Az első rossz élményemet egy észak-angliai gyülekezetben szereztem be, amelyik azóta már érdekes módon megszűnt (ennek semmi köze az én látogatásomhoz, legalábbis remélem). Körülbelül kétszázan lehettek ott ezen a szép vasárnap délelőttön, s ez volt az egyik legjobban szervezett istentisztelet, amin valaha részt vettem. A hirdetések érthetőek voltak, az imákat gyönyörűen foglalták szavakba, s melge, őszinte hangon mondták el, az igeszakaszt nagy átéléssel ovasták fel, és a zene - ó, a zene! Hallani kellett volna a zenét dicsőítéskor! A zene hullámai lenyugodtak, majd felcsaptak, majd lenyugodtak, dübörögtek, majd lecsillapodtak, tökéletesen kapcsolódva egymáshoz, mint egy jól olajozott, bonyolult szerkezet, s a dicsőítésvezető úgy vezényelte a gyülekezetet - s úgy tűnt, még a Szentháromság tagjait is -, mintha valami hatalmas spirituális zenekart dirigálna. Végül, amikor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor én következtem, ugyanez a dicsőítésvezető drámaian felém nyújtotta a kezét, s amikor az utolsó refrén is, mint egy haldokló balerina, elhalt, érzelmekkel átitatott hangon így szólt: - Nos, Adrian, előre jönnél, hogy szólj hozzánk? Mire én azt mondtam: - Nem. Nem mintha el akartam volna baltázni az ő gyönyörű alkalmukat - természetesen aztán felálltam, és megtartottam a beszédemet -, de egyszerűen gyűlöltem azt az istentiszteletet. Borzasztóan valótlannak, mesterkéltnek tűnt, s úgy voltam vele, hogy ha ez a varázslat nem a Szentlélektől van, akkor meg akarom törni. Később megtudtam, hogy a gyülekezet nagy traumán ment épp keresztül, s rádöbbentem, hogy ez az egész "tökéletes" istentisztelet nem volt egyéb, mint egy hatalmas sebtapasz. A másik negatív élményem szinte pont az ellentéte ennek. Szinte semmilyen előkészületet nem tettek, pedig az esemény már egy éve be volt írva a naptáramba. Amikor megérkeztem, folyton csak azt hallottam, hogy hagyni kell, hogy a Szentlélek irányítsa az eseményeket. Nos, ha valóban a Szentlélek irányította, akkor nem neki kellett volna, mert nem túl jól végezte a dolgát. Soha senki nem tudta, hogy igazából minek kellene következnie, és amikora dicsőítés elkezdődött, úgy tűnt, sohasem lesz vége. A zenészek teljesen elszálltak, és igazi kóstolót adtak az örökkévalóságból. Persze, túlzok - az egész nem tartott tovább három napnál.
|