Amikor megérkeztünk a gillinghami stúdióba, személyesen is láthattuk működni a "szikra" alapelvet, amikor Peter úgy üdvözölte az operatőröket, a sminkeseket és a biztonsági őröket, hogy mindenki úgy érezhette, rendkívül fontos számára. Ahogy körbesétáltunk a hatalmas stúdióban, felvillanyozó légköre nem hagyta el. Később, az Asztaltársaság alatt megkérdeztem erről. -Peter, szeretsz emberekkel találkozni, bárkivel...? - Nagyon is, Adrian. Tényleg nagyon örülök az embereknek. Teljesen lenyűgöz, ha valakit megismerhetek. De okozhat problémákat is. Bridgettel együtt értetlennek tűnhettünk. -Két dologban vagyok tényleg jó. Az egyik a fallabda, a másik pedig, hogy képes vagyok az emberekkel megéreztetni, hogy fontosak számomra, és habár természetesen tényleg azok, olyan sok embert ismerek, hogy nem tudok mindenkire mindig odafigyelni. Ez nagyon nehéz tud lenni, és azt hiszem, néha veszélyes is, mert egyesek nagyon megharagszanak, ha nem hívom fel őket vagy írok nekik levelet... A gondolaton elborongva, megrázta fejét. - Nyilvánvalóan valami különlegeset látnak benned - szólalt meg Bridget -, akárcsak én; de hát neked is csak huszonnégy órából áll a nap, mint bárki másnak. Nem gondolod, hogy amit mások valójában meglátnak benned, az maga Jézus? Peter arca ismét felragyogott. - Remélem, ezt én is remélem. Biztos vagyok, hogy ez nem történik így minden egyes alkalommal, de szeretném, ha a nap minden percében így lenne. Mindannyiunknak van személyisége, és hiszem, hogy ez Jézus által átformálódhat. Egész bizonyos, hogy valamennyien apró gyémántok vagyunk a dicsőség kaleidoszkópjában, aki pedig maga Jézus. Hirtelen úgy éreztem, magam is személyesen érintve vagyok a mondottakban. Még a reflektorokról és a kamerákról is elfelejtkeztem, amikor feltettem egy újabb kérdést. - Az a helyzet, Peter, hogy a gyémántok értékesek, de sok hívő küszködik azzal, miképpen lehetne értékes, amikor nagyon is tudja, milyen ember valójában. Hogyan tanulhatják felismerni értékességüket Isten szemében? Megpróbáltam kívülállónak tűnni, akit csak úgy általában érdekel ez a téma. Egyáltalán nem volt könnyű, alig vártam a választ. Péter, szemöldökét összehúzva gondolkodott egy pillanatra, de aztán megint felderült az arca. - Nézd, az egyház folyton azt mondja, hogy az alázat annyit jelent, hogy magunkat egy rakás szemétnek tartjuk. Böjtben például negyven napig valamennyien szemeteskukának kellene tekintenünk magunkat. Meg kell értenünk, hogy Isten tökéletesen le van nyűgözve tőlünk. Bizonyos értelemben ötmilliárd évébe telt, hogy megalkosson minket Ez még az örökkévalósághoz képest is igen hosszú idő - úgy egy-két másodperc. Márpedig mi tökéletesen lenyűgözzük őt. Ez az, ami nagyon tetszik! Amikor reggelente letérdelek imádkozni, nem úgy kezdem, hogy: "Istenem, te tényleg nagy és csodálatos vagy." Amit abban a pillanatban érzek, az, hogy hazaértem. Tudom, ő valóban hatalmas, de én hazajöttem, ő pedig ezzel fogad: "De csodálatos, hogy itt vagy!" Ezt én nem értem. Nézd, tudom, hogy nagyon, nagyon bűnös vagyok, de ezenkívül tudok valami mást is...
|