Sziasztok!
De jó, hogy hozzá szóltatok a témához!
Én eddig erről csak egy másik protestáns magyarázatot ismertem, az alábbiak szerint: Görögül nem tudok, de valaki azt fejtegette, hogy Péter neve szikla-darabot is jelent. És azt mondja neki Jézus, te egy "kavics" vagy (tehát fontos építőelem), és
én ezen a SZIKLÁN építem fel az Anyaszentegyházamat, akit egy mondattal előbb megvallottál -> (Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.)
És a korábbi hsz-emben erre az igehelyre gondoltam:
Idézet:
I Kor 10,4.
És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.
Tehát a kőszikla szimbólum elég következetesen végig vonul a Biblián, mint Jézus Krisztus jelképe. Péter pedig nem volt kiemelkedőbb mint más apostolok, tehát nem volt kősziklább mint Pál, vagy János etc.
Ránk pedig ez vonatkozik:
Idézet:
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
Tehát, hogy van a Szikla, meg a kavicsok.
Ami nekem még ezt az értelmezést támasztja alá: hogy Péter ezután kis idővel megtagadja Jézust, tehát rá kevésbé igaz, hogy ő a kőszikla, amin a pokol kapui sem vesznek diadalmat. Valahogy túlértékelné ez a kijelentés az embert, mert rajtunk minden percben diadalt venne a pokol, ha Isten nem óvna meg ettől. (persze világos, hogy az Egyházon a bukások ellenére sem vesz diadalt.)
Emellett persze zavar is a katolikus mellékzönge.
Ehhez a verzióhoz mit szóltok?
Üdv:
Indu