A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI II. Cseri Kálmán 1980. augusztus 17.
"A béketűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja meg néktek, hogy ugyanaz az indulat legyen meg bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját." /Róm 15,5-6/
Igehirdetés
"Múlt vasárnap arról volt szó, hogy mit mond Isten igéje a házasság válságairól. Hogyan lehetne ezeket megelőzni, vagy ha már bekövetkeztek, hogyan lehet gyógyítani. Két gondolatot vittünk magunkkal: az egyik az volt, hogy számoljunk józanul azzal, hogy a legjobb házasságban is támadhatnak feszültségek, bajok, megbetegedhet a házasság. A kérdés az, hogy mit csinálunk a betegséggel? Észrevesszük-e, hogy az betegség, és együttes erővel igyekezünk-e gyógyítani a betegséget a házasságban? Ilyen igéket hallottunk: "Le ne menjen a nap a ti haragotokon", vagyis ne tartósítsuk a feszültséget, ne konzerváljuk a bajt, hanem nevezzük a nevén, és engedjük, hogy a nagy Orvos, Jézus Krisztus kigyógyítsa a beteg házasságot a bajaiból. Azután olvastuk: ne engedjük, hogy a keserűség felnövekedjék a szívünkben, mert az sok rossznak okozója lehet. Se pedig az Ördögnek ne adjunk helyet, - láttuk, hogy ez mit jelent. - Ha pedig mégis vétkezünk egymás ellen és a házasságunk ellen, akkor találjuk meg a megbánás helyét. Mert Isten kegyelme elég a házasság minden betegségére, bajára is. Aki átéli azt naponta, hogy Jézus bocsánatából él, annak könnyebb lesz szív szerint megbocsátania a párjának, vagy bocsánatot kérni tőle.
A másik gondolat pedig a házassági TMK-ról szólt, arról, hogy a tervszerű megelőző karbantartás nélkül egyetlen házasság sem marad hosszú távon teherbíró, üzemképes és boldog. Szükségképpen elromlik, mert romlottak vagyunk mi, akik házasságban élünk. Szakadatlanul tisztogatni, erősíteni, gondozni, védeni kell a házasságot. Olyan légkört kell teremteni, ami védi a másikat, megkönnyíti a hűséget a számára, karban kell tartani a házasságot.
Ma három további gondolattal szeretném folytatni az ige alapján ezt a gondolatmenetet.
1.
Az első válasz arra a kérdésre, amit valaki már múlt vasárnap feltett: mitől támadnak feszültségek tulajdonképpen a házasságban? Hiszen annyira azonosak két embernek az érdekei, annyira egymásra vannak utalva mint házastársak, hogy mindenben egyeknek kellene lenniük. Hogy lehet az, hogy mégis szembe kerülhetnek egymással, hogy feszültség támadhat közöttük, sőt törésre kerülhet a dolog?
Azt hiszem, sok választ lehetne adni erre a kérdésre, de valahol a gyökereknél tapogatózunk, ha azt mondjuk, hogy ott támad feszültség a házasságban, ahol két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged; vagy ahol az egyik kénytelen engedni a másiknak, az erősebbnek, de emiatt keserűség támad a szívében. Általában ez a végső oka a feszültségeknek. Két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged. Vagy az egyik erősebb, és letiporja, maga alá gyűri a másikat, de a másik szívében keserűség támad. Az ilyen győzelem mindig vereség a házasságban. Mert egy házasságban nincs olyan már: én és te. Még akkor sem, ha átmenetileg megzavarodik a harmónia. A házasságban mindig a házasság szenved az ellene elkövetett vétkek miatt, vagyis mind a ketten, akik benne élünk. Nem lehet teljes öröm az, amikor az egyik úgy örül, hogy a másik közben sír. Az egyik úgy győz, hogy a másik vereséget szenved. Nincs egyik és másik. Ők valamikor eggyé váltak, - akkor is, ha nem egyeznek sok mindenben, - és a közösen elkövetett hibák miatt közösen szenvednek mindig. A házasság szenved mindig. Ezt komolyabban kellene venni.
Akkor kerülhetők el tehát a válságok és küszöbölhetők ki a feszültségek, ha nem két akarat győzködik egymással, hanem egy akaratra jutnak ketten, és az az egy akarat érvényesül. Hívő emberek számára kétségtelen az, hogy ez az egy akarat Isten akarata kell hogy legyen. Hívő embereknek éppen a házasság komoly iskola arra, hogy megtanulják szív szerint imádkozni naponta, mindig újra Dávid könyörgését, ami a 143. zsoltár 10. verse szerint így hangzik: "Taníts engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem, és a Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön."
Hívő embereknek éppen a házasságban kell megtanulniuk azt, hogy nem az a baj, hogy nekünk van akaratunk, még csak az sem, hogy néha ütközik az akaratunk, Isten ajándéka az, hogy nem akarattalan bábok vagyunk. Az a baj, ha az akaratunkat nem akarjuk vagy képtelenek vagyunk ráhangolni Isten akaratára. Az a baj, ha minket a hétköznapokban ténylegesen nem érdekel az, hogy mit akar Isten. Elvileg igen, meg egy vallásos embernek illik efféléket mondani, vagy így gondolkozni, de nem őszinte ez az imádságunk: Taníts engem a Te akaratodat teljesíteni. Nem tudjuk így befejezni az egymással való beszélgetést vagy vitát: "mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Uram." Ha két ember a házasságban így mérkőzik, hogy ennek a mérkőzésnek a célja az, hogy végül is Isten akarata diadalmaskodjék, akkor jutnak egy akaratra. És Isten akaratát felismerve és cselekedve jutnak egymással is mindennél teljesebb egységre. Jó az, hogy van akaratunk, és mondjuk csak el: Uram, én úgy gondoltam, vagy úgy szeretném, - és egymással is szabad néha szembeszegülnie két akaratnak, de mindig ennek a jegyében: mindazáltal nehogy úgy legyen, hogy én vagy ő, vagy mi akarjuk, hanem ahogy Te.
Ebben kell és lehet segítenünk is egymást a házasságban. Isten akaratának a felismerésére segíteni a másikat. Úgy csendben lenni előtte, hogy együtt érthessük meg és fogadhassuk azt el. Gondoljatok arra a hatalmas ígéretre, amit Jézus mond a Máté 18,19-ben: "Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit kérnek, az én mennyei Atyám megadja nekik." Hol másutt lehetne ezt jobban érvényesíteni, kipróbálni, mint a házasságban, két hívő ember házasságában? Egy akaratra jutunk mindenben, amit kérünk, és várjuk, hogy a mi Atyánk megadja nekünk. De ez az egy akarat az Ő akarata kell hogy legyen. "Mert amit kérünk az Ő akarata szerint, meghallgat minket" (1Jn 5,14).
A múltkor mondtuk, hogy ha van ördögi kör, akkor van isteni kör is, egymást segítő, erősítő hatásokat kaphatunk Isten közelében. Nos itt is erről van szó, hogy Isten akaratára figyelve gyógyulhat meg a házasság, és az így meggyógyult házasságban a házastársak még jobban érzik Isten akaratát, az együtt megértett akarat még közelebb viszi őket, és így tovább. Áldott kölcsönhatásban van ez.
Az a kérdés most, hogy akarjuk-e ezt őszintén? Elvileg sokan egyetértenek a Szentírás ilyen biztatásaival, de amikor döntésre kerül a sor, a magunk akaratának az érvényesítésére, mintha sohase hallottunk volna erről, hogy nekünk fel lehet ismernünk és követnünk lehet Isten akaratát, és hogy ott találkozhatunk igazán egymással, ha mind a ketten arra mondunk áment. Akarjuk-e ezt őszintén, próbáljuk-e, gyakoroljuk-e igazán?
Még így is marad sok olyan feszültség a házasságban, ami feloldhatatlan. Az alapfeszültség pl. az, hogy mind két házasfél mást akar, mert a férfi a nőt akarja, a nő a férfit, és ez feloldhatatlan feszültség. Csak az a feloldása még ennek is, ha mindketten a házasságot akarják, a harmonikus, a jó házasságot, és ezen belül érvényesül az az előbbi feloldhatatlan feszültség. Még a feloldhatatlanra is van megoldása Istennek, de csak akkor, ha merünk előtte elcsendesedni, a magunk akaratát elé letenni, és látatlanban is tudomásul venni és komolyan venni az Ő akaratát.
2.
A másik mai gondolatunk az, hogy a házasság válságainak megelőzése és gyógyítása alapvetően függ attól, hogy készek vagyunk-e egy radikális szemléletváltoztatásra? Tudniillik annak a szemléletnek a megváltoztatására, ami egyetemlegesen jellemez minket, hogy mindannyian azt vizsgáljuk, mit kaptunk és mit nem kaptunk meg a másiktól, a párunktól. Hogy számon tartunk több éves, évtizedes sérelmeket, adósságokat, hogy nekünk az jár vagy járna, és hol nyüszítve, hol erőszakosan követeljük. És időnként beolvasunk, hogy nem kaptuk meg, hogy szegényebbek maradtunk, hogy tartozik nekünk a másik.
Ha ezt sikerül megfordítani, és egyszer valaki komolyan, Isten előtti felelősséggel számba veszi: ő mivel tartozik a másiknak, alapvetően megváltozik a házasság légköre. Ez annyira vétkes, rontó szemlélet, hogy ezen belül alig jöhet létre valami jó egy házasságban, ha mindig mindkét fél azt tartja számon, hogy ő mit nem kapott meg. Mert lehet, hogy igaza van, de annyira egyoldalú, beszűkült, nyomorúságos szemlélet ez, hogy ebből nem születhet gazdagság. Lehet, hogy igaz, - de azért válaszoljak erre a kérdésre is: és ő mit nem kapott meg tőlem? Mit kap egyáltalán tőlem? Olyan gyakran elhangzik ez: nem vagyok boldog mellette. És többeket megsértettem már akaratlanul, amikor megkérdeztem: és ő boldog melletted? - Erre még soha nem gondoltam, - ezt gyakran bevallották. Ezt sem kapom meg, azt sem kapom meg. Ha mással élnék, biztosan megkapnám. - És ő megkapja tőled, amit csak tőled kaphat meg? Ami járna neki? Félelmes dolog az, hogy mennyire nem ismerjük egymást sokszor a házasságban. Évtizedekig élhet két ember egymás mellett úgy, hogy nem is tudják, hogy mivel lehetne a párjukat igazán boldoggá tenni, minek örül, mi hiányzik neki, mit várna. Sokszor kicsi dolgok ezek, és nagy boldogság születne belőle. Nem ismerjük egymást.
Egy gyermekmese-könyvből tanultam meg a közelmúltban, hogy a balesetmentes közlekedés egyik feltétele ez: látni és látszani. Vallom azt, hogy az ütközésmentes házasélet egyik alapfeltétele ez: látni és látszódni. Látni, vagyis észrevenni a másikat, és látszódni, vagyis megismertetni magamat vele. Mert itt is kettőn áll a vásár. Nem vádolhatom őt, hogy nem ismer engem, ha bezárkózom. Persze ő is élhet úgy, hogy én be fogok zárkózni még jobban, vagy pedig kinyithat engem. Élhet úgy, hogy megkeserít vagy derűssé tesz. Élhet úgy mellettem, hogy megvéd a paráznaságtól vagy belehajszol a házasságtörésbe. Ez a másik pont, ahol sokan megsértődtek már lelkigondozói beszélgetés során. Mindig kettőn áll a vásár. Ha elromlik egy házasság, ketten rontottuk el.
A múltkor mondtuk, hogy a házasság az az emberi közösség, ahol az emberi személyiség a teljes felületén érintkezik. Ezért fontos, hogy minden kérdésről tudjanak és akarjanak őszintén beszélni a házastársak. A hitbeli kérdésektől a szexuális kérdésekig mindenről. Ez a teljes életközösség. Csak így lehet igazán ismerni egymást. Csak így lehet tudni azt, hogyan tehetném boldoggá, hogy mivel tartozom neki.
Ezzel kezdődik mai igénk, és legszívesebben csak ezt az egy szót olvastam volna fel belőle, hogy nagyon hangsúlyos maradjon: "tartozunk", hogy egymás erőtlenségét elhordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mi az indoka Pálnak, hogy tartozunk? "Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett." Tartozunk! Jézus Krisztus az életét adta értünk, és ezzel egy életre eladósított minket. Mi neki nem törleszthetünk, mert mi nem adhatjuk az életünket őérette. Nem is azt mondta: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressetek engem, hanem azt: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Őérte nem adhatjuk az életünket, de egymásért igen. És a házasság kiváló gyakorlótér erre, hogyan áldozhatom oda önmagamat a másikért, akit szeretek, aki tulajdonképpen nem másik már, mert eggyé lettünk. Mivel tartozom neki?
Lehet, hogy ő is sok mindennel tartozik nekem. Jobban meg fogja érteni, talán magától rá fog jönni, ha én elkezdek komolyan törleszteni, ha végre nem azt számolgatom, és olvasom rá, hogy ő mivel tartozik, hanem számba veszem őszinte bűnbánattal, hogy én mivel tartozom. Azért szegény, mert tőlem nem kapta meg. Én vádolom, hogy milyen szegényes az élete. De én tartottam tőle vissza azt, ami nélkül szűkölködik. Azért nem bontakozott ki teljesen embersége, mert tartozom neki még mindig évek, évtizedek óta elemi, apró dolgokkal vagy lényeges, fontos dolgokkal. Ha valaki eljut erre a felismerésre, és ebből őszinte bűnbánat lesz, megújul a házassága. Újra kezdődhet a teljesen csődbe jutott házasság is. Néhány szép példát engedett látnom már erre Isten. De ehhez őszinte bűnbánat és Isten előtti igaz megalázkodás kell, hogy szinte fölsikolt az egyik vagy mindkét fél: tartozom, én tartozom!
Természetesen hozzá kell tenni, hogy ennek azért kölcsönösnek kell lennie. Mert előfordul, hogy egyik fél rádöbben erre, komolyan kezdi venni a törlesztést, és szeretetből végzi ezt, a másik pedig visszaél ezzel. Ez a legocsmányabb kizsákmányolása egymásnak, és az egyik legsúlyosabb vétek a házasság ellen. Kölcsönösnek kell lennie. De ha a legrosszabb esetben nem lenne kölcsönös, Isten gyermekeinek akkor sincs más útjuk, mert Isten gyermekei átélik, hogy tartozom. Adok és törlesztek, berendezkedem erre.
És ha valaki berendezkedik erre, átéli, hogy mindennek más súlya lesz a házasságban, és mindennek más mértéke lesz. Amíg valaki csak azt nézi, hogy a másik mivel tartozik neki, addig ez szokott a mérték lenni: mi az a legkevesebb, amit még meg kell adnom, hogy békesség legyen otthon. Ha megfordul a szemlélet, akkor ez a mérték: mivel kedveskedhetnék még neki, milyen örömszerző áldozatot hozhatok még a házasságunkért? Mert áldozat ez kétségtelenül, nem kell szépíteni a valóságot, de lehet örömmel is áldozni, önkéntes áldozatot is hozni. Az egymásért hozott áldozat a házasság oxigénje, az tartja frissen, erősen a kapcsolatot.
És ha valakinek így megváltozik a szemlélete, akkor a teherbírása is megnő. Tartalékerőket is mozgósít benne ez a szemléletváltozás. Gazdagabbá teszi a fantáziáját, kihoz belőle olyan képességeket is, amik eddig nem jöttek felszínre. Aki csak magával törődik, az a legkisebb szolgálatban is elfárad. Aki rájön, hogy tartozik, az egy életen át képes fáradhatatlanul szolgálni. Össze sem lehet hasonlítani, milyen erők állnak a két magatartás között. Mert ha valaki így kezd szolgálni: tartozom, abban jézusi erők mozdultak meg, az Krisztusnak adott helyet. Ne adjatok helyet az ördögnek, - hangzott el a múltkor, - ennek a pozitív változata ez: adjatok helyet Jézusnak. Ez jézusi lelkület, hogy tartozom, és szolgálni akarok. "Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért."
A házasságban, hívő emberek számára, mindenképpen Jézus a mérték. A felolvasott igében háromszor egymás után előfordul, minden második versben ott van: amiképpen a Krisztus Jézus, úgy kedveskedjetek a másiknak, és hordozzátok, amiképpen Krisztus. Úgy fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus befogadott minket. Olyan béketűréssel legyetek egymás iránt, amiképpen a Jézus Krisztus viseltetik irántunk. A számunkra Jézus lett a mérték. Magas ez a mérték, de nem nekünk kell teljesíteni. A bennünk élő Jézus tanít meg minket arra, hogy nem tartozik, hanem tartozom."
_________________ „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|