És a prófétálásról, amely ugyanannak a konferenciának a része, mint amit az előbb betettem.
Idézet:
A profétálás
1Kor 14,1-9
1 Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 2 Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez; mert senki sem érti, hanem lélekben szól titkos dolgokat. 3 Aki pedig prófétál, emberekhez szól épülésre, intésre és vigasztalásra. 4 Aki nyelveken szól, önmagát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi. 5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön. 6 Ha pedig hozzátok megyek és nyelveken szólok, testvéreim, mit használok néktek, ha nem szólok hozzátok kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban? 7 Hiszen ha az élettelen hangszer – legyen az akár fuvola, akár lant – nem ad megkülönböztethető hangokat, hogyan ismerjük meg, amit fuvoláznak vagy pengetnek? 8 Mert ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki készül a harcra? 9 Így van veletek is, ha nem érthető nyelven beszéltek: hogyan értik meg, amit mondotok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
Előadás az EBISZ Országos Ifjúsági Konferenciáján, Nagyváradon, 2008. október 18-án.
Nehéz kérdések ezek, mert a lelki ajándékokról még az evangéliumi gyülekezetek véleménye is megoszlik. Megpróbáljuk a bibliai alapelvek szerint fogalmazni meg néhány következtetést. De előbb át kell tekintenünk úgy általában, hogy miről is van szó.
A lelki ajándékok arra adattak, hogy használjanak a gyülekezetnek. Nem csupán az egyénnek, a családnak vagy a világnak, hanem a gyülekezetnek. Ez nagyon fontos alapelv.
Ott van például, a bölcsességnek beszéde (logosz szofiász)... amikor valaki nem a saját értelmére támaszkodik (Péld 3,5-6)... és különleges alkalmakkor különleges ajándékként tükrözheti Isten bölcsességét... amely eligazít bonyolult helyzetekben, biztos koordinátarendszerbe foglalja az eseményeket, és szintézist, világos következtetést közöl... Lásd: Salamon (1Kir 3,16-28 - „vágjátok ketté a gyermeket!”). Jézus (Lk 2,40-52 - a gyermek Jézus a templomban; Lk 13,17 – meggörnyedt asszony meggyógyítása szombatnapon; Lk 20,19-26 – adópénz.
Az ajándék nem folytonos, hanem „adatik”, mégpedig akkor, amikor kell. Bárkinek! Nem beszélhetsz „az én ajándékom”-ról, hanem csak „Isten ajándékáról” a gyülekezet számára. Nem a lelki érettség jutalmazása ez: az új hívő is szólhatja a bölcsesség igéjét, prófétálhat vagy beszélhet nyelveken! Másrészt, ha valakinek adatott egy ajándék, ez nem jelenti azt, hogy ezután mindig rendelkezik vele... Lásd: Pál: 1Tim 5:23 – „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből.” 2Tim 4:20 – „Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.”
Na mármost, a lelki ajándékok között a prófétálás a legnagyobb, a nyelveken szólás pedig a legkisebb.
Vannak „fontosabb” kegyelmi ajándékok: „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra.” (1Kor 12:31 - ta. cari,smata ta. mei,zona). Ezzel a gondolattal fejezte be a 12. részt, és ezzel folytatja a 14. részt, miután a szeretetről, a legfontosabb jellemzőről beszélt: „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat (zhlou/te de. ta. pneumatika,), leginkább pedig, hogy prófétáljatok.” De a két kifejezés nem egyforma!
5 - nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló. 31 - egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen. 39 - törekedjetek a prófétálásra.
Korinthusban a nyelveken szólással lehetett az élre törni, de Pál inkább a prófétálásra bíztatja őket. Kezdjük a fontosabbal, majd – ha marad időnk – rátérünk a kevésbé fontosra is.
1. A prófétálás lelki ajándéka
Hogy megérthessük a prófétálás lelki ajándékát, tanulmányoznunk kell egy kicsit annak gyökereit, az ÓSz-i prófétálást.
1.1. Az ÓSz-i prófétálás
A prófétálás az ÓSz-i időkben egy nagyon fontos szolgálat volt. Mi jellemezte?
A tévedhetetlenség – mivel a próféta által maga Isten szólt. A „meglehet”, „talán”, „valószínű” – nem voltak a szótárjában... A Szentlélektől ihletve szóltak az Isten szent emberei – ezért kétség vagy tévedés nem fért hozzá.
A természetfeletti tekintély – Ez az előbbiből fakad. A jelek és csodák együtt jártak a prófétasággal, amelyek a tévedhetetlen üzenet erősítői voltak. A prófétát épp erről a természetfeletti tekintélyről ismerték fel. Lásd: Zsolt 74:9 – „Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez?” Főképp a jövendölés jele tartozott ide: 5Móz 18:20-22 – „De az a próféta, aki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és aki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta! Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképpen ismerhetjük meg az Igét, a melyet nem mondott az Úr? Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!” Ebből következik –
A kipróbálhatóság – mert a prófétákat meg kellett és ki lehetett próbálni. Épp ezért Jeremiás helyesen cselekedett, amikor megölte a Baál és Astarót 850 prófétáját Kármel hegyén. Valószínű, hogy saját kezével... (1Kir 18:40)
A belső kényszer – Az, hogy a próféta nem tehetett egyebet, minthogy prófétált. Ámós („az én Uram az Úr szól, ki ne prófétálna?”), Jeremiás („nem tehetem”) bizonyságot tesznek erről. Nem pénzért, dicsősségért vagy hatalomért prófétáltak. Semmi érdek nem fűzte őket a prófétáláshoz! Nem vágytak királyi méltóságra, nem kísértette őket az általuk elítélt bűn... Semmiféle érdekük vagy előnyük (tekintélybeli, anyagi vagy politikai) nem volt, prófétáknak maradni. Csak a belső kényszer késztette őket. Még Jónás sem tehetett másképp.
Azonban, van egy-két kérdés, amire nem tudunk válaszolni.
Nem tudjuk pontosan, hogyan kapták az ihletet. Mózes látta az Úr formáját és hallotta a hangját (4Móz 7:89). 12:6-8). Sámuel is hallotta a hangot (1Sám 3), pedig akkor ritka volt az Úr igéje. Jeremiáshoz lett az Úr igéje. Máskor látások és álmok, vagy angyalok továbbították az üzenetet (Zak 2), vagy éppen egy énekes! (2Kir 3:15)
Némely prófécia kanonikus volt, más nem (nem örökítették meg a Szentírásban). Eldád és Médád prófétálása nincs feljegyezve. Jónás üzenete Ninivében ismert, de Amásia idejében való szolgálata nem (2Kir 14:25 – „Ő szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, amelyet szólott volt az ő szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, a ki Gáth-Kéferből való volt.”
A prófécia hossza sem volt mérvadó. Rövid prófécia is lehetett éppolyan nagy horderejű, mint a hosszú. Lásd: Hag 1:13 – „Én veletek vagyok!” – ezt mondja az Úr.
1.2. Az ÓSz-i prófétálás és az ÚSz-i apostolság
Láthattuk, hogy az ÓSz-i időkben a prófétálás egy nagyon fontos szolgálat volt.
Az ÓSz-i próféták megfelelője az ÚSz-ben nem a próféták, hanem az apostolok. Ők azok, akik abszolút tekintéllyel léptek fel, és képviselték Isten kijelentését általában és sajátosan, minden helyzetben.
Az apostolok és a próféták páratlan és megismételhetetlen felhatalmazást kaptak. Rájuk épül (a próféták és apostolok alapkövére) az Egyház. „Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Ef 2:20).
Az apostolok tekintetében elmondhatjuk, hogy olyan apostolok, mint a 12, akik tanúi voltak Jézus feltámadásának, ma már nincsenek többé. De lehetnek olyanok, mint Kornya Mihály volt, akinek különleges küldetése, megbízatása és tekintélye volt Istentől. (avpo,stoloj – áposztolosz = küldött). Az akkori apostol és a mai apostol között tehát különbség van.
És a próféták? Vannak-e próféták? Vannak. Az ÚSz-ben minden hívő próféta lehet. Pál apostol azt szeretné, ha minden korinthusi prófétálna – „Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok” (1Kor 14:5) máshol azonban elismeri, hogy Isten csak némelyeket „rendelt prófétákul” (Ef 4:12).
Új Alapszabályzatunk szerint valljuk, hogy a baptista egyház „apostoli egyház”. „Az apostolság elve: Minden baptista gyülekezet Krisztustól kapott apostoli küldetése, hogy olyan közösség legyen a világban, amely bizonyságot tesz az evangéliumról, és megosztja keresztyén hitét, reményét és szeretetét minden emberrel.” Ha nem is valljuk az apostoli szukcessziót (utódlást, folytonosságot), valljuk szempontból, hogy minden baptista „apostol”, és minden gyülekezet „apostoli gyülekezet”. De vajon azt is elmondhatjuk-e, hogy minden hívő „próféta”?
Az ÓSz-i próféták óta volt Pünkösd, és a prófétai szolgálat minden hívő számára elérhető! Mindenki használhat vele, építheti vele Krisztus testét.
Eldád és Médád prófétálására válaszul Mózes azt kívánta: „Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét ő beléjük.” (4Móz 11:29),
Pünkösdkor Péter is azt prédikálja, hogy Jóel jövendölése beteljesedett: „Ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2:16-17).
Azonban ebben a kijelentésben már benne van az is, hogy az ÚSz-i próféták különböznek az ÓSz-i prófétáktól, amint ezt később látni fogjuk.
1.3. A ÚSz-i prófétálás meghatározása
Meghatározás: „A prófétálás Isten kegyelmi ajándéka, amellyel Krisztus testének egyes tagját képessé teszi arra, hogy az Ő népéhez intézett üzenetét közvetlenül a Szentlélektől kapja meg és adja tovább.” A kapott kijelentés között azonban minőségi különbség van!
Innen következik, hogy az ÚSz-i prófétálás csak olyan arányban tévedhetetlen, amennyiben összhangban van az írott igével. Többé nem a próféta a képviselője az abszolút tekintélynek, hanem az Ige. A próféta csupán emberi szavakat szól, amiket az Szentlélek eszébe juttat.
Megnevezések: Az Ószövetségben előbb a ha,(„látó”, „látnok”) és a ( „látnok”) jelölte a prófétát, majd Sámuel korától kezdve a („próféta”, „hírnök”, „beszélő” ) megnevezés volt inkább használatban. Mindenképp, a próféta mindig („Isten embere”) volt! (5Móz 13:1. 1Kir 22:7. 1Sám 9:9-10. 1Kir 17:24). A próféta, mint Isten embere, megtagadta önmagát, saját elképzeléseit és vágyait, és fáradságot nem ismerve mindig Isten rendelkezésére állt. Abban a jó hírben állt, hogy ajkán az Úr beszéde igazság.
Az Újszövetségben a profh,thj – profétész, egy összetett szó, amelynek első szótagja, a pro – „előre”, az utána következő szótag pedig fh – „mondani” jelentéssel bír. A görög szónak szótári alapjelentése tehát arra utal, hogy a próféta olyan valaki, aki előre megmond valamit.
A prófétálással kapcsolatban találunk még egy fontos szót a Bibliában, és ez az avpoka,luyij – apokalüpszisz = „kinyilatkoztatás”, „kijelentés”. Ez a rejtett dolgok felfedését jelenti, olyan új kijelentést, ami addig rejtve volt.
Például, ha az asztalon le van takarva valami az abrosszal, akkor nem tudjuk, mi van alatta. De ha egy pillanatra fellebbentjük az abroszt, akkor ezzel felfedjük, mi van alatta. A „kinyilatkoztatás” az, amikor a Szentlélek „föllebbenti a terítőt”, hogy azzal rejtett dolgokat mutasson meg.
Pál apostol így imádkozik az efézusiakért: „Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja, adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.” (Ef 1:17)
„Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban?” Ez azt jelenti, hogy Pál apostol sokszor szolgált ezzel. Az ismeret (és annak alkalmazása, a tanítás) lehet tanulás eredménye, de a kinyilatkoztatás (és annak alkalmazása a prófétálás) egyszerűen „adatik” (1Kor 14:6).
„Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló.” (Gal 2:1-2) Vagyis, szolgálati útjaira/helyeire nézve is kapott prófétai kijelentést!
„Hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.” (Gal 1:16) Ez is személyre szóló kijelentés volt.
„Kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.” (Ef 3:3. 6)
n Az akkori kinyilatkoztatások az Igével azonos tekintélyű kijelentések voltak.
n Nos, az ÓSz-i próféták abban különböztek a maiaktól, hogy ők olyan üzenetet vehettek át Istentől, ami addig ismeretlen volt, és ezért abszolút tekintéllyel léphettek fel, mondva, hogy „azt mondja az Úr”! Mióta a teljes Írás a kezünkben van, (és a kánon lezáródott), azóta a prófétai beszéd mindig összhangban van az írott Igével, és az írott igének van abszolút tekintélye. Ma nincs olyan prófétai kijelentés, ami az Igével egyenrangú-, vagy följebbvaló lenne.
Ehhez tartozik még az is, hogy a csodák sűrűsödtek a kijelentések idején. (Lásd: Egyiptomból való kivonulás, a Törvény átadása, Illés és Elizeus kora, Jézus és az apostolok szolgálata). Az írott Ige megjelenésével a csodák is egyre ritkultak. Nem azért, mintha Isten nem lenne többé képes csodákat tenni, vagy nem adhatna új kijelentéseket.
1.4. A ÚSz-i prófétálás a gyakorlatban
Akkor tehát, milyen is az ÚSz-i prófétálás? Talán jobb, ha a választ azzal kezdjük, amit a prófétálás nem jelent.
1. Az ÚSz-i prófétálás igehirdetés, de nemcsak ennyi. „A Jézusról szóló bizonyságtétel a prófétaság lelke.” (Jel 19:10). De lehet úgy prédikálni, hogy abban nincs meg a prófétai jelleg! Főképp a magyarázó, expozícionális igehirdetés tartalmazhat prófétai üzenetet, de a kettő nem egy és ugyanaz! Jóel, Jeremiás vagy Agabus nemcsak expozícionális magyarázatokat tartottak!
n 2. A prófétálás titkok kijelentése, jövendölés, de nemcsak ennyi. Az ismeretlen felfedése általában mindig jelen van a prófétálásban. Isten szavának és akaratának kinyilatkoztatása valamilyen konkrét helyzetben bizonyítja, hogy a próféta olyan ismeretre tett szert, amelyet csak Isten tudhat. De az erre vonatkozó sajátos és erőteljes üzenet mindig összhangban van a bibliai kijelentéssel.
n 3. A prófétálás egyáltalán nem okoskodó, karizmatikus szócsavarás! A karizmatikus mozgalmakban, a ’70-es években az imádság (nyelveken szólás), a ’80-as években a gyógyítás, valamint a ’90-es években a prófétálás került az érdeklődés homlokterébe.
A ’90-es évek elejétől gyakran megtörtént (karizmatikus körökben), hogy az egyik résztvevő „kapott egy képet” vagy „látást”, mégpedig, ahogyan ő mondta, „az Úrtól”, amit mindjárt meg is osztott a többiekkel. Majd a képnek részben egymásnak ellentmondó, de bibliai idézetekkel bőven alátámasztott, többféle értelmezését adták – mindegyik a maga módján csavarva az Igét a kép magyarázatára. Ugyanis, mindenki másnak látta a kapott képet, és megfelelő képzelőerővel újabb és újabb bibliai értelmezéseket szültek. Például (Klaus Douglass-tól): „Látok magam előtt egy terítőt!” Értelmezése:
„Isten szeretete minden bűnt elfedez.”
„Az Úr mindnyájunkat meghív az Ő asztalához.”
„Asztalt terítsz nékem ellenségeim előtt.” stb. Szinte minden témához lehet mondani egy csokorra való magyarázatot és bibliai idézetet, amelyek többé-kevésbé oda illenek, és ráadásul mind igazak! Egy nagyobb képzelőerővel rendelkező nagyobb csoport sokáig folytathatná az ilyen „próféciák” értelmezését... De a prófétálás nem okoskodó szócsavarás!
n 4. A prófétálás egyáltalán nem ártalmatlan szószaporítás. A manapság divatos prófétai beszédek legtöbbször ártalmatlan üzenetet tartalmaznak.
Például valaki ruhaakasztót és rajta gyermekruhát látott lelki szemei előtt. Udvarias érdeklődéssel reagált a gyülekezet, hogy ez vajon mit jelent – de nem igazán tudtak mit kezdeni a „látomással”: „legyetek olyanok, mint a gyermekek”, „a fehér ruhákba öltözöttek serege”...
Máskor a „látomás” a gyülekezetet minősítette, mint „hegyen épített várost” vagy „oázist a pusztában”, stb. Vagyis: olyan tényállások kerültek megfogalmazásra, amelyek ilyen látomások és ilyen „prófétai” kijelentések nélkül is nyilvánvalók voltak, és semmi haszna nem volt a „kijelentésnek”. Pontosabban, se nem használt, se nem ártott.
Van, amikor az üzenet rettentően ártalmatlan: „most egy virágos rétet látok magam előtt”, „Isten szeretete úgy fénylik, mint a nap”... Az ilyen „prófétálás” semmiképp sem emlékeztet az ÓSz éles, metsző szóhasználatára, amellyel koruk társadalmi, politikai vagy vallásos bajait bírálták! A prófétálás nem ártalmatlan szószaporítás!
n 5. A prófétálás egyáltalán nem egy túlfeszített, beteges idegállapot eredménye.
Egyesek a „lélektől indíttatva” sötét végidőkről prófétáltak, kénköves tüzes esőt jósolva azoknak, kik nem hajlandók megtérni...
Egyik erdélyi faluban egy gombamérgezésben megbetegedett gyermekről azt „prófétálták”, hogy meg fog halni, ha a család nem csatlakozik a pünkösdi gyülekezethez, és továbbra is a baptistákhoz jár... A család később a baptista gyülekezethez csatlakozott – és a gyermek mégsem halt meg! A prófécia hamis volt.
A gyülekezet kíméletlen szidalmazása, mint „utálatosak előttem a ti énekeitek” – még ha hasonlít is Ámós próféciájához, inkább a próféta beteges idegállapotát mutatja, nem pedig az isteni eredetet.
n Na mármost, milyen akkor az igazi ÚSz-i prófétálás? Mert hogy van prófétálás az ÚSz-i gyülekezetben is, az sok igéből kitűnik:
„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.” (ApCsel 2:17)
„Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra.” (1Kor 12:28)
„Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.” „Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok. Azonban minden illendően és rendben történjék.” (1Kor 14:1. 39-40.)
„A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg!” (1Thessz 5:19-21)
„A Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.” (Jel 19:10)
n Látható, hogy az ÚSz a prófétálást olyan nagy horderejű eszköznek tekinti a Krisztus testében, amely minden más kegyelmi ajándékkal szemben elsőbbséget élvez. A prófétálásra ugyanúgy szükség van, mint a tanításra. De a kettő nem egy és ugyanaz. A prófétálás „erősítés, bátorítás, vigasztalás” volt (1Kor 14:3)
n Meghatározás: Az ÚSz-i prófétálás alatt az igehirdetés-, a látomások és álmok révén, az írott Igével összhangban levő kijelentést kell érteni.
Lássuk, hogyan nyilvánul ez meg a gyakorlatban. Például:
Spurgeon megtérése.
Pardi Félix megtérése.
Ítélethirdetés egy iszákos atyafinak...
„Adhatsz százmillió lejt, ha nem adod oda magad egészen, az semmit sem ér!”
n Mindezekből kitűnik, hogy a prófétálás csak alkalmazás révén válik prófétálássá. (Sokszor maga a próféta sem tudta, hogy prófétált!)
De van, amikor tudja! Ismeri például, hogy a hallgatók között vigasztalásra, feddésre, korrekcióra, ítélethirdetésre, stb. mire van szükség, és közvetlenül az Úrtól kap üzenetet arra nézve. Ilyenkor a megfelelő üzenetet a megfelelő irányba célozhatja. De legtöbbször mégis hagynia kell, hogy a Szentlélek irányítsa az üzenetet a megfelelő személy felé. Az igehirdetés így válik prófétálássá. „Hirdesd az Igét!”
n Az álmok és látomások minőségileg nem azonosak azzal, amikor a próféta az Úr igéjét abszolút tekintéllyel hirdette, hogy „Így szól az Úr!”
„25 Hallottam, a mit a próféták mondanak, a kik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam... 28 A próféta, aki álomlátó, beszéljen álmot; akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr. 29 Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer 23:25. 28-29)
Erről szól az ApCsel 2:17: „Kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.” (ApCsel 2:17) Ezek a látomások és álmok nem rendelkeznek abszolút tekintéllyel, hanem mindig összhangban kell legyenek az írott Igével.
