exrefis írta:
rosta írta:
Nem szép dolog mások szólongatása, amikor te akarnál szólani. Ha valami nyomja a bögyödet, hát akkor add elő, hogy mi bánt, megteszed te azt máskor is, nem kell téged biztatni... !
Megteszem, ha a többiek nem teszik meg, de komolyan mondtam, amit mondtam. Isten igéjét is fehéren feketén visszautasítod, ha én mondom neked. Ezért szólítok reformátusokat, hátha tőlük jobban elfogadod.
üdv
ex
Kedves Ex.
Én nem vagyok refis. így tőlem sem vennének el semmit.
És tiszteletben tartom hitüket ha valóban megnyugvást találnak benne.
Az viszont nem tetszik hogy gyakorlatilag elvágják a lehetőséget a felnőtt megtért keresztségtől hiszen már megvan keresztelve úgy hogy meg sem tért.
Sajnos meg sem értik mi a különbség.
Sőt ahogy látom ellenség aki Jézushoz ilyen formában közeledni akar.
Még akkor is ha ez egy belső késztetés amit úgy látom sokan nem éltek át így ezt sem érthetik.
Így ez értelmetlen vita ami nembiztos hogy javukra szolgálna mivel ők nem is tudnának változtatni ezen.
Tudod az ilyen beírás szomorít el:
Aszti írta:
Idézet:
-másik véleményem inkább személyesebb és emberibb, persze (én)keresztényi szemszögemből
szerintem egy nagyszerű élmény lehet alámerülni miután megtér az ember, és ez kisgyerekként nem adatik meg, sőt nem is a gyerekről szól, hiszen én nem emlékszem arra mi történt nem tudtam átérezni a súlyát, ezzel egy nagyszerű élménytől lettem megfosztva,
Ez nem csak egy élmény hanem ez is.
Rm 6,
3. Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?
4. Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.
--
Rm 6,
4.
Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által,
azonképen mi is új életben járjunk.
Bizony halálában keresztelkedtünk meg vele együtt és benne vele együtt éljük az új életünket.
Ezt átérezni pár hetesen mikor még néhány felnőtt sem képes?
Elég szomorú.
De ha Isten nem tudja kijelenteni számukra akkor mi hogy fogjuk?
Hiszen naponta olvassák az Igét.