Lelki sebek
Zita azt mondja, hogy a kamaszkoráig begyűjtött számtalan lelki seb kergette az öngyilkosság felé. Édesanyja 18 éves volt, amikor megszülte, és mivel nem várt gyerek volt, mindig haragudott a lányára, mert szerinte tönkretette az életét.
– Édesanyám sohasem titkolta, hogy nem akart engem és hogy a kinézetemet sem szereti, mert hasonlítok a nagynénémre. Mindig versengett velem, és ha valamiben jó voltam, akkor azt próbálta bizonygatni, hogy ő még jobb. Nevelési csődnek tartott, bár az általános iskolában hosszú évekig kitűnő tanuló voltam – emlékezik vissza a húszas évei elején járó teológus.

Lehet másként is?
A családban mindennaposak voltak a veszekedések, közben pedig megszületett Zita két testvére is. A kislány próbálta a szüleit békítgetni és közben a kistestvéreit gondozni, etetni, pelenkázni. A gyerekkorát tulajdonképpen ellopták tőle, túl hamar kellett minden téren felnőnie. Akkor azonban – mint mondja – ebből nem érzékelt sokat, hiszen az volt számára a természetes, hogy baj van, vagyis feszültség a családban, az anyja néha ok nélkül is elveri és olyan dolgokat is megoszt vele, amelyek végképp nem valók egy kislánynak, például a szexuális életének részleteit. Zita édesapja a család mellett tanult, diplomázott, sokat dolgozott, esténként járt haza, így keveset törődött a gyerekekkel. Lánya tizenhat éves volt, amikor először beszélgettek komolyabban. Addig azonban annyi lelki sérülés érte Zitát, hogy kezdett „felemésztődni".
– Amikor kollégiumba kerültem, akkor láttam, hogy lehet szeretetben is élni, és ahogyan mi tesszük otthon, az nem normális. Addig én azt hittem, az a természetes, ahogyan mi élünk. Nem ismertem másféle életmódot. Mondhatni „véletlenül" kerültem református gimibe. Ott diakóniai munkát végeztem, amit nagyon szerettem. Ekkor találkoztam először valóban hívő emberekkel és az élet új oldalát ismertem meg. A fogyatékosokkal is szerettem dolgozni, hiszen bennük annyi szeretet van, hogyha minimálisan ad az ember, azt is ezerszeresen kapja vissza. Itt érintett meg életemben először a szeretet – mondja a lány.

A parti arc és a diakónia
Zita nagyon furcsa „hármasságba" került. A gimnazista időszak elején mindent megpróbált, hogy szabaduljon a feszültségtől. Otthonról kitörve kicsapongó életet élt, bulizott, ivott, cigizett, fiúzott. Tipikus parti arc volt, aki mindig jókedvű és a középpontban van. Az „otthoni" énje továbbra is a családi dolgokat próbálta rendezni, fizikailag és lelkileg egyaránt. A diakóniai énje pedig a segítő lányé volt, aki ráadásul nagyon szerette azt a fajta szolgálatot. A hármasság azonban elkezdte húzni lefelé. A szülei válni készültek, egyre rosszabb volt az otthoni helyzet anyagilag és lelkileg egyaránt, az iskolában pedig igyekezett semmit sem mutatni a problémákból.
– A totális káosz kezdett felőrölni a testvéreimet és engem is. Romlott a tanulmányi eredményünk. Egyre többször sírtam, majd pánikrohamaim lettek. Eleinte havonta egyszer-kétszer, majd naponta és végül óránként. Már nem tudtam bemenni a suliban az órákra. Kétségbeesést éreztem, azt akartam, múljon el a lelki fájdalom. Aztán fizikailag is bántani kezdtem magam. Szurkáltam, vagdostam a kezemet. Annyira nagy volt a lelki fájdalom, hogy azt akartam, hogy a fizikai fájdalom nyomja azt el.

Nem mertek felelősséget vállalni
Az iskolában is észrevették, hogy baj van Zitával. A mindig vidám lányból látszólag egyik napról a másikra depressziós, pánikbeteg fiatal lett, aki meg akar halni.
– Nem tudtak velem mit kezdeni az iskolában sem, kiraktak a kollégiumból, mert nem tudtak felelősséget vállalni értem. Senki nem adhatott róla papírt nekik, hogy nem leszek öngyilkos és az indoklás szerint a társaimra is rossz hatással voltam. Valóban szörnyen néztem ki a felvagdosott kezeimmel.
Zita egyre többet foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, mert úgy érezte, hogy mindenkinek könnyebb lenne, ha meghalna.
– Tudtam, hogy van pokol és hogy az öngyilkosság egyértelmű kárhozat, de az a lelki pokol, amiben éltem, annyira megkötözött, hogy úgy gondoltam, ennél a kárhozat is csak jobb lehet. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz velem egy év, egy hónap, egy hét, egy nap múlva. Végül már azt sem tudtam elképzelni, hogy öt perc múlva élni fogok. A barátaim miatt is lelkiismeret-furdalásom volt, mert láttam, hogy segíteni akarnak, én pedig csak egyre jobban terhelem őket. Pszichiátriára kerültem. Apám döbbent arca még mindig előttem van, amikor mondtam neki, hogy hová megyek.

Ájulásig
A csoportterápia vegyes eredményeket hozott. Zita itt kezdett el drogozni a terápiára járó társaival. Néha az ájulásig füveztek – úgy fogalmaz, hogy a zsibbadtság jó volt, de a halálvágya nem múlt el.
– Egyik nap kimentem a terápiáról az erdőbe, kifeküdtem a hóba, néztem a holdat, és tudtam, hogy ha ott maradok, akkor reggelre megfagyok és meghalok. Megnyugvás lett rajtam úrrá. Valamiért mégis elindultam visszafelé, nem tudom, hogy miért. Az élethez egyetlen szál kötött, az, hogy a testvéreimnek legalább a válás végéig szükségük van rám. Közben persze sokféle öngyilkossági módot kitaláltam a Dunába ugrástól a mérgen át az érfelvágásig. Ez utóbbi volt a legszimpatikusabb.

Zita egyszer négy napra való adagnyi füvet szívott el, mégsem halt meg, amit isteni csodának tart. Aztán kapott egy üzenetet az osztálytársaitól a tékozló fiú példázatával.
– Ekkor világosodott meg előttem, hogy ha innen van kiút, akkor az csak Istennel lehet, azt azonban nem tudtam elképzelni, hogyan bocsáthatna meg nekem azok után, hogy ittam, drogoztam, fiúztam és rengeteg kárt tettem önmagamban és a környezetemben egyaránt. Ez a felismerés még mélyebb önutálatba sodort.

A válaszút
Egyik nap egyedül volt otthon a lakásban és válaszút elé állította magát.
– Vagy megölöm magam és elkárhozom, vagy megállok a lábamon és nem kell, hogy mások tartsanak egyben, nem terhelem tovább a szeretteimet. Végiggondoltam, hogy Jézus értem is meghalt, és ha önkezemmel vetek véget az életemnek, akkor az Ő halálát teszem hiábavalóvá. Ez nem lenne fair, mert Jézus bűntelen volt és igaz, és értem is meghalt. Kínkeservesen hoztam meg a döntést, hogy élni fogok. Adok még egy esélyt Istennek, de szkeptikus voltam a hogyan továbbot illetően, mert fizikailag és lelkileg is roncs voltam.

Teljesen magától?
Ez a nap mégis fordulópont volt Zita életében, ugyanis ahogyan meghozta a döntést, „teljesen magától" elmúlt minden rohama, megszűnt az önkínzása.
– Elkezdtem igét olvasni, mintha először láttam volna fényeket, formákat, színeket, megláttam a teremtett világot és megéreztem illatokat. Ez csak Istennel lehetséges, mert ami velem történt, nem lehetett volna másként felülírni. Abbahagytam a drogozást, ivást és megszűnt a halálvágyam. Pedig korábban a naplóm lapjain több helyen is ott volt a „meg akarok halni" bejegyzés. A református gimink igazgatója is mellém állt és segített, hogy leérettségizhessek. Hálás vagyok neki. Ami csodálatos, hogy Isten a családban is elkezdett használni. A kiborulásom mindenkit felébresztett, rendeződtek a családi kapcsolatok. A szkeptikus és ateista közegben azóta néhány családtagom már rendszeresen imádkozik és igét olvas.

Isten, ima, szeretet
Zita szerint az öngyilkosságra készülőnél emberi oldalról semmi más nem törheti át a falakat, csak a szeretet és a teljes elfogadás.
– Az öngyilkosságra készülő vádolja önmagát és meg akar halni. Amikor bajban voltam, nem tudtam azt sem, hogy több százan imádkoznak értem az ifiben. Akikkel annak idején pszichoterápiára jártam, mind visszaestek és betegek,én pedig jól vagyok. Isten, ima, szeretet. Ezek kellenek a gyógyuláshoz, másként nem lehet.

Az összes jegyet
A szakemberek szerint egyre több a rossz pszichés állapotban lévő fiatal, akikre nem fordít elég figyelmet a családjuk. Korábban az ombudsman arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban a szakemberhiány miatt nem megoldott az öngyilkosságot megkísérelő gyerekek és fiatalok pszichiátriai ellátása. Évente több mint száz huszonnégy évesnél fiatalabb ember vet véget önkezével az életének Magyarországon. A pszichés problémák egyre súlyosabbak. A szülők túlterheltek, keveset figyelnek a gyerekekre, akik szinte észrevétlenül elmagányosodnak. A magányos gyerekeknél sokkal gyakoribb a bűnelkövetés, a droghasználat, az ivás és az öngyilkosság. A környezet számára már egy apró jel is figyelmeztető lehet: ha az addig csendes gyerek hirtelen „rossz lesz", vagy a jól tanuló diáknak leromlik a tanulmányi eredménye.

Zita az összes jegyet magán hordozta. 

Fekete Zsuzsa

Az öngyilkosság témájával is foglalkozik a református egyház és a rendőrség közös tárlata, a Kontrasztkiállítás, amely december 21-éig látogatható Budapesten (XIII. ker. Pozsonyi út 58.). A kiállítás témáihoz kapcsolódóan a Parókia portál sorozatot indított, melynek részeit péntekenként teszi közzé. A sorozat eddig megjelent részei: A kis ellenség, Házas emberre rá se nézz?, Utazás tisztán és Családban marad?