Idézet:
pauler írta:
Egyébként az is bűn, hogy olyan teológiát hirdet a Hit gyülekezete, ami arra utal, hogy a zsidóságnak nem a kereszten miattuk is meghalt Messiást kell meglátniuk.
Ez valóban hülyeség, ilyet nem hirdet a HGy.
Valahol ilyesmiről írtál, nincs időm kikeresni, bocs....
Idézet:
Idézet:
látom azt, hogy ez a kísértés jelen van köztünk
Ez nem kisértés, hanem vastagon jelen való bűn.
Van akinél bűn, van akinél kísértés.
Idézet:
Idézet:
és amennyi erőm van, harcolok ez ellen, ...
Hidd el, enélkül is - amikor az Úr Lelke arra indít - elmondom a véleményem egy olyan embernek, aki valamelyik történelmi felekezetben él és a zsidóságról nagyon negatívan beszél.
Ennek őszintén örülök, már csak azért is, mert igen furcsa egyoldalúság lenne, hogy engem megkértél ne imádkozzak nyelveken, ha veletek vagyok, közben pedig nem szólnál be a ref. antiszemitáknak.
Örülök, hogy örülsz. Én még hálásabb voltam Jézus Krisztusnak, hogy nem is szóltál, mert korábban már Tőle ezt kértem.!
Idézet:
Idézet:
(pedig én nagyobb kockázatot vállalok ezzel, mint te, aki egy másik felekezetből jössz)
Nos ez már nagy baj, és ilyen református bajokra szoktam itt felhívni a figyelmet.
Kockáztatsz, ha beszólsz az antiszemitáknak?
Én itthon vagyok, te csak a szomszéd otthonodból üvöltesz néha át a kerítésen. Ez jelentős különbség!
Idézet:
Ha a nyelvekenszólás miatt szólsz be, azzal valszeg nem kockáztatsz. Így van?
Antiszemitizmussal nem kockáztat semmit egy ref. lelkész. Karizmatikussággal már igen. Azzal már magára húzhatja az egyház nyomását. Sőt karizmatikusnak sem kell lenni, csak egyszerűen a megtérés szükségességét kell hirdetni, máris beszólnak neki (konkrétan, volt osztáyltársam). Ezek a durva dolgok. Igét alkalmazva veszélybe kerülhet egy lelkész, antiszemitaként, náci párt tagjaként semmi kockázat.
Egy püspök elveszítette a püspökségét azért, mert antiszemita a ref. felekezetben.
Aki kegyesen akar élni, az bármelyik felekezetben üldözve lesz.
Akinek kevés az, hogy nyelveken szól, akinek nem elég, hogy vízbe merítették, vagy már a nagyszűleje is ebbe a templomba járt.
[quote]Én itt nem képviselem a HGy-t, már mondtam többször, tehát maximun az én külső támadásomról beszélhetünk, de ez ügyben nem a HGy radikális, hanem Isten igéje, mi szerint ki kell vetni a kovászt at Egyházból.
Kimenekülni a hamis egyházból kell, tehát az nálunk inkább a katolikusokra vonatkozik, de továbbra is az ige mondja.
[/quote
Kivetni az egyházból a kovászt! Ezzel szembe ott áll az, hogy ne tépjük ki a konkolyt, mert megsérülhet a búza. Ez is Ige!
Amikor valaki hevesen nekiesik pl. HL-nak, akkor ebben benne van a veszély, hogy kitép a búzából is.
Hamis egyháznak a katolikusokat sem mondanám. Vannak súlyos tévedésik, de nem nevezném ezt a felekezet sem hamisnak.