Amit még jó volt megértenem, hogy első renden nem az óemberi test cselekedeteit kell kijavítanom, nem tételesen kell leszámolnom a paráznasággal, irigységgel, versengéssel, stb.
Ez nagyon fársztó "mutatvány" amikor a vislekedésemet akarom megváltoztatni, így vállni "jó keresztyénné".

Nem megy, mert valami hijja mindig van.

Jó volt megérteni, hogy nem itt kell kezdeni, hanem az óembert kell hagyni meghalni, felvenni a keresztet és egyet érteni Istennel abban, hogy az én óemberem nem szánalomra méltó és nem kicsit azért jó.

Ilyenkor van lehetőségem, hogy Krisztusi hozzáállás legyen bennem Istenhez és az emberekhez.
Mert amíg ez a hozzáállás nincs meg bennem, addig csak látszat a keresztyén életem még akkor is, ha a tételes lista egész sok pontja ki van pipálva. (max a versengésben 300%-ot "teljesítek")

Krisztus testére van szükségünk, arra az új teremtésre, aminek növekednie kell, napi harcban a régi természettel.
Ami az Atyától fogantatott és Máriában lett emberré.

Akkor jobb is, ha innen folytatjuk:
(hiszek)...
Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban...

Nos, sokféle magyarázat taglalja a rom 7-8 -at.
Én mindenesetre úgy hiszem, hogy ez nem egy megtéretlen ember felismerése.

Spurgeon a híres prédikátor így számol be a saját élményéről, abban a gyülekezetben ahol megtért:
" A következő vasárnap természetesen elmentem ugyanabba a kápolnába. De soha nem mentem azután, mégpedig abból az indokból, mert az első héten a bennem létrejött új élet a megmaradásért harcolt, és a régi természettel való összeütközés erőteljesebbé vált. Tudtam jól, hogy ez egy különleges jele a kegyelem lelkemben való lakozásnak, most pedig ugyanabba a kápolnába erről hallottam prédikálni: " Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" Azután a prédikátor kijelentette, hogy Pál nem volt keresztyén amikor ezt átélte. Bár még csecsemő voltam lelki fejlődésemben, többet tudtam annál, mint hogy elhigyek ilyen képtelen állítást. Elhatároztam, hogy nem megyek többé arra a legelőre, mert ott nem tudok táplálkozni."

Én is sokat hallottam ehhez hasonló vélekedéseket, hogy "nekem már nincs dolgom a rom 7-el, mert megszabadultam. A hívő embernek nincs harca, csak annak aki nem szánja oda magát Krisztusnak".
Az ilyen ember becsapja magát. A róm 7 és 8 összetartozik, egyik nincs a másik nélkül. A hívő ember is fertőzött marad testében a bűnnel és ez küzd a lélekkel.
Az apostoli figyelmeztetés folyamatosan aktuális:
Gal 5:16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.
Gal 5:17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
Gal 5:18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

A gyermeki hittel rendelkezők számára Isten Igéje abban a formában fogadandó el, ahogy a Biblia elénk tárja. (Az értelmezésnél nem kell a maga logikai, kutakodó észtornáját „bevetnie”, mert isteni garancia alapján a Szent Szellem teszi nyilvánvalóvá; mikor szó-szerinti, mikor szimbolikus, s mikor következtetést levonandó az üzenet).
Az ilyen hívő a Szentírás kánonjának létrejöttében is vallja az ÚR akaratának megvalósulását.
Ezért számomra üzenetértékkel bír az, hogy Pál apostol levelei közt az első a sorban a Római, és utána következik pl. a Galata vagy a Korintusi. (Most szándékosan nem nézek utána a keletkezések időpontjára, nehogy az határozza meg álláspontomat, hogy ti. fejlődési folyamat a Róma 7 után a Róma 8, s még inkább a Galata 2,20-hoz érkezés).
Semmiképp sem szabad úgy tekinteni a páli leveleket, mint valami konstans, állandó, mozdulatlan, képet, leíró jelentést. Még ott sem, ahol bűnök meglétére, vagy az abba esés lehetőségére figyelmeztet, mert ez éppen azért teszi, hogy a címzettek – S NEM CSAK ŐK IMMÁR – megszívleljék, változtassanak.
Nem vagyok teológus, bibliakutató, exegéta. De aligha dilettantizmus azt állítanom, hogy míg a Római levél biblikus teológia, Isten és az ember kapcsolatának, bűn és üdvösség kérdésének a gyönyörű taglalása – az ÚR üzeneteként. (A TEOLÓGIAI TANÍTÁS NEM AZONOS A BIZONYSÁGTÉTELLEL!!) A többi levél jobbára a keresztyén élet, a krisztusi útjárás praktikumát, illetve az ezzel kapcsolatos problémákat, bűnöket, veszélyeket veszi sorra. Persze ezek sincsenek híján a „káté”-nak. Különösen az Efezusi levél.

Spurgeon ide vagy oda – nagyon nem értek egyet vele. Mert, ha az általa inkriminált prédikátor azt állította volna, hogy amikor Pál apostol a Római levelet írta, akkor nem volt keresztyén – azt én is vitatnám.
De az egész levél felépítése, vonulata bizonyság arról, hogy Pál apostol nem önmagáról, s főleg nem azon állapotáról ír, amikor már túljutott a damaszkuszi találkozáson az Úr Jézussal. Szinte szájbarágósan teszi érthetővé (már akinek?) fejezetről, fejezetre: MINDEN EMBER BŰNÖS, MERT ISTEN ÍGY TEREMTETTE VALAMENNYIT, HOGY MINDENKIN KÖNYÖRÜLHESSEN. A ZSIDÓK IS BŰNÖSÖK, MIKÉNT A POGÁNYOK. ÁBRAHÁM, MINT A HIT ATYJA – LETT ISTEN SZÁMÁRA KEDVES. A TÖRVÉNY NYILVÁNVALÓVÁ TESZI A BŰNÖKET, AMINEK A FIZETSÉGE, KÖVETKEZMÉNYE A HALÁL. HIT ÁLTAL VAN AZ ÜDVÖSSÉG.
És itt, ebben a gondolatsorban kerül elő a hetedik fejezet. Ami éppen, mint ennek a „hit útjának” a nem ismeréséből fakadó, törvénybetöltéses üdvözülési kísérletről szól. Ha szabad ezt mondanom: a Róma 7,24 „visszaigazolódik” a Róma 11,32-ben.
De ennek az „Óh én nyomorult ember..”-nek a felkiáltását, s az arra, rögtön a Róma 7,25-ben válaszoló, megnyugtató eligazítása csodálatosan visszaköszön a Galata 3,24-ben. Vagyis, hogy ne is úgy akarjon Istenre találni, Neki megfelelni a halandó, hogy törvényit igyekszik önerőből teljesíteni. Krisztusban, Krisztussal lehetséges csupán.


Ha mindvégig az ÓH ÉN NYOMORULT EMBER a legtöbb, amit a keresztyén elérhet, akkor Isten „jégre vitte”, s direkt el akarja veszejteni, hiszen azt írta elő, hogy LEGYEN SZENT, TÖKÉLETES.
Mi végre jött el Jézus (=szabadító), ha mindhalálig nyavalyognunk kell: KICSODA SZABADÍT MEG E HALÁLNAK TESTÉBŐL?

Meddig van szükségünk a szabadítóra és miért?
Figyelő mit gondolsz?

Ha tényleg csak az "ó én nyomorult emberig" jut el az ember, az baj, de ha eddig nem jut el, nem juthat el a Szabadítóig sem. Enélkül még senki se látta meg az Urat.

Legyen tökéletes a hívő ember, de ez így önmagában nem igaz, mert ha pl. én futni szeretnék a szigeten és ezt tökéletesen csinálni, akkor úgy kellene ezt tennem, mint ahogyan J.Bolt futott az olimpián, ha meg sakkozni szeretnék, akkor valami nagymester módra kellene, így a végén semmit sem fogok tenni az életemben.
Úgy legyünk tökéletesek, ahogyan az Úr! Ez egész mást jelent, mint azt a bűnös "ó én nyomorult ember" gondolja önmagában.
De ki szabadít meg attól a tökéletesség képtől, ami nyomaszt?

Elvileg ezt a konfirmandusok fújják már...
A Szabadítóra az újjászületéshez van szükség, majd hogy a Szent Szellem formájában Ő élje bennünk életét. Csak ez az Atyának tetszés záloga.

Második hozzászólásod szükségtelen/értelmetlen agytorna. Engedelmeddel ettől megkímélném magamat és a fórumozókat...

Ebben jelentős különbség van köztünk, mert nekem biztosan az életem végéig szükségem lesz a Szabadítóra. (ezt két helyről is tudom)
És nem konfirmáció szinten, nem ünnepélyes aktusként, hanem valóságosan.

Az Atyának ki tetszik? Kiben gyönyörködik?
És még egy kérdés, a Szabadító mit tesz az életünkben, miközben a Szent Lélek által bennünk él?

Az Atyának csak Krisztus tetszik, s így mi is csak olyan mértékben, amennyiben kiábrázolódik bennünk az Úr. (A gyönyörködésre utaló kérdésed eszembe juttatja az elmúlt vasárnapi keresztelőt, ahol a lelkésznő - szerintem - igen tévesen párhuzamot vont Jézusnak a Jordánban való bemerítkezése és a csecsemő keresztelése közt, s így kijelentette, hogy az Atya bennünk is gyönyörködik, mert a keresztség által gyermekei vagyunk. Ez Ige ellenes tanítás....)

A Szabadító mindazt végzi életünkben, ami Isten ígérete szerint "Vele jár". Vagyis vezet, vígasztal, jelez a lelkiismeret által, szószólónk az Atyánál...

Igen, egyet értek.





Mind ezt szabadítások által, kegyelemről, kegyelemre.
Ha halálom órájában félni fogok a haláltól, Jézus akkor is meg fog szabadítani, mert Ő nem tagadhatja meg magát, Ő mindig ugyan az marad, a SZABADÍTÓ ISTEN!
Lehet félni fogok akkor, mert bennem ott lesz még az a nyomorult ember, de Ő akkor is az marad, akinek megismertem, mert tudom kinek hiszek és ez üdvözít egyedül.

Net, valóban ezekben gyönyörködik az Úr, de mind ezeket lehet úgy is tenni, hogy az Isten bosszantására van, mert magamnak gyűjtögetek közben dicsőséget és ezt mint "zsetont" tartogatom magamnak a nehéz helyzetekre, ahelyett, hogy Jézusban bíznék, hogy egyszerűen meglátnám Jézusban, hogy szeret az Isten, zsetonok nélkül is.
És ennek a hálájából Jézus Krisztusban, Jézus Krisztus miatt már tehetem szabadon ezeket a tetteket, amik által bennem is gyönyörködni fog az Atya, mint gyermekében.

Ezt nem azért írtam le, mint ha te nem tudnád, csak kikivánkozott belőlem.

(szeretek egyetérteni )

Erről fogunk egy hétig beszélni nyáron a teljes gyülekezettel. (0-99 éves korig, jelenleg 360-an)
Egyetértő, együttérző, testvérszerető, stb. (Péter levele)