„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala…” (Példabeszédek 25:28)Átjárható határok. A kiegyensúlyozott életet élő emberek megtalálják az egyensúlyt a személyes tér védelme és mások beengedése között. Tudják, hogy mikor mondhatnak igent arra, ami egészséges, és mikor mondjanak nemet arra, ami nem az. Az átjárható határú emberek azonban megengedik másoknak, hogy kedvük szerint ki-be járjanak életükbe, elszívják idejüket és energiájukat, megszabják véleményüket, és megfosszák őket más fontos kapcsolataiktól. Képtelenek nemet mondani, hagyják, hogy mások bűntudatot keltsenek bennük; kötelességüknek érzik megtenni, amit kérnek tőlük, mert ha nem, akkor nemtörődömnek, szívtelennek, sőt „nem-keresztyénnek” érzik magukat. Megterhelik önmagukat, családjukat, barátságaikat azzal, hogy igyekeznek teljesíteni a látszólag tehetetlen emberek végtelen követeléseit. Azt hiszik, hogy így kedvesek és segítőkészek, holott csak hagyják, hogy felelőtlenül kihasználják őket. Ördögi kör ez, melyben a „segítő” hatalmas árat fizet, gyakran érzelmi, fizikai, lelki túlterheltségben él, kapcsolatai kárt szenvednek; míg a „segített” egyre inkább úgy érzi, hogy rá van utalva a segítőjére, maga nem vállal felelősséget, úgy gondolja, joga van arra, hogy kiszolgálják, nem értékeli a segítő erőfeszítéseit, sőt olykor még neheztel is rá.
Az átjárható határú emberek nem veszik észre, hogy fejük felett ott világít a „Nyitva” tábla, odavonzva ezzel a szükségben lévő emberek áradatát, akikről aztán úgy érzik, mindegyikükért személyes felelősséggel tartoznak. A világ minden terhét magukra veszik, aztán kimerültek, idegesek, elégtelennek érzik magukat, bűntudatuk van, és kifejezetten rosszul esik nekik, ha nem tudnak mindent megoldani. Emiatt persze végül kihasználva érzik magukat. „Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” Értsd meg: nem tudod irányítani saját életedet, ha közben túlterhel a mások élete miatti vélt felelősség. Állíts fel határokat, és élj olyan életet, amilyet Isten szánt neked!
www.maiige.hu