Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Kárpátalja ,Ugocsa megyéjének kicsiny falujának ökumenikus templomát használval müködik, a néhány száz lelkes kis ref.közösség.Mely igazi életét a 90-es években kezdte, különválva az Akli-i gyülekezettől,és templomot építvel(közösen a római- és görög katolikusokkal) 1995-ben .
Hozzá tartozik még hatalmas parokiája,mely a többfunkciós templommal együtt nyaranta ifjusági táboroknak, konferenciáknak ad helyet,a festői tályú falucskában...



A FALURÓL

Földrajzi fekvése
Aklihegy 1946-tól Klinovecka Hora színmagyar falu közvetlenül az ukrán-román határ mentén. A falu az Akli-hegy, illetve a Gyulai-hegy oldalán terül el Öregakli és Szőlősgyula között A falu közúton közelíthető meg , 13 km-re fekszik Feketeardótól, 26 km-re Nagyszőlőstől az ardói útvonalon.

Történelme
A hagyományőrző kis település a csehszlovák időben kezdett községgé formálódni, már akkor volt a faluban magyar elemi iskola. 1944 őszén a sztálinisták a faluból 33 férfit hurcoltak el, 16-an odahaltak, a II. világháborúban hatan estek el. Közigazgatásilag Nevetlenhez tartozik.

Jelene
A faluban 610 ember él, ebből 600 a magyar nemzetiségű. 1945-ben a faluban magyar tannyelvű elemi iskola nyílt. 1951-től magyar tannyelvű általános iskola nyílt. Vegyesen, megértésben élnek itt római katolikus, görög katolikus és református családok. Felépítették azt az ökomenikus templomot, amelyet mindhárom gyülekezet használ. A falu kultúrháza nyújtja az egyetlen szórakozási lehetőséget, ünnepi rendezvényeket, hagyományőrző esteket tartanak. A földprivatizációt megoldották. Fellendült a háztáji magángazdálkodás, korai gyümölcsöt termesztenek. Ez jelenti az egyetlen megélhetési forrást. Jelentős a munkanélküliség és az idénymunkára utazók száma. A falu elzártan él a külvilágtól.

Emlékhelyei, nevezetességei:
A falucska református temploma megtartotta középkori jellegét, gótikus bordázata és ablakai épségben maradtak. A hegy északi oldalán magas vastartalmú források találhatók. A hegyoldalon, erdők között megbúvó kisközség ma is régi népdalok, balladák őrzője. Ugocsa legjobb borát hajdan ezen a szőlőhegyen termelték. Nevezetessége a Vérvölgy, amely az 1717-es tatár betörés emlékét őrzi.

Telefonszámok:
A település hívószáma: 46.
Polgármesteri hivatal Nevetlenfaluban: 7-22
Rendelőintézet Nevetlenfaluban: 7-10
Patika Nevetlenfaluban: 6-36
Kultúrház Nevetlenfaluban: 6-90
Posta Nevetlenfaluban: 7-37
Iskola Nevetlenfaluban: 7-19































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 05., csütörtök

    Az imádság évének kezdetén annak jártunk utána, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben. 
  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...