belépés | regisztráció RSS

Nyomtat Archívum Elküld Hírek

2013. február 06., szerda - Fekete Zsuzsa

Kontrasztos vélemények

Több mint hatvanezren látták eddig országszerte a református egyház és a rendőrség közös tárlatát, a Kontrasztot. A kiállítás nemcsak a nevében, a megítélésében is kontrasztos. Vannak, akik barátaikkal, gyerekeikkel térnek vissza, és olyanok is megfordultak a tárlaton, akik épphogy végigfutottak a termeken. A Kontrasztot lehet szeretni, vagy elutasítani, de egy biztos, nem lehet közömbösen elmenni mellette.

A 13. kerületi Pozsonyi úti református templomban egy szakképző iskola diákjait kísértük végig a Dunamelléki Református Egyházkerület kiállításán. A tárlat a megelőzést szolgálja és nem terápia, azonban a szervezők fontos célja, hogy lehetőséget adjanak beszélgetésekre is. A Kontrasztban piaci hasonlattal élve találkozik a kereslet és a kínálat. Az iskolák ugyanis keresik a prevenciós lehetőségeket, miként lehet hatékonyan kommunikálni a kényes kérdésekről a diákokkal, a református egyház tárlatának képi világa, multimédiás megoldásai pedig bejönnek a fiataloknak.


Fiam, ne igyál és ne cigizz! Ezek a mondatok teljesen feleslegesen hangzanak el a szülőktől és tanároktól. A sablonok hatástalanok. A Kontraszt tabukat dolgoz fel, amelyekről kevesen szeretnek beszélni. A képek elvezetnek egyik szélsőségtől a másikig. A tárlat hét témakört dolgoz fel: házasságkötés, családi élet - válások, széthulló közösségek; példaképek, apa és anya szerepköre - családon belüli erőszak; szenvedélybetegségek - szabadság, öröm; hazaszeretet, felelősségvállalás - kozmopolitizmus, globális pénzhatalom; gyermekvállalás - abortusz; az élet értelme, küldetés - öngyilkosság, céltalanság, depresszió; a hetedik pedig a megváltás témaköre.

A kiállításvezetők szerint a fiatalok mondatai nem feltétlenül harmonizálnak azzal, amit az arcokon látni, amikor kilépnek a kiállításról. Az ambivalencia a vendégkönyvben olvasható bejegyzésekben is tükröződik. A képek és filmek gondolkodásra ösztönöznek, mondja Gönczi Gábor ifjúsági segítő, aki szerint önáltatás lenne azt hinni, hogyha valamit nem akarunk, akkor az nem is fog velünk megtörténni.

A Kontraszt Magyarország egyik legnépszerűbb kiállítása: már több mint hatvanezren látták.


Fekete Zsuzsa - Dobó Márti
 

A Konrasztkiállításról a Parókia portál korábbi cikkeit az alábbi linkekre kattintva olvashatja:

Világítasz, bitang!
Megrázó kontrasztok
Kiélni, átélni, túlélni?
Volt hatás
Hogyan hatnak a kontrasztok?

A kiállítás témáihoz kapcsolódó cikksorozat részeit itt érheti el:

A kis ellenség
Házas emberre rá se nézz?
Utazás tisztán
Családban marad?
Meg akarok halni
Egy "átlagos" olimpiai bajnok 
Küldetésben 


www.kontrasztkiallitas.hu 

2025. szeptember 14., vasárnap,
Szeréna , Roxána napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 739
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 63728745

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat