Amikor pár perc múlva Henry házához érkeztem, rögtön felvezetett a lépcsőn, be az egyik gyerekük hálószobájába. Igaz, ami igaz, néhány másodperc múlva a levegő megtelt valami szörnyűséges szaggal, amit - bár némileg ismerős volt - nem tudtam beazonosítani, és a forrását sem tudtam megtalálni.
- Na most - monsta Henry izgatottan - gyere be a fürdőszobába!
Ugyanaz az undorító szag kétségkívül a nem messze fekvő fürdőszobában is jelen volt, de távolról sem volt olyan erős,mint a hálószobában.
- MOst gyere vissza a hálószobába - sürgetett Henry -, és majd megérted, miről beszélek!
Ahogy átmentünk az előtéren, vissza a hálószobába, úgy találtam, hogy a bűz határozottan mérséklődött. Pár másodperc múlva azonban épp előző, szúrós, kellemetlen szintjére emelkedett. Lehámoztam a dzsekimet magamról, és kidobtam az előtérbe.
- Henry, ezt a helyet én most darabokra szedem - mondtam.
És úgy is tettem. Kihúztam minden fiókot, kinyitottam minden szekrényt, és mindent kiürítettem belőlük. Eltoltam minden mozdítható bútort, sőt egy elvileg nem mozdíthatót is. Nem hittem a szag pokoli eredetében, és eltökélt szándékom volt, hogy bebizonyítsam öszötnös sejtésem igazát.
Negyedóra múlva a szag még borzasztóbbá fokozódott, de se döglött patkányt. se rothadó húsdarabokat nem sikerült előásnom. Úgy tűnt, a bűz tényleg mindenütt jelen van. Leültem a földre, és tanácstalanul meredtem a plafonra.
Azt hiszem, Henry és én pont egyszerre döbben tünk rá az igazságra. Ő a szoba közepén állt, a lámpaernyő alatt. Én épp ugyanoda bámultam, várva az ihletet. Hortelen összeállt a kép: sötét téli nap, Henry spórolós természete, a szagot az egész szobában mindenhol éreztük, az udorító bűz gyanús jellege - minden értelmet nyert!