Azért követem Jézust, mert... örökre a barátaimmal szeretnék lenni.
Jó, ez így rendben is van, de hát akkor nyilvánvalóan meg kell válaszolnunk a következő kérdést: Kik az én barátaim? Nos, amikor ezen gondolkodom, magától értetődően ebbe a csoportba sorolom a feleségemet, Bridgetet, a családomat, és azokat a közeli barátaimat, akik szeretnek, és akiket én is szeretek. Természetes, hogy ezekkel az emberekkel, akik annyira fontosak az életemben, együtt szeretnék lenni - de azért ezen kívül van még néhány tisztázandó kérdés. Láthatjuk mennyire fontos ez a téma Jézusnak, ha elolvassuk János evangéliumának utolsó fejezeteit. Jézus itt valahogy úgy beszél, mint egy anya. Egy anya, aki a családja fejébe akarja verni, hogy muszáj, hogy valaki elvállalja a kanári etetését, míg ő távol lesz, máskülönben elpusztul - általában ugyanis ő az egyetlen, aki ezt a feladatot rendesen és rendszeresen elvégzi. Jézus újból és újból könyörög tanítványainak, hogy szeressék egymást. És, mint mondja, ennek a szeretetnek nemcsak azokra kell kiterjednie, akik közel állnak hozzánk, és az Ő országának pont velünk azonos csücskében helyezkednek el, hanem minden keresztényre, a világ minden táján. Az Ő példája előttünk áll: a Mindenható Isten, aki készakarva elküldi Jézust, hogy a kikötődött cipőfűzők újrabogozója legyen. Bridget és én történetesen tudunk egyet s mást a kikötődött cipőfűzőkről. Az egyház gyakran emlékeztet minket azokra a kirándulásokra, amelyekre régebben állami gondozásban lévő gyerekekkel mentünk, amikor még egy bentlakásos otthonban dolgoztunk szociális munkásként. Ezen emlékezetes kirándulásokon atlétatermetű kollégánk, Mike haladt elöl, akinek hatalmas combizma, nulla képzelőereje és rendes túrafelszerelése volt. Egy igen lelkes támogatócsoport kísérte, akik egytől egyig úgy néztek ki, mintha egy egészséges gabonapehely reklámjából pattantak volna elő. Utánuk, középen, jöttem én, néhány okos, de lusta, szemüveges gyereket felügyelve. Mi szeszélyesen elmorfondíroztunk a kirándulás költői, filozófiai és művészi aspektusairól. Bridget rendszerint a csapat végén haladt, ő segített a kövéreknek és a lassúaknak; azoknak, akiknek állandóan kikötődött a cipőfűzőjük; a fájós lábúaknak, akik maguk sem hitték, hogy végig tudják járni majd az utat; valamint azoknak, akik csak azért jöttek, mert meg akartak szabadulni valami másból, de már azt kívánták, hogy bárcsak megelégedtek volna azzal a másik dologgal, amit el akartak kerülni.
|