Frissen sült fánk és a forró tea köré telepedik kilenc fiatal, a legtöbben egyetemisták. Péntek este van. Egy lány gitárt, egy fiú kongát vesz a kezébe, majd felcsendülnek a Csillagpont ifjúsági találkozó énekei. A fiatalok ezen az estén is a boldogmondások egyikéről beszélgetnek. „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot" – olvassa fel a házigazda.

Fesztelen és őszinte légkörben teszik fel kérdéseiket maguknak és egymásnak is.
– Sokan már azelőtt ismertük egymást, hogy a gyülekezetbe kerültünk és megtértünk volna – meséli Irzsik Zita. Azt mondja, ő és családja megtérését a gyülekezetnek köszönheti, most pedig ők igyekeznek szolgálni. Nemcsak a Tréfinek – ahogy ők nevezik a húsz év körüliek házi csoportját –, hanem egy középkorúakból álló házi csoportnak is többször adott már otthont az Irzsik család. 

Családra lelt egy család
Irzsikék Kárpátaljáról származtak el, 1998 óta élnek Taksonyban. A rokonokat és a barátokat hátrahagyva próbáltak egzisztenciát kialakítani maguknak. A gyerekeket beíratták hittanra, és lassan a szülők is egyre többször eljártak az istentiszteletekre.
– Idegen emberek közé jöttünk, ám a gyülekezetben családra és barátokra leltünk; vagyis mindent e közösség révén kaptunk – mondta el Irzsik Miklós portálunknak. A családfő, aki presbiter a gyülekezetben, elárulta, hogy a taksonyi reformátusok között kezdte el igazán megismerni a gondviselő, szerető Istent.
Irzsik Miklós és felesége, Andrea húsz éve házasok, azonban idén Isten színe előtt is örök hűséget fogadtak a gyülekezet körében, ahogy egy másik házaspár is. 

Esküvők a házassági évfordulón
Míg egykori osztálytársai a huszonöt éves osztálytalálkozón arról számoltak be, hogy elváltak, Szatmári Éva azt mesélte el, hogy férjével tízévi házasság után a református imaházban kértek áldást életükre. Eredetileg csupán gyermekeiket akarták megkereszteltetni.
Végül a szülők is megkeresztelkedtek, majd Isten színe előtt is hűséget fogadtak egymásnak. Férjét, Bozsoki Artúrt az elmúlt vasárnap választották meg gondnoknak.

– Akkor tudunk bármit megtenni, ha nem maradunk magunkban, hanem mint az elvetett búzaszem, ki is kelünk.

Manapság már nem lehet a templomba becsalogatni az embereket, hanem egyre inkább nekünk kell az utcára kimenni – vélekedik a gondnok.
A taksonyi reformátusok szeretnének a hagyománytisztelő, többségében katolikusok lakta, sváb falu életébe aktívan bekapcsolódni. Az első református napokat is azért szervezték meg, hogy a település lakói megismerjék őket: van gyülekezet, van református imaház Taksonyban.

Határon túliak között
Taksonyba a második világháború után telepítettek magyarokat a Felvidékről. A faluba már az ötvenes évek végén járt ki lelkipásztor a szomszédos Dunaharasztiból. Eleinte házaknál tartottak istentiszteleteket havonta egyszer. Az imaházat 1992-ben adták át, hét-nyolc éve pedig már hetente tartanak istentiszteleteket Taksonyban. Mióta Stefán Attila és felesége, Tímea tavaly a településre költöztek, hetente több gyülekezeti alkalomra is összegyűlnek a reformátusok. Napjainkban református gyökerekkel nemcsak a határon túliak és leszármazottaik rendelkeznek, hanem azok is, akik a fővárosból költöztek az agglomerációhoz tartozó településre. A szintén Kárpátalján született fiatal lelkész és a közösség életében tevékenyen részt vevő gyülekezeti tagok mindenekelőtt velük fűzték szorosabbra a kapcsolatot.

Tettek a szavak mögött
Az elmúlt évben a taksonyi gyülekezet rengeteg programot szervezett az imaház falain kívül: nagypénteki passiójátékot, jótékonysági koncertet, hálaadó napot. Részt vettek a templomok éjén, készítettek házi tésztát a parókián, az idei adventi vásáron pedig gyertyát gyújtanak majd a többi felekezettel együtt. A gyülekezeti programokra sokan eljönnek az egyébként is élénk társasági életet élő taksonyiak közül. Az emberek érdeklődőek, kíváncsiak a gyülekezetre, és szívesen beszélgetnek.
– A missziói gyülekezetnek úgy kell elmondania az evangéliumot, hogy arra az emberek ne fordítsanak hátat; és nem a szavak, hanem a mögöttük levő tettek miatt – állítja a lelkész.
Stefán Attila szerint a közösségi összetartás és szeretet teszi vonzóvá a gyülekezetet mások számára.
– Az emberek kevésszer tapasztalják, hogy ha valaki mond valamit, az valóban úgy is van, ahogy mondja. Itt viszont a gyülekezeti tagok valóban szeretik, és nem kibeszélik egymást, tudnak egymásért imádkozni, egymásnak segíteni.

Kétszer annyian vannak
A hatvan férőhelyes imaházban tartott istentiszteletekre az előző években huszonöt-harminc fő látogatott el, ma már negyvenöt-ötven fő fordul meg benne vasárnaponként. Nemcsak a felnőtt gyülekezet lélekszáma duplázódott meg Taksonyban, hiszen a hittanos gyerekek is kétszer annyian vannak, mint tavaly; és hosszú idő óta először újra van konfirmandus csoport is. Annak érdekében, hogy a nemrégiben Taksonyba költözött óvodások, kisiskolások szüleivel is felvehessék a kapcsolatot, a gyülekezet játszónapokat szervezett a településen. A fiatal szülőket többek között a havonta megtartott zenés istentiszteletre invitálták.
– A szombati zenés istentiszteleteken egészen más gyülekezet jelenik meg, mint vasárnap délelőttönként. Ha ez a két gyülekezet egyszerre lenne jelen, nem is férnénk el a templomban – számolt be a lelkész.

Lehetséges a lehetetlen
Már besötétedett, amikor a parókiához értem, az udvaron dolgozó gyülekezeti tagok mégis az utolsó pillanatokig maradtak. A lelkipásztortól tudtam meg, hogy a parókia építésében és a jelenleg is tartó udvarrendezésben szinte az egész gyülekezet összefogott, de csatlakoztak hozzájuk más felekezetekből is. A munkálatok elvégzéséhez és a számlák törlesztéséhez az egyházmegyei persely, a Dunamelléki egyházkerület és a dunaharaszti gyülekezet támogatásán felül is csodaszámba menően érkeztek sorra a felajánlások.
– Mikor elkezdtük a munkát, láttuk, hogy nagyon behatároltak a lehetőségeink, nem tudunk továbblépni. Amikor imádságban Isten elé vittük a kéréseinket, mindig átéltük azt a csodát, hogy a lehetetlen lehetővé válik.

Többszemélyes vállalkozás
Nem minden a lelkész feladata, munkatársakra van szükség a szolgálathoz – vélekedik Stefán Attila. Mind a taksonyi, mind a dunaharaszti anyagyülekezetben néhány gyülekezeti tagot házi csoportos alkalmak megtartására készítenek föl, mások a gyermekmunkához szükséges ismereteket sajátítják el, de nyitva áll az ajtó mindenki számára, hogy a gyülekezeti munkások bibliaóráján elmondja ötleteit, és feladatot vállaljon magára. Bár a Taksonyi Református Missziói Egyházközségnek megválasztották az első, önálló presbitériumát, a gyülekezeti tagokra továbbra is számítanak.
– A taksonyi gyülekezet úgy nőtt fel, hogy mindig volt bennük tenni akarás és készség a szolgálatra. Van egy húszfős gyülekezeti mag, akikre mindig lehet számítani. Nélkülük talán nem is menne...

Pihennek és készülnek
A taksonyi gyülekezet elmúlt éve rendkívül mozgalmas és fáradságos volt.
– Minden évet szeretnénk egy központi gondolat köré felépíteni, és ilyen esetben előfordulhat, hogy az egyik évünk sűrűbb, de kell olyan időszak is, amikor arra koncentrálunk, hogy a gyülekezet lelkiekben és testiekben is megpihenjen és feltöltődjön. Így aztán egy-két év múlva komolyabb és talán nehezebb szolgálatba tudunk újra beleállni – vélekedik Stefán Attila.
Nem tudni, mennyi időbe telhet, míg a taksonyi missziói gyülekezet anyaegyházközséggé válik, vagy hogy mikorra növik ki annyira az imaházat, hogy a két istentiszteleti alkalom is kevés lesz. A lelkipásztor reális képet fest, ugyanakkor bizakodik – ahogy ez már hozzátartozik a taksonyi reformátusok mindennapjaihoz:
– Egyelőre a gyülekezetnek kell megerősödnie annyira, hogy bele tudjunk kezdeni a templomépítésbe, de azért itt már többször is lehetővé vált a lehetetlen...

Miről is volt szó a házi csoporton? "Boldogok, akik..." 

Jakus Ágnes 

A Stefán Attila lelkipásztorral készült beszélgetés további részleteit itt hallgathatja meg: