Erről lenne szó:
Idézet:
„Drága, szerelmetes, jóságos mennyei Atyánk, aki megváltottál minket a te Fiadnak érettünk adott egyetlen áldozatának, Golgotán kiontott vére és sok kínos sebe által, ami megmosott minket kárhozatos, skarlátpiros bűneink poklának minden átkától, és a mi Urunk Jézus Krisztus, rólunk a Sátánnak, a kárhozatnak, a halálnak minden erejét elvette, és hogy bennünket is általvisz majdan az Ő örök dicsőségébe…” és így tovább hosszan, hosszan. Nem a bőbeszédűség borzaszt, az csak fárasztana, de az értelmetlenül használt szavak erdeje. Egyrészt arra gondolok, hogy vajon ha ideülne valaki az utcáról közénk, mit gondolna a keresztyénségről. Aztán az is érdekelne, hogy vajon az imádkozó maga érti-e ezeket a szavakat, mint „áldozat”, „bűn”, „pokol”, „megváltás”, „kárhozat”? Ezen kicsit sem változtat, hogy ezeket megtaláljuk a Bibliában vagy más keresztyén szövegekben. Ott ugyanis a maguk helyén és összefüggésükben állnak, a maguk korának fogalmi hátterével és jelentéstartalmával. Mindez azonban a múlté. Ma nem így beszélünk. Mára az érthetetlenség önnyugtató hintázássá vált. Az imádkozó maga sem érti, nyilván nem gondolhatja azt, hogy Isten oda tud figyelni erre.
A beidézett szöveg sok mai fiatalnak nem érthető. Ha meg érthető és használja ezeket a kifejezéseket a fiatal, akkor azt a cikkíró elrettentő példának mondja.
Gyakorlatban, egyrészt arról van szó, ami fentebb is le van írva, hogy a fiatalok nincsenek képben a beidézett fogalmakkal. Másrészt viszont arról, hogy akik tisztában vannak a fogalmakkal, főleg az idősek, de a fiatalok is, azok természetesnek veszik ezt a zsúfolt terminológiát. Merthogy ezek a barokkos megfogalmazások hitbéli kérdéseket fogalmaznak meg igen színesen. Ne felejtsük el, hogy nem rég, sőt ma is az 50-60-70-80 évesek édesanyának, édesapának nevezték/nevezik a szülőt és magázták azt, tetszikeznek javában. Ez a mai gyerek számára elképzelhetetlen. Mondják, hogy így szólítani a szülőt gejl.
A fentebbi imaidézetet ha összehasonlítjuk például Adrian Plass könyveiben gyakorolt vallási egyszerűséggel, akkor a Plass szövegei szerint hitüket gyakorlóknak valóban érthetetlen ez a színesség. Viszont, ha a másik oldalról tesszük ezt az összehasonlítást, akkor a sokszor haveri szintű, hagyományos hitünk szerint értelmetlen leegyszerűsítés idegeníti el az embert. No nem a vallástól, hanem a leegyszerűsített imától. Valahogyan meg kellene találni a kettő szélsőség között a közös nevezőt, amelyben az Isten imádás kellőképpen helyet kap, amely mind a két fél igényeinek megfelel. Ez nyilván nem egyszerű dolog, na de mi az egyszerű manapság?!
