Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Anarcs története

Anarcs története



Anarcs község története

A község neve ismeretlen, valószínűleg személynévi eredetű. Kisvárdától mintegy 4 km-re délre fekvő, igen korai település. Már 1212-ben említik, mint Zsurkkal határos helyet, a XIII. század végén már bizonyosan lakott hely.
A XIV. század elején több kisnemesi család bírja, ezek közül 1309-ből Keled fia Pétert, 1351-ből unokáit, Lászlót és Domokost ismerjük. 1360-ban a közeli Döge határába beolvadt Öszödről elnevezett Tőkés Péter családfájának kihalásával a ficdusra szállt birtokrészt Várdai János fiai, Miklós és Domokos kapják meg királyi adományként. 1367-ben a település Berencsi István fia, László és unokái, valamint Domokos fiai, János és Szaniszló osztozkodása révén Anarcsi Lászlóé maradt.
A XIV. század közepe táján nyilván osztozás révén létrejött Kisanarcs és Nagyanarcs nevű részeit említik a korabeli iratok.
Kisanarcs a XV-XVI. Század fordulóján elnéptelenedett, 1551-ben Várdai Mihály és Vetési Péter pereskedik birtoklásáért.
A népes Nagyanarcs is egyike a megye legkisebb településeinek. 1556-ban ugyanis három dézsmafizetőt írtak össze benne.
1588-ban Anarcsy István birtokolja 10 lakott jobbágytelekkel. 1590-ben Bacskai-Újlaki Mihálytól anarcsi birtokát Rudolf elkobozta és a szentmiklósi Pongrácz családnak adományozta. Nagyvárad eleste után (1660) a török hódoltság arra a területre is kiterjedt, 1691-ben 56 frt adót fizetett, tehát a közeli Rétközberenccsel azonos szinten állhatott. Az 1720. évi regnicolaris összeírás szerint 20 jobbágytelke volt. 1772-ben gróf Teleki János tulajdonaként 20 örökös jobbágyot, 1 házas és két házatlan zsellért vettek számba 13 jobbágytelken. A XIX. Század elején a Czóbel és Szerencsy család szerezte meg, a teleki rokonság révén a Vay család bárói ágának volt benne része, 0879-ben 790 lakosa volt. 1870-ben 3009 kat. hold a határa, 114 lakóháza és 874 lakosa volt a településnek. 1910-ben a házak száma 144, a lakosoké 1183 volt. Ma a községben mintegy 2038-an laknak.
Anarcs jellege: Eredetileg egyutcás, szalagtelkes kis útifalu. Az eredeti fő utca (Kossuth és Táncsics u.) DNY-ÉK irányú. A faluközponttól délkeletre ágazó Dózsa utca már a múlt században, az északra haladó Ady Endre utca, valamint a Kossuth utca délre (Gyulaháza felé) hajló vége pedig az utóbbi évtizedekben épült be. A falu a századforduló óta gyors ütemben fejlődött, amit az aránylag jó minőségű szántóföldjeinek, valamint Kisvárda közelségének köszönhetett. Anarcshoz kiterjedt erdőségek tartoztak, ez megmutatkozott a népi építészetben is. A telkek soros beépítésűek.











Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2020. október 28., szerda

    Párkapcsolati válságaink mögött gyakran kötődési problémáink állnak. Hogyan gyógyulhatunk meg régi sebeinkből, és milyen segítséget adhatunk másoknak?
  • 2020. október 27., kedd

    Képviselni az igazságot szeretetben: élethosszig tartó küzdelem az alázat és a szentség útján Krisztus követői számára. A tét különösen nagy, az egyhá...
  • 2020. október 27., kedd

    A HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) 2013 óta támogatja a Magyarországi Református Egyház cigányok közötti szolgálatát, 2021. január 1...
  • 2020. október 26., hétfő

    „Szeretnénk, ha megmaradna a tudományos igényesség, de a forma és a megfogalmazás érthetőbb, befogadhatóbb lenne a nem tudományos világ számára is.” L...
  • 2020. október 25., vasárnap

    A Lónyay Utcai Református Gimnázium futással tisztelgett 1956 és napjaink hősei, az egészségügyi dolgozók előtt. Kezdeményezésükhöz mások is csatlakoz...
  • 2020. október 23., péntek

    A szabadság levegője járta át: 1956 őszén egyházunk a nemzettel együtt készült a társadalmi megújulásra.
  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...