma a halálával veszi hivatalosan a kezdetét. Mielőtt kileheli a lelkét azt mondja: elvégeztetett, de ez azt is jelenti, megkezdődött. Kifizettem értetek a váltságot, kettéhasadt a kárpit, beköszönt az újszövetség kora. Még egy dolog utólag is megerősített meggyőződésemben. Az interneten készülés közben találtam egy apokrif evangéliumra ami így kommentálja ezt a jelenetet:
János esszénus evangéliuma: . Jézus hat nappal a peszah előtt ment Betániába, ahol Lázárt találta, akit feltámasztott a halálból.
2. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel. Lázár pedig egy volt azok közül, akik együtt ültek vele asztalhoz.
3. Mária, hitt Jézusban, mint az elküldött Messiásban, és be akarta őt kenni, mint Izrael királyát, mert Jézus szülei mindketten Dávid házból valók voltak, közvetlen vonaltól.
4. Így Jézus volt Izrael jog szerinti hercege a próféták törvénye szerint.
5. Mária elővett egy edényt, mely tele volt igazi, drága, jó illatú nárdus olajjal, és bekente Jézus haját és lábait, és lábait hajával szárította meg. Jézus hagyta ezt, hogy az Írás beteljesedjen. A ház megtelt az olaj illatával.
Az hogy egy evangélium apokrif, csak annyit jelent, hogy nem állt mögötte apostoli tekintély, de nem jelentett egyet azzal hogy valami eretnek. Én úgy érzem erre a részre is igaz ez a megállapítás. Nagy titok előttem, hogyan szorult ez a történet ennyire háttérbe, hiszen ez az esemény volt jézus legális királyságának a földi jele és bizonyítéka, aminek minden hívő ember életére kiható következményei vannak. Ő a mi hallhatatlan királyunk és mária volt aki ezt felismerve az atyaisten eszköze volt ennek kiábrázolásában. Egy személyben élte át a teljes evangéliumot, a szabadulást a bűnbocsánatot a feltámasztást és a feltámadást is, hiszen ezek után már természetes, hogy jézus feltámadásának is első legkorábbi szemtanúja volt. Jézus még nem ment el az atyához, de mária már találkozhatott vele. Azt kívánom minden kedves testvéremnek, hogy átélhesse ő is ezeket a csodákat.
Ámen.
_________________
szerintem...
|
- elismerésem!