Kína új hangja

„Eric X. Li arra jutott, hogy a demokrácia nem az egyetlen működőképes modell – a Nyugatnak persze megfelel, de Kínának és a többi fejlődő országnak a saját útját kell járnia.”

Eric X. Li egy-két éve egyszerű sanghaji vállalkozó volt, aki kockázati tőkealapja menedzselésével töltötte idejét. Aztán gondolt egyet, és írt egy cikket az amerikai Forbes magazinba arról, hogy miért is remek a kínai egypártrendszer. Majd ugyanezt megírta a Foreign Affairs, a The New York Times, a Financial Times és más tekintélyes lapok hasábjain, előadásokat tartott, vitákon vett részt, s hamarosan kínai témában az egyik legismertebb – és leggyűlöltebb – nemzetközi megmondóember lett. Pár napja megjelent legutóbbi előadását 12 óra alatt 75 ezren nézték meg – popsztárok új klipjénél nem lenne magas ez a szám, de politikai elemzésnél nem jellemző az ilyen siker. És azt jelzi, hogy Li olyasmit feszeget, ami valahol mélyen mindenkit piszkál, akit érdekel a világ jövője.

Li elmondja: fiatalkorában azt verték a fejébe, hogy az emberiség története egyenes vonalú fejlődés az ősközösségtől a rabszolgatartó, feudális, kapitalista, szocialista rendszeren át a fényes végcélig, a létező világok legjobbikáig, a kommunizmusig. Aztán rájött, hogy ez a modell nem egészen tökéletes, s végül Berkeley-ben kötött ki. Az Egyesült Államokban aztán azt tanulta: az emberiség története egyenes vonalú fejlődés ezen, azon, amazon keresztül a fényes végcélig, a létező világok legjobbikáig, a liberális demokráciáig. Ő rutinos módon ebben már hamar kételkedni kezdett, visszatért Kínába, meggazdagodott, s elkezdte tanulmányozni a politikai rendszereket. Arra jutott, hogy a demokrácia nem az egyetlen működőképes modell – a Nyugatnak persze megfelel, de Kínának és a többi fejlődő országnak a saját útját kell járnia. Nincsenek univerzális értékek, általános igazságok, egyetemes végpont – az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság eszményei is adott történelmi-kulturális környezetben létrejött emberi konstrukciók. Ha dogmává emeljük őket, akkor úgy járunk, mint eddig mindenki, aki eredetileg friss gondolatkísérletek eredményeit abszolút igazságként próbálta kőbe vésni.

Mert Li szerint az ország problémáira a kommunista párt érvényes válaszokat adott. Százmilliókat emelt ki a nyomorból, a semmiből felépítette a világ második legnagyobb gazdaságát, a várható élettartamot megkétszerezte, az analfabetizmust megszüntette. A sikereket az tette lehetővé, hogy a párt képes a megújulásra, önkorrekcióra, alkalmazkodásra, és vezetőit egy teljességgel érdemeken alapuló rendszer szerint választja ki. Obama vagy Bush elnökök – provokálja amerikai közönségét Li – a maguk vezetői tapasztalataival Kínában legfeljebb a járási helyettes elöljáróságig vihették volna. Ráadásul, ha a mai – Kínán számon kért – demokráciafelfogásból indulunk ki, akkor az amerikai elnökök George Washingtontól Lyndon B. Johnsonig illegitimnek tekinthetők az általános választójog hiánya miatt. Li megkérdőjelez olyan paradigmákat, mint hogy például „egypártrendszer – rossz, többpárti váltógazdálkodás – jó”.

A vállalkozó-politikatudós joggal tekinthető a pekingi kormány apologétájának, s nem is titkolja, hogy – bár nincs köze a párthoz – lelkes híve saját rendszerének. Li berobbanása a nyugati nyilvánosságba utóbbi miatt érdekes igazán. Itt már nem egy kockafejű egyenkáder olvassa fel papírból, hogy Kínában minden nagyon szép, minden nagyon jó, de kérdések feltételére most nincs lehetőség, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a nagykövetség sajtóosztályával. Az Amerikában képzett Li nem ilyen; mondanivalóját izgő-mozgó diákkal, statisztikákkal, Shakespeare- és Churchill-idézetekkel illusztrálja, érvel, vitázik, visszavág, gúnyolódik – mintha egy vérbeli amerikai szpíkert látnánk. És ami fő: tele van önbizalommal. Ez pedig újdonság. A kínaiak sosem szerették, ha beleszólnak ügyeikbe, de attól eddig tartózkodtak, hogy nyíltan megkérdőjelezzék más országok alapeszméit. Eric X. Li az új nemzedék képviselője, amelyik már harcosan kiáll értékrendje mellett. Fel kell készülnünk rá, hogy ha ők vitába szállnak velünk, egészen alapvető dolgokat is újra kell gondolnunk saját eszményeinkről. Li azt írja: mindez a megkövesedett gondolkodású Nyugatnak is hasznára lehet.