Szürke a reggel, nincs meg a nap,
orgonabokrunk egészen csupasz,
elhagy a kedvem, aztán utolér,
bejön az ablakon, átölel a fény;
barackfánk ágán minden levél
tündöklő sárgán nevet felém,
szaggatja, cibálja, tépi a szél,
szitáló esőben táncol, földet ér,
s gyűlik a kopasz ágak alatt
az épp csak elkészült,
máris levetett, ezernyi
ünneplő ruha darab.

Meglepve ölti magára a kert
milyen egyszerű lesz majd
felöltözködni odalenn.