Idézet:
Tény hogy a gazdagság veszélyes dolog, úgy általában az élet, tehát a szegénység is.
üdv
ex
Azért nem kell elkeverni a dolgokat és valamiféle kegyes generálszósszal leönteni mindent, mintha ugyanakkora veszély lenne a szegénység is, mint a gazdagság. Az Ige ugyanis nem erről szól.
A keresztyén élet isteni rendjét arról lehet elsősorban felismerni, hogy mennyire egyeztethető össze a világi erkölccsel. Arról, hogy botrány-e valami a világi ember számára vagy nem. Jézust a világ azért nem tudja bevenni, mert annyira idegen az ő erkölcsétől, s az ő élete világi szemmel nézve a legnagyobb bukástörténet.
A gazdagság utáni vágy a három fő kísértés (a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése) közül az egyik, s mint ilyen a világi értékrend alkotórésze. A krisztusi élet viszont nem ezen értékek mentén, hanem éppen ezekkel szembefordulva valósul meg.
A Krisztus-követő ember visszatérő élménye, hogy
[i]nincs erőm, nincs emberem, nincs aranyam és ezüstöm,[/i] és ez a nincs az, ami állandó, boldog függésben tartja Urától. A gazdagság ezt a függést szüntetheti meg, nem mondom, hogy minden esetben, de nagyon nagy a kísértés. A másik dolog, amiben a pénz kísértést jelent, hogy túlságosan evilágivá teszi a törekvéseinket. Úgy értem, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a gazdag hívő a földi paradicsom megvalósítását előnyben részesítse az evangélium hirdetésével szemben.
Lehet hogy távolról érkezettnek tűnik a példa, de jobban érthető talán, mire gondolok, ha Jóbra utalok. Jób gazdag emberként kezdte és gazdag emberként fejezte be. De ahhoz, hogy szemtől-szembe lássa Istent, az kellett, hogy elveszítse a gazdagságát – akár anyagi, akár szellemi értelemben. Nem tudom, így van-e, de az az érzésem, hogy az Ószövetségben elsőként ő az, aki a földi áldásokon túl tekintve meglátja, hogy nem ezen a világon van nekünk a boldogságunk, aki a mennyei boldogságot a szenvedései árán megtapasztalta. Nagyon szép az az út, amit megtesz az ószövetségi gondolattól:
„Eltűnt a felhő, elszállt.
Éppígy nem jön vissza,
aki leszáll a holtak hazájába.
Nem tér vissza házába többé,
sem lakóhelyén nem tudnak többé róla”
ezen a háborgó gondolaton keresztül:
„ Ha abban kell reménykednem,
Hogy a holtak hazája a házam,
a sötétségbe vetettem meg az ágyam,
Ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem,
A férgeket pedig anyámnak és nénémnek,
hol van ebben a reménység,
ki tartja ezt reménységnek?
Velem együtt száll a holtak hazájába,
ha együtt hanyatlunk a porba.”
egészen eddig:
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él,
És utoljára megáll a por felett,
S ha e bőröm szétfoszlik is,
Testemben látom meg az Istent.
Saját magam látom meg őt,
Tulajdon szemeim látják meg, nem más,
Bár veséim is elhalnak bennem.”
Ez azért jóval több, mint a földi gazdagság áldása.
Szerintem ez a Krisztus evangéliuma. Hogy merjük elveszíteni a gazdagságunkat, ha valami többre vágyunk, mint a kellemes élet, mert Isten csak annak mutatja meg magát szemtől-szembe, aki vállalja ezt a kockázatot. De annak tutira megmutatja.
Az is igaz, hogy nekünk, újjászületetteknek, nem a történelmi Krisztussal van elsősorban dolgunk, (akinek élete persze mindenben példa kell hogy legyen számunkra, de mégsem erről az utánzásról szól elsősorban az életünk), hanem az újjászületett Krisztussal, aki feltámadásával erre a földi életre is sokféle áldást hozott számunkra. De kérdés, hogy vajon a hívők gazdagsága szerepel-e Krisztus evilági ígéretei között? Van-e ilyen ige, ahol erről lenne szó? A feltámadott Jézus mit mond a tanítványoknak? Ilyeneket:
- én veletek leszek a világ végezetéig,
-íme, elküldöm, akit Atyám ígért,
-akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, mérget isznak, stb.
Gazdagságról sehol sincs szó. A gírák példázatát nem érdemes érvként felhozni, az ugyanis nem a gazdagságról szól!
A szegénység-gazdagság kérdésében is, de általában is jó, ha nem a „Ki mint él, úgy ítél” elv alapján vitatkozunk, és ehhez próbáljuk összekaparni a megfelelőnek vélt igehelyeket, hanem fordítva. Nem az Igén állva, hanem alatta.
üdv.
n.