Kedves Erika!
Köszönöm.
Kedves Loisz!
Én csak hangosan gondolkodom, és távol áll tőlem, hogy meg akarjalak győzni. Reggel nem volt időm kifejteni ezt, ezért írtam, hogy nem tudok reagálni hosszabban. De most megpróbálom. Sajnálom, hogy ilyen személyesre vetted az ügyet, mert nekem nem veled, hanem egy magatartással van leginkább vitám. Hogy mivel, azt szemléltetem:
Idézet:
-Természetesen ez csak önmagunkra vonatkozó,- azt tényleg nem tudhatjuk, hogy a másik békessége min nyugszik,--- kivéve, ha kijelenti, akkor már megítélhetjük.
Nem ítélkezésből, hanem a "nem tudom" helyébe, az "ismeret" léphet. "Vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e?"- mondja az ige. És a "jó" és a "rossz" közötti különbségtétel is ránk bizatott !
Szerintem is ránk bízatott a „jó” és a „rossz” közötti különbségtétel. Minden pillanatban választanunk kell jó és rossz között. Az én „nem tudom”-om azonban arra vonatkozik, hogy amit én „tudok” az Ige alapján, vajon azt kell-e másnak, mindenkinek tudnia. Vagyis hogy akkor ott neki éppen azt kell-e tudnia, amit én tudok. Mert ha így lenne, rém egyszerű lenne a dolgunk: csak mondani kellene az Igét, a másik pedig bevenné, mint egy tablettát, oszt jónapot. De valahogy mégsem így van. Valahogy mégsem veszik be. És nem azért (csupán), mert elborult agyú, sötét alakok, akik mit sem akarnak tudni az Úr Igéjéről. Valahogy mégis fontos az, hogy mikor mondunk ki dolgokat, és mikor hallgatunk el, mikor hallgatjuk meg a másik „hülyeségeit” akár… minden ítélkezés nélkül. Ha krisztusi szívvel hallgatjuk, féltve őt, és imádkozva érte, az Úr látja a szívünket, és biztosan készít olyan alkalmat, amikor még beszélhetünk vele. De ha nem, akkor beszélhet más. Én bízom az Úrban, hogy a közbenjáró imáinkat nem hagyja földre hullani.
A jó és a rossz közötti különbségtétel nem akkor nehéz, amikor nyilvánvaló, kikristályosodott, teológiailag meghatározott – a Bibliában egyértelműen leírt – dolgok között kell választani, és felmondani, mit mond az ige, inteni, figyelmeztetni stb. Nem ez a nehéz, hanem megérteni, amit Jézus mond, hogy „ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” Mi az írástudók és farizeusok igazsága? Szerintem pont az, amikor nyilvánvalóan igaz dolgokat krisztustalanul, vagyis tapintatlanul, szeretetlenül, szelídség nélkül mondok el a másiknak. Amikor sajnálom rá az időmet például, hogy megértsem, hol áll ő, honnan beszél, milyen élete volt, mennyit tud befogadni abból, amit mondok.
Idézet:
-Előbbre azt mondod -csak nem sikerült behoznom- , hogy nem vagy pluralista, van kikristályosodott véleményed, de a végén mégis azt írod....nem tudom.
Nem vagyok pluralista. Egy Út van az Atyához, az élethez, Jézus Krisztus. Ugyanakkor nem tudom, hogy mi lesz, mi van emberekkel, akik nem ismerkedtek meg a tételes kereszténységgel. Hiszem, hogy Isten igazságos, és nem kér rajtuk olyat számon, amiért nem elszámoltathatók. Hiszem, hogy aki nem tehet arról, hogy oda született, ahova született, azt nem fogja büntetni ezért az, aki maga a Szeretet. Hiszem, hogy nap, mint nap hálát kell adnunk azért a különleges, kiváltságos kegyelemért, hogy mi megismerhettük az Urat, és folyamatosan közben kell járnunk imában azokért, akik nem. Hiszem, hogy úgy kell élnünk, hogy kívánatos legyen nekik az életünk. Ilyen egyszerű dolgokra - s nem az ezekről való beszédre - gondolok, hogy türelem, megbocsátás, szelídség, képmutatás nélküli szeretet. Ez jóval több, mint igéket sorolni, vagy meggyőzni őket arról, hogy nekünk van igazunk.
Üdv
nX