Egy szép napsütéses őszi nap volt szeptember 13-a. Mintha az Úr külön figyelmet fordított volna az őcsényiekre, hogy ezen a szép gyülekezeti ünnepen ne a már-már megszokott esős, borongós hangulat ráncolja az ég homlokát. Az emberek izgatottan gyülekeztek mind a faluból, mind az egyházmegyéből. Délután kettő órára zsúfolásig megtelt az őcsényi református templom, ahol Kovács László nagytiszteletű urat Rácz József, a Tolnai Református Egyházmegye esperese iktatta be a helyi egyházközség lelkészi hivatalába. Prédikációjában Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arról beszélt: milyen fontos esemény a lelkész és a gyülekezet életében a beiktatás. Esküvőhöz, lakodalomhoz hasonlította, mint ahogyan összeköti sorsát a férfi és a nő, úgy köti össze sorát a gyülekezet és a lelkipásztor. Így tudnak együtt, egymásért, hitünkért dolgozni. Igen, dolgozni, mert ami ránk vár – nem csak őcsényiekre -, az kemény munka. Egy olyan istentelen világban, ahol a keresztyén tanítások háttérbe szorulnak, ahol a jóság, a szeretet mellőzött fogalmak, ott Istenbe vetett hittel és sok-sok munkával kell példát mutatnunk másoknak.

Az igehirdetés után a beiktatás következett, Kovács László lelkipásztor átvette a hivatali jelképeket: a Bibliát, a templom kulcsát, valamint az egyházközség pecsétjét. A palástos lelkészek igei áldásainak sorában nem csak az egyházmegye lelkipásztorai, hanem beiktatott lelkészünk eddigi életútjának korábbi vezetői (gyermekkori lelkipásztor), lelki testvérei (teológustárs) és szolgatársai (korábbi egyházmegyebeli lelkészek) is áldást kértek Kovács László szolgálatára, majd különösen is megható pillanat volt, amikor az áldások sorát a jelenlévő püspök és esperes áldása után lelkipásztorunk felesége -  aki maga is lelkipásztori tanulmányokat végez – zárta.          
Az áldáskérések után a köszöntések sorát a szekszárdi Gagliarda Kamarakórus zsoltáréneklésben megszólaló köszöntése nyitotta meg, majd Göbölyös Károly, a gyülekezet korábbi lelkipásztorának fia köszöntötte a gyülekezetet és beiktatott lelkipásztorát. Ezután a köszöntések Kovács László életének kronológiai sorrendjét követték: küldő gyülekezete (Kecskemét) és iskolája, a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma nevében Fodorné Ablonczy Margit lelkipásztor, egyházkerületünk ifjúsági lelkésze, majd a teológustársak nevében Szilágyi Sándor tiszaberceli lelkipásztor üdvözlő szavai hangzottak. A korábbi szolgálati hely, a baranyai egyházmegye nevében Wébel Zsolt mohácsi lelkipásztor köszöntötte a beiktatott lelkipásztort, aki beremendi lelkészi minőségében a mohácsi gyülekezeti kiskör korábbi elnökeként a környékbeli gyülekezetek összefogásáért is felelős volt. Fülöp János, Őcsény Község polgármestere, majd Horváth István országgyűlési képviselő méltatta a beiktatott lelkipásztort. A köszöntések sorát a Református Cursillo nevében Szabó Alexandra, a barátok nevében Kovács Boglárka és Fazekas István zárta. A köszöntések végén a gyülekezet gondnokaként a gyülekezet ajándékát, egy új palástot adtam át lelkipásztorunknak, aki élete vezérigéje alapján mondott bizonyságtétellel köszönte meg a jelenlévők közös ünneplését: Hű az Isten… (1Korintus 1,9).

Ez a beiktatás valóban ünnep volt, valóban esküvő-lakodalomként élhették meg a jelenlévők. Hálát adhatunk az Úrnak, hogy a gyülekezetben sok segítő kézre és szívre lelhetünk. Kívánom Kovács László nagytiszteletű úrnak, hogy sok-sok éven keresztül érezzek Őcsényben ezeket a segítő kezeket és szíveket.

Horváth Sándor
gondnok