Kedves Net
Épp hallgatom a barlangos tanítást.
Közbe még a zene is megy (hegyre épült)
Szóval ha megpihen saját cselekedeteitől attól Isten feltudja használni akarat cselekvésére.
Harcaink cselekedeteink ne saját erőből saját akartunkból és elképzelésünkből menjen.
Az pedig hogy milyen úton vezet végig minket és az hogy válik javunkra személyes kapcsolatunk miatt mi látjuk legjobban a magunk életében ha (valóban nem saját kívánságainkra használjuk Urunkat ) engedelmeskedünk Urunknak.
2 Kor 10
3. Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk.
4. Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;
5. Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;
6.És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességtek.
Ebben ez segíthet mert első sorban saját okoskodásunkat kell lerombolni és foglyul ejteni Urunknak való engedelmességre.
De azt is láthatjuk az Igéből, hogy nagyon is feltudja Urunk testvéreinket használni az engedelmesség helyre állítására.
És ami a legfontosabb ha az ó emberünkről bárki is lerántja a leplet azzal új emberének egy grammot nem árthat sőt használ.
Erre még egy állatot is képes felhasználni ( helyre igazításnál pl, Bálám szamara) nem még testvért.
Ez nem jelenti azt hogy nekikel állnunk és a másikat árgus szemekkel vizslatni hol fedezzük fel a testvérünk ó emberét.
Bár ez is a téma de nem szorosan.
--
Vissza térve a témához.
Bár helyzetünket és a próbákat amik óhatatlan életünkben (vagy épp a szolgálatot) nem jó mércének használnunk.
A bűn ellen harcolunk akár magunkban akár másokban látva ellen állunk neki mindezt Jézusnak való engedelmességből tudjuk megtenni, azaz ha engedelmeskedünk neki és rá figyelünk a bűn már nem a látószögünkben van nem tud ránk hatni.
Nem a hullámokat nézzük ( mint Péter tette a vízen járáskor) hanem Jézusra tekintsünk Ő tartmeg minket.
Zsid 12
4. Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen.
5. És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
6. Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
7. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
8. Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
Tehát óhatatlan hogy ne legyen próba életünkben.
A hogy Jakabnál is írva van.
Jak 1,
2. Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
3. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
4.A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.
Csakhogy ezzel nem kerültünk rangosabb helyre (ha azt hiszük nagyot eshetünk hogy felébredjünk)
Azaz ne magunkat nézzük: pl, „ hogy na miránk biza több van bízva mint arra a másikra.”
Hiszen nekünk lejjebb és lejjebb kell szállnunk (énünk és akaratunk leadásában) hogy új életünk jobban kitudjon formálódni bennünk.
Ennek persze az lehet eredménye hogy többet is biz ránk Urunk de ettől még sem leszünk többek csak szolga helyet rabszolga.
(félreértés véget nem a bűn rabszolgája)